Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. szeptember 21. | 19:00
2. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
72 -101
(17-16, 18-21, 20-31, 17-33)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tóth Kálmán, Horváth Alajos, Szalai Zsolt (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Kozma Tamás : Görcsös hazai játék, amit láthatott itt a szép számú közönség. Sajnos a kihagyott ziccereinket megkontrázták, nagyon jól játszották ezt a gyors indításos játékot. Csalódott vagyok.

Vendég edző nyilatkozata
Cservék Csaba : Az elején elég nehezen indult a játék, álmosan kezdtünk, a védekezésünk lagymatag volt. A második félidőre, illetve a második negyed közepétől már kezdtük azt játszani, amit szerettünk volna. Kicsit keményebb lett a védekezésünk, ritmusa lett a játékunknak, és ezáltal tudtuk játszani nagyjából a saját játékunkat. Igaz még nem sok dobás ment be, hibáztunk, de szerencsére tudtunk sok könnyű kosarat dobni védekezésünk agresszivitásából.


Dobástérkép
Széchenyi Egyetem Győr
Bajai Bácska FKE
Széchenyi Egyetem Győr
Bajai Bácska FKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Széchenyi Egyetem Győr
Bajai Bácska FKE
52%
71%
2p ktáv.
Széchenyi Egyetem Győr
Bajai Bácska FKE
15%
17%
3p táv.
Széchenyi Egyetem Győr
Bajai Bácska FKE
29%
18%
1p bünt.
Széchenyi Egyetem Győr
Bajai Bácska FKE
62%
86%
Széchenyi Egyetem Győr Bajai Bácska FKE
Szerzett labda 6 11
Eladott labda 13 8
Lepattanó 36 44
Gólpassz 15 18
Fault 19 25
VAL 90 146
Statisztika
Széchenyi Egyetem Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csaba

György
X 4 1 6 17 0 0 0 0 3 0 1 9 11 2 4 50 3 1 4 3 1 3 5 7 0 1 12 29 -23

Rátvay

Tamás
X 9 3 4 75 0 3 0 0 2 0 3 9 33 3 4 75 4 1 5 1 1 2 2 0 0 0 9 28 -14

Domsitz

Márton
X 16 6 9 67 0 1 0 0 0 0 6 10 60 4 6 67 4 4 8 0 1 3 4 1 0 0 22 26 -29

Geiger

Bálint József
X 15 3 4 75 0 4 0 2 5 40 5 13 38 3 6 50 3 2 5 2 6 1 7 1 0 0 13 25 -9

Horváth

Gergö
X 5 0 2 0 0 2 0 1 1 100 1 5 20 2 2 100 3 1 4 0 1 1 1 0 0 0 5 18 -9

Gáll

Dominik
9 1 1 100 1 1 100 1 4 25 3 6 50 2 2 100 3 1 4 0 1 2 1 2 1 0 13 24 -15

Nagy

Tamás
10 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 2 3 67 0 0 0 0 0 4 4 1 0 0 11 19 -25

Papp

Balázs
2 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 0 2 0 2 3 5 0 1 2 1 1 0 0 2 14 0

Földesi

Marcell
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 0 0 2 13 0

Varga

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 3 -4

Mándity

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1

Hágen

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 16 31 52 2 13 15 6 21 29 24 65 37 18 29 62 23 13 36 6 13 19 25 15 1 1 90 200
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pongó

Martin
X 15 6 7 86 0 0 0 0 2 0 6 9 67 3 4 75 6 2 8 1 2 3 5 6 0 1 29 32 29

Jakab

Péter
X 18 6 9 67 0 0 0 1 8 13 7 17 41 3 3 100 8 2 10 2 0 4 2 0 0 0 22 28 29

Nagy

Dániel
X 12 5 7 71 0 1 0 0 2 0 5 10 50 2 2 100 3 0 3 1 3 4 2 4 1 0 15 28 10

Vukicevic

Milos
X 18 8 14 57 0 1 0 0 0 0 8 15 53 2 3 67 1 2 3 1 0 2 2 1 0 0 17 25 17

Goldring

Gergő
X 10 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 4 4 100 5 0 5 2 2 4 5 5 0 0 22 23 18

Kovács

Barnabás
5 0 0 0 0 0 0 1 7 14 1 7 14 2 2 100 5 2 7 1 0 0 1 1 0 0 9 19 15

Kővágó-Laska

Márk
7 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 1 2 50 1 2 3 3 1 4 1 0 0 0 12 16 8

Kollár

Bence
4 2 2 100 0 2 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 3 15 10

Dr. Ágfalvi

Bálint
10 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 2 2 100 1 2 3 0 0 1 1 0 0 0 13 10 6

Forgács

Gábor Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 2 1

Bene

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1

Weidinger

Áron
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1
Összesen 5 101 34 48 71 1 6 17 4 22 18 39 76 51 19 22 86 31 13 44 11 8 25 19 18 1 1 146 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek