MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2018/2019

2019. 05. 10. | 19:30

3. forduló

(23-24, 24-30, 26-31, 33-19)

Helyszín: Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok

Játékvezetők: Nyilas István , Varga Zoltán , Vadász Csaba

Ellenőr: Farkas Zoltán

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Balog Vilmos : Három és fél negyeden keresztül a csapat nem úgy játszott, ahogyan gondoltuk, terveztük. Rengeteg rossz döntés, pontatlanság, hiba volt a játékunkban mind támadásban, mind védekezésben. Aztán a negyedik negyedben történtek változtattak a mérkőzés képén. Ami kijött a két csapatból, az úgy gondolom, a szezon összes feszültsége volt, ami a kiállításokat eredményezte. A kiállítások után nagyobb sebességre kapcsolt a csapat, a történtek a vendégeket zavarták meg jobban, s ezzel tudtunk élni, így hatalmas hajrával megfordítottuk 19 pontról a mérkőzést. Csütörtökön szeretnénk lezárni a párharcot, a szezont Bonyhádon.

Vendég edző nyilatkozata

Morgen Frigyes : Elég foghíjasan készültünk a mérkőzésre, ettől függetlenül igyekeztünk felszabadultan játszani, s próbáltuk jól érezni magunkat a pályán. Bár nem volt tétje a mérkőzésnek, mégis két erősen frusztrált csapat lépett pályára. A végjátékig, azt gondolom, sokkal jobb kosárlabdát játszottunk, mint a Békés, a közjátékig uraltuk a mérkőzést. Utána sajnos nem tudtuk ezt tartani. Gratulálok a Békésnek. Csütörtökön igyekszünk visszavágni, szeretnénk még visszajönni Békésre.

Statisztika

team logo OMNIA Pub & Food Békés
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Koma Dániel Koma Dániel * 32 37 9 12 75 1 3 33.3 0 1 0 12 12 100 5 1 6 2 3 3 8 3 3 0 45 0 0 0 0
0 Krstic Daniel Krstic Daniel * 30 34 6 10 60 0 1 0 4 10 40 6 7 85.7 1 2 3 2 5 3 4 3 0 0 25 0 0 0 0
0 Kertész Dániel Kertész Dániel * 2 31 1 3 33.3 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 1 5 5 4 2 0 6 0 0 11 0 0 0 0
0 Balog Gábor Balog Gábor * 6 27 3 3 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 1 5 2 1 2 1 0 0 0 12 0 0 0 0
0 Farkas Gergő Farkas Gergő * 14 21 1 2 50 0 0 0 4 7 57.1 0 0 0 2 1 3 1 2 4 0 1 0 0 13 0 0 0 0
0 Nagy Balázs Nagy Balázs 17 24 2 3 66.7 0 0 0 2 4 50 7 11 63.6 2 1 3 1 1 3 5 1 0 0 19 0 0 0 0
0 Vass Dominik Vass Dominik 3 13 0 2 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 0 0 1 3 0 0 0 0
0 Gruda Gergely Gruda Gergely 2 12 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 0 2 1 0 0 0 5 0 0 0 0
0 Plavecz Adrián Plavecz Adrián 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
0 Kónya László Kónya László 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Bánszki Róbert Bánszki Róbert 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Sipaki István Sipaki István 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
106 200 23 37 62.2 1 5 20 11 26 42.3 25 30 83.3 19 8 27 15 16 20 21 14 3 1 132
team logo Knipl Kft. Bonyhádi KSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Baki Sándor Baki Sándor * 25 35 7 10 70 0 0 0 2 7 28.6 5 7 71.4 3 4 7 2 3 3 5 3 1 0 30 0 0 0 0
0 Pupp Bence Pupp Bence * 20 27 3 8 37.5 2 2 100 3 3 100 1 2 50 3 1 4 1 8 1 2 2 0 1 15 0 0 0 0
0 Somogyfoki Péter Gábor Somogyfoki Péter Gábor * 7 22 2 3 66.7 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 2 2 4 3 1 3 0 9 0 0 19 0 0 0 0
0 Somogyfoki Szabolcs Gábor Somogyfoki Szabolcs Gábor * 19 20 7 8 87.5 1 1 100 0 0 0 3 3 100 7 1 8 0 2 5 4 1 0 1 29 0 0 0 0
0 Kis Milán Bence Kis Milán Bence * 5 11 1 1 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 1 0 1 0 1 5 3 0 0 0 6 0 0 0 0
0 Tömösváry Máté Tömösváry Máté 8 29 3 4 75 1 3 33.3 0 4 0 0 2 0 4 4 8 2 0 3 2 1 0 0 12 0 0 0 0
0 Dorogi Gergő Dorogi Gergő 4 20 2 5 40 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 3 4 1 3 1 1 2 0 1 4 0 0 0 0
0 Ugrinic Sinisa Ugrinic Sinisa 4 14 2 2 100 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 1 1 1 0 0 3 0 0 0 0
0 Gébert Attila Gébert Attila 4 14 2 2 100 0 3 0 0 0 0 0 0 0 6 3 9 0 0 2 0 2 0 0 12 0 0 0 0
0 Csobán Dávid Csobán Dávid 8 8 0 0 0 0 0 0 2 3 66.7 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 8 0 0 0 0
104 200 29 43 67.4 4 11 36.4 8 23 34.8 14 21 66.7 27 19 46 9 19 24 19 21 1 3 138

Dobástérkép

OMNIA Pub & Food Békés
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
OMNIA Pub & Food Békés
Knipl Kft. Bonyhádi KSE

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
OMNIA Pub & Food Békés
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
62%
67%
2p ktáv.
OMNIA Pub & Food Békés
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
20%
36%
3p táv.
OMNIA Pub & Food Békés
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
42%
35%
1p bünt.
OMNIA Pub & Food Békés
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
83%
67%
OMNIA Pub & Food Békés Knipl Kft. Bonyhádi KSE
Szerzett labda 15 9
Eladott labda 16 19
Lepattanó 27 46
Gólpassz 14 21
Fault 20 24
VAL 132 138