MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2018/2019

2019. 04. 12. | 17:30

1. forduló

first teams logo

MEAFC-Miskolc

2019. 04. 12 | 17:30

110 - 72

Knipl Kft. Bonyhádi KSE

second teams logo

(31-11, 33-18, 27-21, 19-22)

Helyszín: Miskolci Egyetem, Körcsarnok

Játékvezetők: Pozsonyi László , Balogh Gyula , Domán István

Ellenőr: Zalai Ákos István

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Drahos Gábor : Az előttünk álló feladatnak az első részét sikerült igazi csapatmunkával teljesíteni. Nagyon komolyan készülünk a második találkozóra is. Gratulálok a csapatnak, hiszem, hogy ugyanezzel a szemlélettel nagyon jó mérkőzést tudunk játszani Bonyhádon is. Annyi háttérinfót még mondanék, hogy én is változtattam a stratégián és mérkőzés előtt nem beszélgettem a csapatorvossal. Én úgy gondolom, hogy ez is számított a végeredményben és a mutatott játékban is.

Vendég edző nyilatkozata

Morgen Frigyes : Gratulálok a Miskolcnak, nagyon jó energiával kezdték a játékot, ami nem mondható el rólunk. Sokkal jobban akartak ma nyerni, mint ahogy mi játszottunk, az első pillanattól kezdve agresszívak voltak, nagyot küzdöttek. A játék minden elemében jobbak voltak, 6 játékosuk jutott 10 pont fölé és a csapatjátékuk is kifogástalan volt. Az első félidőben Thornton extra dobó formát hozott, ennek is köszönhető volt, hogy hamar kialakult ez a különbség. Őt nem nagyon tudtuk tartani, pedig készültünk belőle, ezen kívül volt 25 eladott labdánk, ami szintén magáért beszél, mert ezzel nem lehet szoros mérkőzést játszani. Kedden próbálunk javítani a helyzetünkön.

Statisztika

team logo MEAFC-Miskolc
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Thornton Austin Thornton Austin * 35 31 2 2 100 0 0 0 9 19 47.4 4 4 100 7 1 8 3 2 2 4 5 1 0 44 0 0 0 0
0 Takács Dániel Takács Dániel * 16 25 2 3 66.7 0 0 0 3 5 60 3 4 75 2 1 3 2 0 2 6 5 0 0 28 0 0 0 0
0 Béres Dávid Béres Dávid * 11 23 3 4 75 1 2 50 0 0 0 3 4 75 0 2 2 2 2 2 3 2 0 0 15 0 0 0 0
0 Szanyi Róbert Szanyi Róbert * 9 22 3 4 75 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 3 0 3 1 1 2 0 4 0 0 13 0 0 0 0
0 Tóth Bence Tóth Bence * 11 21 3 3 100 0 0 0 1 2 50 2 2 100 2 1 3 1 1 1 2 2 0 0 17 0 0 0 0
0 Montai Márton Montai Márton 0 18 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 3 1 1 1 0 2 1 0 2 0 0 0 0
0 Lippai Szabolcs Lippai Szabolcs 14 17 6 7 85.7 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 3 0 1 0 1 14 0 0 0 0
0 Gonda Zsombor Gábor Gonda Zsombor Gábor 2 12 0 0 0 0 0 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 -1 0 0 0 0
0 Szögi Ádám Pál Szögi Ádám Pál 10 11 3 3 100 0 0 0 0 1 0 4 4 100 2 1 3 5 1 2 4 3 0 1 23 0 0 0 0
0 Orliczki Márton Orliczki Márton 0 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 2 2 4 0 0 8 0 0 0 0
0 Orliczki Bence Barnabás Orliczki Bence Barnabás 1 7 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 3 0 1 3 1 0 0 0 1 0 0 0 0
Asszú Áron Asszú Áron 1 4 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 2 2 0 0 0 1 1 0 0 3 0 0 0 0
110 200 22 31 71 2 4 50 14 35 40 20 24 83.3 18 15 33 17 12 20 24 29 2 2 167
team logo Knipl Kft. Bonyhádi KSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Tömösváry Máté Tömösváry Máté * 6 31 2 2 100 0 1 0 0 4 0 2 2 100 5 0 5 0 2 4 2 0 0 0 6 0 0 0 0
0 Pupp Bence Pupp Bence * 13 29 2 6 33.3 1 2 50 0 0 0 7 8 87.5 1 0 1 0 5 2 8 2 0 0 13 0 0 0 0
0 Baki Sándor Baki Sándor * 10 28 3 6 50 1 2 50 0 1 0 2 2 100 0 1 1 0 5 3 1 3 1 1 6 0 0 0 0
0 Dorogi Gergő Dorogi Gergő * 8 17 1 1 100 1 1 100 0 2 0 4 4 100 1 0 1 0 0 3 2 0 0 0 9 0 0 0 0
0 Gébert Attila Gébert Attila * 5 12 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 3 4 0 1 1 0 5 0 0 0 0
0 Somogyfoki Péter Gábor Somogyfoki Péter Gábor 10 19 2 3 66.7 0 1 0 2 2 100 0 1 0 1 1 2 1 6 4 1 5 0 0 10 0 0 0 0
0 Kis Milán Bence Kis Milán Bence 2 17 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 2 1 0 0 1 2 0 0 0 0
0 Somogyfoki Szabolcs Gábor Somogyfoki Szabolcs Gábor 8 15 4 6 66.7 0 0 0 0 1 0 0 0 0 5 3 8 0 1 1 1 0 0 0 13 0 0 0 0
0 Ugrinic Sinisa Ugrinic Sinisa 5 12 1 1 100 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 1 0 1 1 1 1 1 0 0 0 5 0 0 0 0
0 Jakab Márton Jakab Márton 2 8 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 0 0 0 0
0 Nagy Bence Nagy Bence 0 7 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 -2 0 0 0 0
0 Csobán Dávid Csobán Dávid 3 5 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 3 0 0 0 0
72 200 18 30 60 3 10 30 5 17 29.4 15 17 88.2 14 6 20 4 25 24 20 12 2 2 72

Dobástérkép

MEAFC-Miskolc
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
MEAFC-Miskolc
Knipl Kft. Bonyhádi KSE

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MEAFC-Miskolc
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
71%
60%
2p ktáv.
MEAFC-Miskolc
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
50%
30%
3p táv.
MEAFC-Miskolc
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
40%
29%
1p bünt.
MEAFC-Miskolc
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
83%
88%
MEAFC-Miskolc Knipl Kft. Bonyhádi KSE
Szerzett labda 17 4
Eladott labda 12 25
Lepattanó 33 20
Gólpassz 29 12
Fault 20 24
VAL 167 72