Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2018/2019
2019. május 4. | 16:00
253. forduló
Sport 11 Sportcentrum
82 -76
(16-9, 21-23, 24-20, 21-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Válé Flórián, Bagi Bálint, Nepp László Oszkár (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Faragó Péter : Örülök a győzelemnek, gratulálok a srácoknak, mert úgy gondolom, hogy megérdemeltük. Egész meccsen jobban kosárlabdáztunk, mint az ellenfelünk. Egyszer egy kisebb, egyszer egy nagyobb különbségű vezetésünkről, fizikálisan, szívosan visszaküzdötte magát a mérkőzésbe. Igazából a győzelemnek örülök. Mi úgy tekintünk erre a párharcra, mint egy két győzelemig menőre. Az előnyünk, pont semmire nem elég. Szeretnénk nyerni a Dózsa György úton is és egy újabb jó mérkőzést játszani. Gratulálok a srácoknak és a Honvédnak is.Remélem pénteken játszunk egy jó mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a Vasasnak a győzelemhez, azt gondolom, hogy megérdemelten nyerték meg az első partit, ebben az érdekes lebonyolítású párharcban, ahol minden kosárnak külön jelentősége van. Ritkán mondok ilyet vereség alkalmával, de azt gondolom, hogy ez a 6 pont egy kimaxolt eredmény, amit ki tudtunk hozni. Ritkán játszunk ilyen felállásban, ilyen szerkezetben még nem játszottunk a szezonban. Úgy gondolom, hogy a fiúk dicséretére váljon, hogy megoldottuk ezt a feladatot, egy ilyen fárasztó szezon végén. Sajnos a 19 eladott labda egy ilyen szoros mérkőzésen, egy ilyen jó ellenféllel szemben megbosszulja magát. Nagyon sok könnyű kosarat kaptunk belőle, de még egyszer mondom összességében jól játszottunk. Megoldottuk azokat a dolgokat amiket szerettünk volna. Úgy gondolom, hogy ki-ki meccs lesz pénteken a Dózsa György úton.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
51%
42%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
20%
33%
3p táv.
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
36%
31%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
70%
84%
Vasas Akadémia Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 15 8
Eladott labda 18 19
Lepattanó 40 36
Gólpassz 19 13
Fault 20 20
VAL 119 88
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Moravcsik

Áron
X 22 4 5 80 0 1 0 3 7 43 7 13 54 5 5 100 5 0 5 6 4 3 3 8 0 0 34 38 0

Andrássy

Géza
X 22 7 15 47 1 1 100 1 2 50 9 18 50 3 6 50 7 6 13 2 0 3 6 1 3 1 35 37 0

Boros

Márk
X 6 3 8 38 0 0 0 0 1 0 3 9 33 0 0 0 5 0 5 2 3 2 2 4 0 0 10 28 0

Katona

Róbert
X 11 0 1 0 0 0 0 3 7 43 3 8 38 2 4 50 0 1 1 3 0 4 2 3 0 0 13 27 0

Kelenföldi

Domonkos
X 9 1 4 25 0 0 0 1 2 50 2 6 33 4 4 100 8 2 10 2 3 3 5 0 2 0 21 25 0

Radics

Gerzson
7 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 1 2 50 1 0 1 0 1 0 1 3 0 1 8 15 0

Kovács

Bálint Benedek
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 0 3 10 0

S�lyom

Botond
2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 3 1 0 0 0 0 -2 10 0

Barócsi

Ádám
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -4 8 0

Kozma

Norbert
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 2 0 2 1 1 0 0 0 1 2 0

Koflanovics

Kristóf Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 20 39 51 1 5 20 8 22 36 29 66 44 16 23 70 29 11 40 15 18 20 20 19 5 2 119 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pintér

Dávid
X 7 2 6 33 0 1 0 1 7 14 3 14 21 0 0 0 4 0 4 0 5 3 1 4 0 1 0 32 0

Horváth

Ákos
X 35 4 9 44 1 3 33 5 9 56 10 21 48 10 11 91 0 0 0 3 4 1 8 5 0 1 35 32 0

Stefán

Dávid Levente
X 9 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 0 0 0 5 5 10 3 4 3 0 1 2 0 18 27 0

Tichov

Dominik
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 4 2 2 0 0 4 22 0

Hargitai

Krisztián
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 3 1 4 0 1 3 0 0 0 0 3 13 0

Bea

Bence
4 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 2 0 2 1 1 3 3 1 0 0 7 25 0

Fülöp

László Botond
13 3 7 43 0 0 0 1 2 50 4 9 44 4 6 67 3 3 6 1 1 1 4 0 0 1 16 16 0

Rozs

Máté Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -2 9 0

Debreceni

Dániel
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 0 0 2 0 0 0 1 1 8 0

Szentirmai

Ákos András
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 0 0 1 0 0 0 5 8 0

Kármán

Domonkos
2 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 0 0 1 1 8 0
Összesen 5 76 16 38 42 2 6 33 8 26 31 26 70 37 16 19 84 26 10 36 8 19 20 19 13 2 5 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek