Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. március 14. | 18:00
24. forduló
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
81 -90
(11-21, 32-24, 23-20, 15-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Szakáll István Zoltán, Surányi Gábor, Sentényi Barna (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Károly Máté : Annak ellenére, hogy számítottunk a Veszprém agresszív és csapdázó védekezésére, nagyon rosszul kezdtük a meccset. A második negyedben már más mentalitással mentünk fel a pályára, sokkal jobban reagáltunk erre, illetve védekezést is váltottunk, aminek köszönhetően vissza tudtunk jönni a meccsbe. Az egész második félidőben szoros volt az állás, de sajnos elfáradtunk a végére, és nem volt meg az a sebességünk, ami a mi javunkra döntötte volna el a meccset. Összességében megérdemelten nyert a Veszprém, gratulálok nekik.

Vendég edző nyilatkozata
Mérész Csaba : Mindkét csapatnak gratulálok, remek meccset játszottunk egymással. Nagyon jól kezdtük a találkozót, sikerült ellépnünk 16-18 ponttal. Utána védekezést váltott a Budafok, amivel egy kicsit megzavartak minket, nem találtuk a zóna ellenszerét, de a második félidőben mi is váltottunk, és végül mi kerültünk ki győztesen. Nagyon örülök a győzelemnek, nagyon kellett nekünk, de gratulálok a Budafoknak is, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban.


Dobástérkép
BUDAFOK
PE Veszprém
BUDAFOK
PE Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BUDAFOK
PE Veszprém
59%
51%
2p ktáv.
BUDAFOK
PE Veszprém
18%
50%
3p táv.
BUDAFOK
PE Veszprém
43%
21%
1p bünt.
BUDAFOK
PE Veszprém
33%
92%
BUDAFOK PE Veszprém
Szerzett labda 5 10
Eladott labda 17 11
Lepattanó 38 44
Gólpassz 18 19
Fault 17 18
VAL 100 119
Statisztika
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Puszta

Dávid Csaba
X 21 7 12 58 2 4 50 1 2 50 10 18 56 0 0 0 3 1 4 2 0 2 0 3 0 0 22 35 -10

Horváth

Márton
X 8 4 10 40 0 0 0 0 1 0 4 11 36 0 4 0 9 4 13 0 5 1 3 4 2 0 14 29 2

Tursics

Krisztián
X 14 1 1 100 0 1 0 4 8 50 5 10 50 0 0 0 1 0 1 1 2 2 2 5 0 0 16 29 -9

Varga

Dániel Géza
X 8 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 0 2 0 2 1 3 0 2 2 2 1 0 0 8 20 -27

Kiss

Mihály
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 2 0 0 0 1 7 -9

Jilling

László
16 1 2 50 0 0 0 4 7 57 5 9 56 2 2 100 5 0 5 1 2 1 2 2 0 0 20 25 0

Nagy

Gergely István
6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 4 0 4 0 1 1 1 0 0 1 8 18 16

Lados

Erik Botond
3 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 3 1 4 0 4 5 5 1 0 0 6 18 -19

Mészáros

Csaba
3 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 1 0 1 1 0 0 1 1 0 0 4 8 15

Fehér

Csaba
2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 1 0 0 2 7 -10

Tóth

Szabolcs Árpád
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 4 0

Szántó

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 23 39 59 2 11 18 9 21 43 34 71 48 4 12 33 31 7 38 5 17 17 18 18 2 1 100 200
PE Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Péter
X 20 4 6 67 3 4 75 1 4 25 8 14 57 3 3 100 6 3 9 0 1 1 3 3 0 0 28 40 9

Kovács

Ádám
X 14 6 15 40 0 3 0 0 3 0 6 21 29 2 2 100 5 4 9 2 2 4 3 5 0 2 16 34 18

Völgyi

Marcell Zoltán
X 10 4 12 33 0 0 0 0 0 0 4 12 33 2 3 67 4 1 5 1 3 5 3 2 0 0 9 32 5

Madár

András Rudolf
X 7 1 4 25 0 0 0 1 8 13 2 12 17 2 2 100 3 1 4 3 1 1 5 5 0 0 13 31 -6

Pavlovic

Nebojsa
X 12 5 7 71 1 2 50 0 2 0 6 11 55 0 0 0 5 4 9 0 2 2 1 0 0 0 15 17 12

Körtélyesi

Gergely
13 4 4 100 0 0 0 1 3 33 5 7 71 2 2 100 4 1 5 2 2 2 2 3 1 0 22 22 -3

Kerkai

Ákos
9 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 0 0 0 2 0 2 2 0 3 0 1 0 0 11 16 6

Szűcs

Péter Gergő
5 0 1 0 1 1 100 1 1 100 2 3 67 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 5 8 4

Lógár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schmitz

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Simon

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Helmeczi

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 27 53 51 5 10 50 5 24 21 37 87 43 11 12 92 29 15 44 10 11 18 17 19 1 2 119 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek