Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. február 28. | 18:00
21. forduló
Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
92 -88
(22-16, 20-23, 17-27, 20-13, 13-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Radnóti Miklós, Horváth Csongor Béla, Szilágyi Bálint (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Dr Nagy Ágoston : Nem kényelmesedtünk el, hanem ez a Honvéd egy nagyon jó csapat, megnehezítik mindenki dolgát. Úgy gondolom, hogy egyértelműen a múlt heti győzelmünk után ez a hét nehezebb felkészülést jelentett, mert voltak betegségek és hiányzók. És ennek megfelelően nem tudtunk úgy felkészülni az ellenfélből, ahogy szerettünk volna. Nekik meg valószínűleg több idejük volt és ennek a következménye volt, hogy megérezték a lehetőségét annak, hogy megfordítják a meccset 28-18-nál, mi meg kellőképpen buták voltunk. Szerencsére ilyen meccsünk is van, hogy hazai pályán ilyen nehéz körülmények között is nyerni tudtunk és örülök neki.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a BKG-nak a győzelemhez. Azt gondolom mind a két csapat rászolgált, de a kosárlabdában csak egy örülhet, most ők voltak azok. Szerencsében nem hiszek, meg a véletlenben, úgyhogy ez valószínűleg apróságokon múlt és ők figyeltek olyan dolgokra, amik eldöntenek egy ilyen végletekig kiélezett mérkőzést. Azt gondolom, hogy a kilátogató nézők egy jó derbyt láthattak, két nagyon tehetséges és jól szervezett csapat összecsapását. Sajnos még a fiatal játékosainknak szokni kell az ilyen hőfokú izgalmas végjátékba torkolló derbyket, de azt gondolom, hogy akadémiaként nekünk ez a célunk, hogy minél több ilyen mérkőzést éljenek át, ebből tudunk majd tanulni, építkezni. Megyünk tovább.


Dobástérkép
BKG-Príma SE
Budapesti Honvéd SE
BKG-Príma SE
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BKG-Príma SE
Budapesti Honvéd SE
59%
63%
2p ktáv.
BKG-Príma SE
Budapesti Honvéd SE
41%
60%
3p táv.
BKG-Príma SE
Budapesti Honvéd SE
40%
32%
1p bünt.
BKG-Príma SE
Budapesti Honvéd SE
67%
53%
BKG-Príma SE Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 11 9
Eladott labda 16 19
Lepattanó 35 36
Gólpassz 22 25
Fault 24 20
VAL 118 123
Statisztika
BKG-Príma SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Botond Ágoston
X 34 1 3 33 4 6 67 6 12 50 11 21 52 6 6 100 3 0 3 1 5 4 6 5 0 0 34 45 4

Nagy

Benedek Ágost
X 13 2 2 100 1 2 50 2 5 40 5 9 56 1 2 50 3 0 3 3 1 1 2 5 0 0 20 44 0

Halász

Ákos
X 12 1 1 100 1 4 25 2 5 40 4 10 40 2 2 100 4 1 5 2 1 3 1 5 0 0 18 35 18

Berger

Seth Kenan
X 16 4 8 50 0 1 0 1 2 50 5 11 45 5 6 83 5 4 9 1 3 4 5 2 0 1 23 34 0

Reizer

Roland
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 1 2 1 0 2 1 1 0 0 2 7 3

Kovács

Gergely Soma
8 1 2 50 1 2 50 1 3 33 3 7 43 1 4 25 4 3 7 1 1 3 3 2 0 0 13 24 0

Tanács

Attila
6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 4 1 5 1 3 5 0 2 0 0 9 18 5

Kaluha

Csaba
3 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 1 2 50 0 1 1 0 1 0 1 0 0 0 0 8 -3

Fekete

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 -1 6 -7

Nagy

Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0

Püspök

Bertalan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ben-Kane

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 13 22 59 7 17 41 12 30 40 32 69 46 16 24 67 24 11 35 11 16 24 19 22 0 1 118 225
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Ákos
X 24 4 5 80 2 2 100 3 6 50 9 13 69 3 3 100 4 0 4 2 1 2 3 2 1 0 31 30 -15

Debreceni

Dániel
X 8 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 2 3 67 1 1 2 0 1 0 2 0 0 0 9 17 -4

Mucza

Tamás
X 6 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 2 2 100 1 0 1 0 4 1 3 2 0 0 5 16 -15

Steier

Roland
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 2 0 0 3 12 -10

Stefán

Dávid Levente
X 2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 8 -4

Valerio Bodon

Vincent
17 7 10 70 0 0 0 1 4 25 8 14 57 0 3 0 5 3 8 2 1 2 1 5 0 0 23 33 2

Martinez

Ralf Ádám
1 0 2 0 0 1 0 0 2 0 0 5 0 1 2 50 8 1 9 0 4 2 4 4 0 0 8 31 8

Szalay

Ákos
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 2 0 0 2 2 2 2 4 4 8 0 0 11 29 2

Bea

Bence
13 6 11 55 0 0 0 0 1 0 6 12 50 1 2 50 1 3 4 2 1 5 4 1 0 0 16 29 16

Pintér

Dávid
13 1 2 50 1 1 100 3 4 75 5 7 71 0 0 0 1 1 2 1 3 1 2 1 0 0 14 16 2

Hargitai

Krisztián
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 4 -2

Szentirmai

Ákos András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 26 41 63 3 5 60 7 22 32 36 68 53 9 17 53 25 11 36 9 19 20 23 25 1 0 123 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek