Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. február 27. | 17:30
21. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
105 -86
(32-26, 17-22, 32-19, 24-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Györfy Rúben, Horváth Csongor Béla (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Hencsey Tamás : Először is nagy öröm, hogy megint győzelemhez gratulálhatok a csapatomnak.A mérkőzést nagyon jó ritmusban kezdtük. Az első négy-öt percben igazán jó volt a védekezésünk és a támadásunk is. Aztán sajnos megint azt gondolta a csapat a biztos vezetés tükrében, hogy elég a szerelést a pályán hagyni és megvan a mérkőzés. Érthetetlen módon visszavettünk az agresszívításból, ezáltal ritmust veszített a támadásunk. Ettől függetlenül így is ötven pontot dobtunk a szünetig, de nagyon sok pontot kaptunk. Aztán a második félidőben ezen tudtunk változtatni. Megint volt néhány jó percünk, amikor igazán lendületesen kosárlabdáztunk és így végül gyakorlatilag simán megnyertük a mérkőzést. De ebből tanulni kell, folyamatos koncentrációra van szükség, amit állandóan mondok a játékosoknak, de egyelőre ezt nem fogják fel. Remélem a jövőben ez sikerül.Sok sikert kívánok a Budafoknak a folytatásban.

Vendég edző nyilatkozata
Károly Máté : Először is szeretnék gratulálni a MAFC-nak. Nagyon magas szintű kosárlabdát játszanak. Fizikálisak, mindenkinek megvan a szerepe, mindenki tudja mit kell csinálnia. Ez a mai mérkőzésen is látszott.Ugyanakkor a csapatomra is büszke vagyok, amit elterveztünk azt sikerült megvalósítanunk. A harmadik negyedig meccsben tudtunk maradni. Utána jött a fáradtság és a MAFC mélyebb rotációjával nem tudtuk tartani a lépést. Azonban jó mérkőzést játszottunk és igazából mi már a bajnokság további részére fókuszálunk. Megyünk tovább.


Dobástérkép
MAFC
BUDAFOK
MAFC
BUDAFOK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
BUDAFOK
66%
56%
2p ktáv.
MAFC
BUDAFOK
55%
25%
3p táv.
MAFC
BUDAFOK
29%
29%
1p bünt.
MAFC
BUDAFOK
87%
58%
MAFC BUDAFOK
Szerzett labda 14 9
Eladott labda 15 16
Lepattanó 44 33
Gólpassz 31 24
Fault 28 20
VAL 159 116
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Washington

Eric Gerard
X 30 7 8 88 1 3 33 3 7 43 11 18 61 5 5 100 5 1 6 7 5 2 3 12 0 0 46 35 20

Garamvölgyi

Ákos Tibor
X 12 3 5 60 1 2 50 0 1 0 4 8 50 4 6 67 10 3 13 3 2 1 4 4 1 1 29 28 14

Katona

József Bence
X 8 1 2 50 0 1 0 2 9 22 3 12 25 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 2 0 1 2 23 28

Misek

Levente Henrik
X 12 2 3 67 3 3 100 0 2 0 5 8 63 2 2 100 4 0 4 1 1 3 1 2 0 0 16 23 22

Csapai

Péter Zsolt
X 13 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 6 7 86 3 1 4 1 1 2 3 2 0 0 18 21 32

Lakits

András
11 4 7 57 0 0 0 0 3 0 4 10 40 3 3 100 2 1 3 0 1 5 4 4 1 0 16 19 -6

Bordács

Gábor Soma
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 1 1 3 1 1 1 0 7 15 -10

Nagy

Krisztián Attila
5 0 2 0 1 1 100 1 4 25 2 7 29 0 0 0 2 0 2 0 1 4 0 0 0 1 1 14 -1

Lakosa

Zsolt
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 2 3 5 1 2 4 2 3 0 0 15 13 -5

Polgárdy

Ádám
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 3 1 4 0 1 1 0 1 1 0 8 5 -1

Németh

Bence Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1

Bartos

Bálint István
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1
Összesen 5 105 23 35 66 6 11 55 9 31 29 38 77 49 20 23 87 34 10 44 14 15 28 18 31 4 3 159 200
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Dániel Géza
X 23 10 12 83 0 0 0 0 0 0 10 12 83 3 4 75 7 1 8 0 2 1 5 2 0 0 33 40 -19

Puszta

Dávid Csaba
X 17 4 8 50 1 3 33 2 6 33 7 17 41 1 2 50 1 2 3 4 1 2 3 8 0 1 23 35 -24

Horváth

Márton
X 8 4 6 67 0 0 0 0 1 0 4 7 57 0 1 0 5 2 7 0 1 5 1 2 2 0 15 25 2

Lados

Erik Botond
X 9 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 2 2 100 2 1 3 2 6 2 3 1 0 1 9 19 -23

Siklós

Olivér Balázs
X 6 2 8 25 0 0 0 0 0 0 2 8 25 2 6 33 1 0 1 3 1 5 4 4 0 2 7 19 -14

Mészáros

Csaba
7 1 2 50 1 2 50 0 2 0 2 6 33 3 3 100 0 0 0 0 2 1 2 1 0 0 4 18 3

Kiss

Mihály
6 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 2 4 50 3 0 3 0 2 0 7 5 0 0 13 15 0

Jilling

László
9 0 0 0 0 1 0 3 5 60 3 6 50 0 0 0 3 0 3 0 0 2 1 1 0 0 11 14 0

Nagy

Gergely István
1 0 1 0 0 2 0 0 1 0 0 4 0 1 2 50 2 1 3 0 1 0 2 0 0 0 0 10 -18

Szántó

Levente
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 1 0 1 4 -1

Körömi

László
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -4

Tursics

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 25 45 56 2 8 25 6 21 29 33 74 45 14 24 58 26 7 33 9 16 20 28 24 3 4 116 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek