Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. február 10. | 19:15
19. forduló
Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium
77 -66
(15-16, 23-9, 17-21, 22-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Surányi Gábor, Sentényi Barna, Pécsi Zsolt (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Bódi Ferenc : Előzetesen is ilyen mérkőzésre számítottam, mindkét csapat hatalmas energiákat mozgósított a győzelem érdekében, és ez meglehetősen sok hibát eredményezett. Ma is bebizonyosodott, hogy fontos a mentális erő, a fizikalitás, de a legfontosabb a szív, és ezért büszke vagyok a játékosaimra, hogy ezt beleteszik nekem minden mérkőzésen. Gratulálok kollégámnak, Drahos Gábornak, mert remek kis csapatot faragott ebből a fiatal gárdából, és ezúton is sok sikert kívánok nekik a folytatásra.

Vendég edző nyilatkozata
Drahos Gábor : Gratulálok Bódi Feri bandájának,nagyon komoly energiákat mozgósítottak a győzelem érdekében. A sajátjaimra sem lehet ilyen téren panasz, mi is nagyon sok mindent megtettünk a siker érdekében, nagyon-nagyon sok hibával játszottunk és természetes, hogy ez nem volt betervezve. Én azt gondolom mindkét csapat becsülettel megtette amit lehetett, most a házigazda örülhetett. Lesznek még jó pillanataink én hiszek ebben és hiszek a csapatomban is.


Dobástérkép
MTK Törökbálint
MEAFC-Miskolc
MTK Törökbálint
MEAFC-Miskolc
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MTK Törökbálint
MEAFC-Miskolc
69%
52%
2p ktáv.
MTK Törökbálint
MEAFC-Miskolc
44%
43%
3p táv.
MTK Törökbálint
MEAFC-Miskolc
17%
21%
1p bünt.
MTK Törökbálint
MEAFC-Miskolc
81%
87%
MTK Törökbálint MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 14 6
Eladott labda 6 14
Lepattanó 34 32
Gólpassz 13 10
Fault 25 20
VAL 116 90
Statisztika
MTK Törökbálint
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bihari

Máté
X 17 6 8 75 1 2 50 0 1 0 7 11 64 3 5 60 6 0 6 4 0 4 7 2 0 0 30 35 10

Jakab

Péter
X 20 7 9 78 1 1 100 0 5 0 8 15 53 4 4 100 7 1 8 2 3 2 6 3 0 0 29 35 10

Dobos

Márk
X 5 2 3 67 0 1 0 0 3 0 2 7 29 1 2 50 3 0 3 2 1 5 1 2 0 0 6 30 8

Horváth

Barnabás
X 9 2 2 100 1 1 100 1 3 33 4 6 67 0 0 0 1 1 2 2 1 6 1 1 0 0 12 23 4

Baross

Kristóf
X 4 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 4 1 5 0 0 0 1 0 0 0 9 16 10

Bognár

Mátyás
8 0 0 0 0 1 0 1 5 20 1 6 17 5 6 83 0 0 0 4 0 3 2 3 0 0 11 22 7

Nagy

Szabolcs Szilárd
7 1 3 33 1 1 100 1 2 50 3 6 50 0 0 0 4 1 5 0 0 5 1 2 0 0 12 19 6

Vámos

László
5 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 2 2 100 1 2 3 0 0 0 1 0 0 0 5 11 4

Czakó

Tamás
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 2 2 0 1 0 0 0 1 0 2 9 0

Harsányi

András Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Juhász

Kájusz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 20 29 69 4 9 44 4 23 17 28 61 46 17 21 81 26 8 34 14 6 25 20 13 1 0 116 200
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Dániel
X 21 2 4 50 2 3 67 1 8 13 5 15 33 10 10 100 2 0 2 1 3 1 9 2 0 1 22 37 -5

Tóth

Bence
X 12 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 3 4 75 2 0 2 1 6 4 6 6 0 0 17 34 -11

Béres

Dávid
X 9 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 3 5 60 8 1 9 1 0 5 5 0 0 0 19 27 4

Montai

Márton
X 9 2 4 50 1 1 100 1 2 50 4 7 57 0 0 0 5 2 7 0 2 2 0 1 0 0 12 27 -7

Gonda

Zsombor Gábor
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 1 1 2 1 0 0 0 2 22 -13

Szanyi

Róbert
6 1 3 33 0 0 0 0 4 0 1 7 14 4 4 100 4 2 6 1 0 3 2 1 0 0 10 23 -6

Lippai

Szabolcs
6 3 7 43 0 1 0 0 0 0 3 8 38 0 0 0 1 0 1 1 1 3 1 0 0 0 3 20 -12

Orliczki

Mátyás
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 4 0

Orliczki

Bence Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 0 0 0 2 3 0

Orliczki

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 -5

Hartman

Ákos Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szőke

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 14 27 52 3 7 43 4 19 21 21 53 40 20 23 87 26 6 32 6 14 20 25 10 0 1 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek