Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. január 27. | 16:00
17. forduló
Sport 11 Sportcentrum
80 -82
(16-24, 28-19, 26-16, 10-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kovács Nimród, Radnóti Miklós, Kruk Melinda (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Faragó Péter : Nagyon sajnálom, kitűnő játékot nyújtottunk, a harmadik negyedbeli védekezésünk szenzációs volt, még egy ilyen csapat ellen is, akik sokkal jobb erőkből álltak mint mi, vagy lehet, hogy nem, de a srácok ma bebizonyították, hogy tudunk itthon is nagyon jó minőséget nyújtani. A végén mindenki hibázott, én is, túl későn kértem ki az utolsó időt, úgy gondoltam ez az ütem jó lesz, a srácok pedig nagyon magukra engedték a Nyíregyházát, akikkel nem akarok tiszteletlen lenni, de úgy gondolom, hogy nem bírtak eredményesek lenni a jó védekezésünk miatt. Ezzel együtt a végén szinte teljesen kiengedtük a kezdeményezést a kezeink közül, a végén pedig megérdemelten nyert a Nyíregyháza. Sajnos ez a meccs a miénk volt, sajnálom, hogy nem sikerült nyerni, Nagykőrös ellen próbálunk javítani. Ezzel együtt nem vagyok szomorú, mert nagyon biztató játékot mutattunk, egyszerűen elfáradtunk a végére, egyszerűen ma mindenki hibázott. Ez van, el kell fogadni ezt is nem csak a győzelmet, remélem tudunk ebből profitálni. a Nyíregyházának pedig gratulálok a feltámadáshoz és sok sikert kívánok nekik.

Vendég edző nyilatkozata
Siska János : Nagyon rossz ritmusban kezdtük el a mérkőzést, gyakorlatilag három negyedig nem működött a védekezésünk, aztán a negyedik negyedben helyre tudtuk rakni a dolgokat, illetve a kondíciónkkal át tudtuk venni a mérkőzés irányítását. Gratulálok a Vasasnak is, mivel nagyon jó mérkőzést játszottunk egymással, az én játékosaimnak is gratulálok azért, amekkorát küzdöttek, nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg, az ilyen mérkőzések kellenek ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
Nyíregyháza
Vasas Akadémia
Nyíregyháza
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Nyíregyháza
59%
68%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Nyíregyháza
0%
44%
3p táv.
Vasas Akadémia
Nyíregyháza
47%
30%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Nyíregyháza
60%
77%
Vasas Akadémia Nyíregyháza
Szerzett labda 5 9
Eladott labda 12 9
Lepattanó 28 32
Gólpassz 21 20
Fault 20 21
VAL 108 120
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Steier

Bence
X 16 2 3 67 0 0 0 4 7 57 6 10 60 0 0 0 4 0 4 1 0 1 1 3 0 1 21 34 -4

Moravcsik

Áron
X 2 1 5 20 0 1 0 0 3 0 1 9 11 0 0 0 6 0 6 0 3 3 2 9 0 1 8 32 -13

Boros

Márk
X 18 5 11 45 0 0 0 1 3 33 6 14 43 5 8 63 7 0 7 1 4 1 8 3 1 1 23 31 -7

S�lyom

Botond
X 11 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 2 2 100 4 0 4 0 2 4 4 1 0 0 15 30 1

Andrássy

Géza
X 18 7 8 88 0 0 0 1 1 100 8 9 89 1 2 50 1 2 3 0 1 4 2 1 0 0 21 17 0

Katona

Róbert
7 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 1 3 33 1 0 1 0 1 3 3 3 0 0 10 29 9

Kovács

Bálint Benedek
8 4 5 80 0 1 0 0 0 0 4 6 67 0 0 0 1 1 2 2 1 4 0 1 0 0 10 19 0

Kelenföldi

Domonkos
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 8 -4

Kozma

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Meződi

Patrik Zoárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csík

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Barócsi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 22 37 59 0 4 0 9 19 47 31 60 52 9 15 60 25 3 28 5 12 20 20 21 1 3 108 200
Nyíregyháza
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Harmon

Michael
X 17 1 1 100 2 4 50 3 7 43 6 12 50 2 2 100 0 0 0 0 1 3 2 1 0 0 13 36 0

Bazsó

Brúnó Tamás
X 13 2 4 50 1 1 100 2 5 40 5 10 50 1 1 100 10 2 12 2 0 4 3 5 0 0 30 30 15

Czura

Attila
X 12 2 4 50 2 4 50 0 5 0 4 13 31 4 4 100 1 0 1 1 1 2 4 4 0 1 12 28 -6

Tóth

Gergely
X 14 5 7 71 0 2 0 0 0 0 5 9 56 4 6 67 5 1 6 0 0 2 5 1 1 0 21 28 0

Fazekas

Csaba Balázs
X 1 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 1 2 50 3 1 4 1 1 4 1 3 0 0 5 23 13

Bus

Iván Krisztián
19 4 5 80 2 2 100 1 3 33 7 10 70 4 5 80 3 0 3 4 1 1 4 6 0 0 31 26 -9

Mokánszki

Máté
4 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 2 50 3 0 3 0 2 2 1 0 1 0 5 14 -5

Czinger

Zoltán
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 3 3 0 0 1 0 2 11 -9

Sitku

Márton
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 0 1 4 0

Oláh

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Demeter

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vaskó

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 15 22 68 7 16 44 7 23 30 29 61 48 17 22 77 26 6 32 9 9 21 20 20 3 1 120 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek