Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. január 25. | 19:00
16. forduló
Bonyhád Városi Sportcsarnok
60 -90
(13-26, 15-19, 17-19, 15-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, Szalai Zsolt, Földesi Ádám (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Az első negyedben pocsék volt a dobószázalékunk hazai pályán, így már kialakult egy viszonylag nagy előny. Örülök, hogy a második és harmadik negyedben közel hasonló eredmény született a csapatok között. A különbség abban nyilvánult meg,ami a csapatjátékot illeti, hogy sokkal agresszívabb védekezéssel dolgozott az Oroszlány, mint amihez hozzá vagyunk szokva, így történt, hogy az egész mérkőzésen 5 gólpassz sikerült kisajtolni magunkból, megnehezítették nagyon a csapatjátékunkat. Gratulálok mindkét társaságnak, dolgozunk tovább

Vendég edző nyilatkozata
Krašovec Sebastjan : Ahogy a mérkőzés eredménye is mutatja, egy jó játékot játszottunk. A védekezésre koncentráltunk, amit jól is sikerült megvalósítani. Ez a második negyedben alábbhagyott, engedtük az ellenfelet több pontot szerezni. Örülünk a győzelemnek, és már a következőkre kell gondolnunk, ugyanis a következő pár napban két meccsünk is lesz.


Dobástérkép
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
OSE Lions
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
OSE Lions
37%
63%
2p ktáv.
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
OSE Lions
27%
33%
3p táv.
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
OSE Lions
23%
31%
1p bünt.
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
OSE Lions
65%
71%
Knipl Kft. Bonyhádi KSE OSE Lions
Szerzett labda 4 10
Eladott labda 14 11
Lepattanó 32 41
Gólpassz 5 14
Fault 20 23
VAL 59 122
Statisztika
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Somogyfoki

Péter Gábor
X 6 3 9 33 0 1 0 0 3 0 3 13 23 0 0 0 5 1 6 0 0 1 1 3 0 0 6 33 -24

Pupp

Bence
X 9 2 6 33 2 3 67 0 0 0 4 9 44 1 2 50 5 0 5 0 5 1 6 1 0 0 10 33 -27

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
X 8 2 6 33 0 2 0 1 1 100 3 9 33 1 2 50 5 0 5 0 1 1 2 0 0 0 7 29 -12

Baki

Sándor
X 5 1 3 33 0 1 0 1 1 100 2 5 40 0 1 0 4 2 6 2 4 4 2 1 0 1 8 24 -11

Tömösváry

Máté
X 17 5 9 56 0 2 0 0 1 0 5 12 42 7 11 64 4 1 5 1 0 3 6 0 0 1 18 22 -22

Dorogi

Gergő
10 1 2 50 1 1 100 0 3 0 2 6 33 6 6 100 1 1 2 0 1 3 3 0 0 0 10 21 -19

Nagy

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 0 0 0 -4 15 -15

Gébert

Attila
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 1 0 0 0 1 10 -12

Kis

Milán
2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 4 50 1 0 1 0 0 3 2 0 0 0 1 8 -7

Csobán

Dávid
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 3 3

Jakab

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 -4

Buday-Sántha

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 14 38 37 3 11 27 3 13 23 20 62 32 17 26 65 26 6 32 4 14 20 23 5 0 2 59 200
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Abell

Remy
X 11 3 4 75 1 1 100 1 3 33 5 8 63 0 0 0 7 1 8 3 1 5 2 5 0 0 25 31 29

Illés

Máté Csongor
X 12 2 6 33 0 2 0 2 4 50 4 12 33 2 2 100 3 1 4 0 0 2 3 4 0 0 15 30 15

Dr. Mohácsi

Máté
X 9 1 2 50 0 0 0 2 6 33 3 8 38 1 2 50 2 0 2 1 2 1 3 0 0 0 7 24 19

Hegedűs

Gergely Ferenc
X 15 6 7 86 0 0 0 1 5 20 7 12 58 0 0 0 1 2 3 0 1 3 2 3 0 0 17 23 16

Nshimba

Kalau Joel
X 12 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 6 7 86 9 3 12 2 2 3 5 0 1 0 29 18 21

Zsíros

Péter
15 1 3 33 0 0 0 3 6 50 4 9 44 4 4 100 4 0 4 2 0 2 2 1 1 0 20 24 25

Kucsora

Csaba Ákos
8 1 2 50 0 0 0 2 7 29 3 9 33 0 0 0 2 1 3 1 3 2 0 1 0 0 4 21 0

Kiss

Kornél László
1 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 1 2 50 1 0 1 1 0 1 1 0 0 0 0 12 5

Anda

Dávid
5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 4 25 2 0 2 0 2 2 2 0 0 0 3 11 5

Kiss

Ádám
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 4 4 -7

Burai

Róbert
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 2 2

Sömenek

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 20 32 63 1 3 33 11 35 31 32 70 46 15 21 71 32 9 41 10 11 23 20 14 2 0 122 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek