Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. január 24. | 18:00
16. forduló
Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
89 -100
(17-28, 29-22, 23-28, 20-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Minár László Balázs, Györfy Rúben, Menyhárt Ferenc Tamás (Valovics István)

Hazai edző nyilatkozata
Dr Nagy Ágoston : Ez a meccs arról szólt, hogy háromszor kellett visszajönnünk 10 pont környéki hátrányból. Azt hiszem meg voltak az eszközeink, visszajöttünk. Az első félidei játékvezetői felfogás miatt nem nagyon volt esélyünk arra, hogy az amerikai játékosukat 10 pont környékén tartsuk, ahogy az sikerült az előző két mérkőzésen. Sem a támadóhibáit, sem a lépéshibáit nem fújták le, azt hiszem nem sok ilyen meccse volt, hogy ekkora segítséget kapjon. Sajnos így fogták fel a játékvezetők, ma megengedett a játékvezetésben, hogy a szabályokat másképp értelmezze, mint ahogy a csapatok és az edzők szabálykönyvből tanulják. Nagyon fájó az, hogy ekkora előnyt adtak. A második félidőben aztán változtak, ez nem volt igazán jellemző. Ott már igazán magunkat okolhatjuk különböző hibák miatt. Nem érzem azt, hogy ezen a meccsen a MAFC megérdemelten nyerjen.

Vendég edző nyilatkozata
Hencsey Tamás : Először is nagyon örülök a győzelemnek és óriási gratuláció a csapatomnak, amiért ma egytől egyig mindenki nagyon odafigyelt és meg tudtuk valósítani azokat a dolgokat, amiket szerettünk volna. Ez egy ilyen sok pontos mérkőzés volt, amit én igazából nem szeretek, de úgy tűnik, hogy ez ma így jött ki. Volt két extra teljesítményünk: a Washington és a Csapai révén, ami azt hiszem, hogy eldöntötte a mérkőzést. De még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy a többiek is, mindenki azt ami a saját feladata volt, azt szinte maradéktalanul elvégezte. Gratulálok a BKG-nak is, mert egy nagyon nehéz ellenfél és azt hiszem, hogy itt nagyon nehezen fognak nyerni csapatok, ha egyáltalán sikerül nekik. Sok sikert kívánok nekik is a folytatáshoz.


Dobástérkép
BKG-Príma SE
MAFC
BKG-Príma SE
MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BKG-Príma SE
MAFC
56%
78%
2p ktáv.
BKG-Príma SE
MAFC
27%
56%
3p táv.
BKG-Príma SE
MAFC
44%
38%
1p bünt.
BKG-Príma SE
MAFC
63%
89%
BKG-Príma SE MAFC
Szerzett labda 11 5
Eladott labda 10 16
Lepattanó 24 32
Gólpassz 22 21
Fault 25 26
VAL 117 145
Statisztika
BKG-Príma SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Botond Ágoston
X 16 1 3 33 0 0 0 4 10 40 5 13 38 2 4 50 0 0 0 3 2 5 8 7 0 1 22 39 -11

Berger

Seth Kenan
X 25 8 14 57 1 2 50 0 1 0 9 17 53 7 11 64 4 6 10 5 0 1 9 4 0 3 41 37 0

Nagy

Benedek Ágost
X 10 1 2 50 0 1 0 2 4 50 3 7 43 2 4 50 0 2 2 3 2 3 2 8 0 0 17 32 10

Halász

Ákos
X 2 1 1 100 0 2 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 2 2 1 0 0 0 0 27 -7

Tanács

Attila
X 16 1 3 33 2 5 40 3 4 75 6 12 50 1 2 50 2 2 4 0 0 3 2 2 0 0 17 21 -7

Kovács

Gergely Soma
11 2 3 67 0 1 0 1 3 33 3 7 43 4 4 100 1 3 4 0 1 3 2 1 0 1 13 19 -12

Fekete

Bálint
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 5 13 -5

Kaluha

Csaba
4 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 1 2 50 1 0 1 0 2 5 2 0 0 0 2 9 -20

Reizer

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 -3

Szeleczki

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1

Püspök

Bertalan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czakó

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 15 27 56 3 11 27 12 27 44 30 65 46 17 27 63 11 13 24 11 10 25 26 22 0 5 117 200
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Washington

Eric Gerard
X 34 6 9 67 2 3 67 0 2 0 8 14 57 18 19 95 4 3 7 2 3 2 16 10 0 0 59 38 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
X 9 2 2 100 1 3 33 1 3 33 4 8 50 0 0 0 5 1 6 0 3 2 1 3 3 0 15 31 0

Csapai

Péter Zsolt
X 28 4 4 100 0 0 0 6 9 67 10 13 77 2 2 100 5 1 6 2 1 4 2 0 0 0 34 29 11

Misek

Levente Henrik
X 8 3 3 100 1 1 100 0 1 0 4 5 80 0 0 0 3 0 3 0 0 4 2 1 0 0 13 24 6

Katona

József Bence
X 5 1 2 50 0 1 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 1 1 2 0 4 2 0 0 0 0 -1 21 -9

Lakits

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 4 0 3 0 0 4 17 4

Polgárdy

Ádám
8 1 3 33 1 1 100 0 1 0 2 5 40 4 4 100 0 0 0 0 3 2 2 4 1 0 9 17 20

Bordács

Gábor Soma
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 2 0 3 1 4 0 1 2 1 0 1 0 9 11 8

Nagy

Krisztián Attila
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 8 4

Lakosa

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 4 4

Németh

Bence Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vígh

Marcell Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 100 21 27 78 5 9 56 8 21 38 34 57 60 24 27 89 25 7 32 5 16 26 24 21 5 0 145 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek