Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. január 19. | 15:30
15. forduló
Simon János Kosárlabda Csarnok
72 -85
(21-16, 16-17, 22-28, 13-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Varga Zoltán, Szilágyi Bálint (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Puskás Artúr: : "Gratulálok a Nyíregyházának. Ma nem volt meg bennünk a szükséges plusz, ami egy ilyen rangadó megnyeréséhez szükségeltetik. Huszonöt percig az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, utána azonban mind fizikálisan, mind fejben fokozatosan fáradtunk. Harcoltunk becsülettel, egy szavam sem lehet a küzdőszellemre. Több volt ebben a meccsben, sajnálom, hogy ennyit tudtunk kihozni belőle."

Vendég edző nyilatkozata
Siska János: : "Nagyon fontos győzelem volt számunkra. Tudtuk hogy nehéz dolgunk lesz a Honvéd ellen. Gratulálok a játékosaimnak a küzdelemhez. Igazi csapatmunka volt. Rossz ritmusban kezdtük a mérkőzést. Nem találtunk be kintről az első félidőben és a védekezésünk sem volt elég kemény. A második félidőben sikerült más ritmusban játszottunk és úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk."


Dobástérkép
Budapesti Honvéd SE
Nyíregyháza
Budapesti Honvéd SE
Nyíregyháza
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Budapesti Honvéd SE
Nyíregyháza
55%
47%
2p ktáv.
Budapesti Honvéd SE
Nyíregyháza
18%
62%
3p táv.
Budapesti Honvéd SE
Nyíregyháza
29%
40%
1p bünt.
Budapesti Honvéd SE
Nyíregyháza
80%
81%
Budapesti Honvéd SE Nyíregyháza
Szerzett labda 2 9
Eladott labda 11 11
Lepattanó 32 34
Gólpassz 16 19
Fault 19 21
VAL 91 117
Statisztika
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Ákos
X 24 1 3 33 2 3 67 4 10 40 7 16 44 6 7 86 4 1 5 1 1 2 5 4 0 0 28 39 -12

Bea

Bence
X 4 2 3 67 0 2 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 4 0 4 0 3 2 1 4 0 0 7 32 -10

Szalay

Ákos
X 11 3 7 43 0 0 0 0 3 0 3 10 30 5 6 83 7 2 9 0 1 2 5 5 0 1 21 31 -13

Valerio Bodon

Vincent
X 11 3 8 38 0 2 0 1 2 50 4 12 33 2 4 50 0 4 4 0 2 1 4 0 1 1 8 29 -4

Stefán

Dávid Levente
X 10 5 6 83 0 3 0 0 0 0 5 9 56 0 0 0 5 1 6 0 1 2 0 2 1 0 14 22 -1

Pintér

Dávid
2 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 0 0 0 1 1 2 0 1 3 1 1 0 0 0 14 -15

Fülöp

László Botond
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0 0 0 0 -2 10 4

Kopácsi

Ákos
8 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 3 3 100 2 0 2 1 0 0 4 0 0 0 14 9 0

Debreceni

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 -1 7 -13

Kováts

Róbert
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 6 2

Rozs

Máté Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2

Steier

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 17 31 55 2 11 18 6 21 29 25 63 40 16 20 80 23 9 32 2 11 19 20 16 2 2 91 200
Nyíregyháza
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bazsó

Brúnó Tamás
X 12 1 3 33 1 1 100 2 3 67 4 7 57 2 2 100 6 5 11 3 1 1 1 3 0 1 26 40 13

Harmon

Michael
X 24 2 3 67 4 5 80 4 11 36 10 19 53 0 0 0 3 0 3 0 2 4 0 4 0 0 20 35 0

Fazekas

Csaba Balázs
X 19 0 0 0 2 2 100 4 8 50 6 10 60 3 3 100 4 0 4 2 2 3 4 2 0 0 25 34 15

Tóth

Gergely
X 10 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 8 10 80 3 0 3 1 1 4 7 1 2 1 17 29 9

Bus

Iván Krisztián
X 7 1 4 25 1 1 100 1 6 17 3 11 27 0 0 0 7 0 7 0 3 4 2 5 0 0 10 28 -2

Czura

Attila
11 1 2 50 0 2 0 3 4 75 4 8 50 0 1 0 1 1 2 0 1 3 0 3 0 0 10 15 15

Czinger

Zoltán
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 2 1 2 2 0 0 0 7 11 4

Mokánszki

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 1 5 0

Oláh

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 2 3

Sitku

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2

Demeter

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vaskó

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 7 15 47 8 13 62 14 35 40 29 63 46 13 16 81 27 7 34 9 11 21 16 19 2 2 117 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek