Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. január 18. | 19:30
15. forduló
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
60 -62
(21-18, 11-17, 16-15, 12-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Józsa András Junior, Vadász Csaba, Nepp László Oszkár (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Károly Máté : Nagyon nehéz bármit mondani egy ilyen vereség után…önbizalom nélkül nem lehet nyerni. Ez már zsinórban a sokadik meccsünk, amit önbizalomhiány miatt nem tudunk lezárni. A folytatásban ezzel kell valamit kezdenünk: a játékosoknak is magukba kell nézniük, és nekem is ki kell találnom erre valamit. Gratulálok a Vasasnak.

Vendég edző nyilatkozata
Faragó Péter : Az első negyedben a Budafok akarata érvényesült, a második negyedben viszont a jó védekezésünkkel sikerült megfordítanunk az állást és egy pár pontos előnyt szereznünk. Az utolsó játékrészben sajnos sikerült egy hétpontos előnyt leadnunk – az ellenfél magasembereivel ahogy az egész mérkőzésen, úgy a végjátékban sem tudtunk mit kezdeni. Az utolsó játéknál hívtam egy csapdát, és nagy szerencsével sikerült labdát szereznünk. Szerencsés győzelem volt, de ezt az elmúlt két hét edzésmunkája tette lehetővé. Gratulálok a Budafoknak, úgy gondolom, hogy ők ezzel a minőséggel biztosan playoffba jutnak.


Dobástérkép
BUDAFOK
Vasas Akadémia
BUDAFOK
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BUDAFOK
Vasas Akadémia
50%
45%
2p ktáv.
BUDAFOK
Vasas Akadémia
45%
10%
3p táv.
BUDAFOK
Vasas Akadémia
22%
30%
1p bünt.
BUDAFOK
Vasas Akadémia
63%
100%
BUDAFOK Vasas Akadémia
Szerzett labda 7 10
Eladott labda 20 15
Lepattanó 35 34
Gólpassz 11 9
Fault 21 22
VAL 78 83
Statisztika
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Márton
X 10 4 8 50 0 0 0 0 2 0 4 10 40 2 4 50 12 3 15 3 6 1 4 1 2 0 21 37 2

Puszta

Dávid Csaba
X 11 1 2 50 1 2 50 1 6 17 3 10 30 4 4 100 2 1 3 0 3 2 3 2 0 1 9 34 -1

Tursics

Krisztián
X 9 0 0 0 1 3 33 2 4 50 3 7 43 1 1 100 2 1 3 1 3 2 1 0 0 1 7 33 7

Lados

Erik Botond
X 17 5 6 83 0 0 0 1 3 33 6 9 67 4 6 67 2 0 2 1 1 4 8 3 0 0 25 33 -2

Varga

Dániel Géza
X 6 2 7 29 1 1 100 0 0 0 3 8 38 0 0 0 3 2 5 0 2 5 0 3 0 1 7 17 8

Fehér

Csaba
6 1 2 50 2 4 50 0 3 0 3 9 33 0 0 0 4 0 4 1 4 3 0 1 0 0 2 25 -11

Siklós

Olivér Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 1 1 0 0 1 2 0 0 0 0 9 -4

Kiss

Mihály
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 2 0 0 0 3 7 0

Mészáros

Csaba
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 1 0 0 1 3 -8

Tóth

Szabolcs Árpád
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 0 1 0 1 0 3 2 -1

Nagy

Gergely István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szántó

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 13 26 50 5 11 45 4 18 22 22 55 40 12 19 63 27 8 35 7 20 21 22 11 3 3 78 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Andrássy

Géza
X 12 3 5 60 0 1 0 1 3 33 4 9 44 3 3 100 6 3 9 3 2 4 3 0 1 0 21 32 -5

Moravcsik

Áron
X 3 1 3 33 0 2 0 0 3 0 1 8 13 1 1 100 4 0 4 2 2 5 5 3 0 0 8 32 3

S�lyom

Botond
X 21 2 5 40 0 3 0 4 6 67 6 14 43 5 5 100 4 1 5 2 3 2 4 1 0 2 22 31 -7

Kovács

Bálint Benedek
X 6 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 2 2 100 4 3 7 0 1 2 2 0 0 0 10 27 0

Boros

Márk
X 8 3 7 43 1 1 100 0 4 0 4 12 33 0 0 0 4 0 4 0 4 3 2 4 1 1 7 26 2

Katona

Róbert
5 0 1 0 0 1 0 1 4 25 1 6 17 2 2 100 1 0 1 2 1 4 5 0 0 0 7 21 6

Kelenföldi

Domonkos
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 1 0 6 9 2

Kozma

Norbert
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -1 7 -1

Steier

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 7 1

Barócsi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 1 0 0 3 5 6

Horváth

Hunor Adorján
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Csík

Roland Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 13 29 45 1 10 10 7 23 30 21 62 34 13 13 100 25 9 34 10 15 22 21 9 3 3 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek