Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2018. november 25. | 15:00
10. forduló
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
89 -99
(29-17, 23-30, 26-31, 11-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Szakáll István Zoltán, Földi László, Horváth Csongor Béla (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Balog Vilmos : Az első negyed játéka bizakodásra adott okot, hiszen jól kezdett a csapat, működött az, amit megbeszéltünk támadásban és védekezésben is. A második negyedtől kezdve visszaesett a teljesítményünk, a második félidőben pedig teljes csőd volt.

Vendég edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Különösképpen nem szoktunk készülni egy-egy mérkőzésre, körülbelül ezt vártam a mérkőzéstől, a Békést jól ismerjük a játékosokat jól ismerjük. Talán az volt meglepetés, hogy az első félidőben nagyon jól indultak, amit nem láttunk még tőlük,utána ezt sikerült megfogni. Uraltuk a mérkőzés végét, volt extra teljesítmény nálunk, így sikerült megnyeri a mérkőzést.


Dobástérkép
OMNIA Pub & Food Békés
Nagykőrös
OMNIA Pub & Food Békés
Nagykőrös
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
OMNIA Pub & Food Békés
Nagykőrös
51%
50%
2p ktáv.
OMNIA Pub & Food Békés
Nagykőrös
25%
70%
3p táv.
OMNIA Pub & Food Békés
Nagykőrös
27%
32%
1p bünt.
OMNIA Pub & Food Békés
Nagykőrös
70%
91%
OMNIA Pub & Food Békés Nagykőrös
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 13 14
Lepattanó 38 38
Gólpassz 17 11
Fault 27 21
VAL 109 129
Statisztika
OMNIA Pub & Food Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kertész

Dániel
X 11 4 7 57 0 1 0 0 0 0 4 8 50 3 6 50 5 1 6 3 2 3 4 7 1 0 23 38 -5

Koma

Dániel
X 17 5 14 36 0 0 0 0 0 0 5 14 36 7 7 100 2 4 6 1 3 1 6 3 0 1 21 37 -9

Boinitzer

Dávid
X 15 6 9 67 0 0 0 0 5 0 6 14 43 3 5 60 5 3 8 3 2 4 4 3 0 1 21 26 -2

Vass

Dominik
X 6 0 2 0 0 1 0 2 4 50 2 7 29 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 0 3 21 -6

Nagy

Balázs
X 15 4 6 67 0 0 0 2 6 33 6 12 50 1 1 100 3 2 5 2 3 4 1 2 0 0 16 15 5

Krstic

Daniel
14 3 4 75 1 1 100 2 7 29 6 12 50 0 0 0 2 0 2 0 2 4 2 1 0 1 11 24 -15

Balog

Gábor
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 1 3 1 0 1 0 1 0 0 6 18 -4

Gruda

Gergely
6 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 4 9 -3

Csabák

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 1 3 0 1 4 2 0 0 0 1 8 -9

Farkas

Gergő
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 2 -1

Hajdu

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 -1

Sipaki

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 25 49 51 1 4 25 7 26 27 33 79 42 16 23 70 24 14 38 10 13 27 20 17 1 3 109 200
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mácsai

Károly
X 25 5 6 83 1 2 50 1 5 20 7 13 54 10 11 91 8 2 10 2 3 2 9 5 0 0 41 28 5

Viqueira

John Christopher
X 25 0 1 0 3 4 75 4 7 57 7 12 58 7 7 100 3 1 4 1 2 2 4 0 0 0 27 26 11

Fehér

Péter József
X 8 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 0 0 0 4 0 4 0 2 3 0 0 0 0 6 23 11

Molnár

Miklós
X 15 1 4 25 1 2 50 2 5 40 4 11 36 5 5 100 3 1 4 1 0 5 6 2 0 0 21 17 -4

Tóth

Márk
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 -1 11 0

Fehér

Ádám Sándor
11 0 2 0 0 0 0 3 10 30 3 12 25 2 3 67 4 0 4 1 1 0 1 0 0 1 6 22 4

Jókai

Mátyás Ferenc
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 0 2 1 0 0 0 6 17 4

Andó

Levente
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 0 1 1 0 1 1 2 0 0 0 2 15 13

Kövecs

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 2 1 2 0 0 0 0 0 15 10

Varga

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 2 10 3

Candido

Fulvio
5 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 4 75 4 2 6 0 1 1 2 0 3 0 14 8 6

Kónya

Levente
4 0 0 0 2 2 100 0 1 0 2 3 67 0 0 0 0 1 1 0 2 0 0 3 0 0 5 8 -2
Összesen 5 99 10 20 50 7 10 70 12 37 32 29 67 43 29 32 91 30 8 38 7 14 21 26 11 3 1 129 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek