Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2018. november 7. | 17:30
7. forduló
Miskolci Egyetem, Körcsarnok
74 -92
(18-31, 19-20, 14-20, 23-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Balogh Gyula, Domán István (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Drahos Gábor : Sok mindenre készültünk a mai meccsen, helyenként tudtunk megvalósítani belőle dolgokat,de leginkább az hiányzott, hogy a 40 perces agresszivitásunk, az most a szokásostól kevesebb ideig jelent meg. Biztos, hogy napról-napra egységesebbek leszünk, természetes, hogy az új játékost is be kell építeni. Ami hiányérzet, az első félidőben felszedett hátrány görgetése és az agresszivitás hiánya. További sok sikert Mérész Csaba kollégának a folytatásban.

Vendég edző nyilatkozata
Mérész Csaba : Gratulálok a Miskolcnak és természetesen a saját csapatomnak is. Úgy gondolom, hogy védekezésben sikerült őket felőrölni, ez volt a kulcsa ennek a mérkőzésnek. Nem engedtük a Miskolcnak, hogy a saját ritmusát játssza, illetve kiszorított helyzetekből kellett nekik a végén elvállalni a dobásokat. Kisebb-nagyobb hibákkal, de teljes mértékben összeállt a védekezésünk. Úgy gondolom, hogy nincs ekkora különbség a két csapat között. Az idegenben nyert mérkőzés midig plusz erőt ad nekünk.


Dobástérkép
MEAFC-Miskolc
PE Veszprém
MEAFC-Miskolc
PE Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MEAFC-Miskolc
PE Veszprém
60%
74%
2p ktáv.
MEAFC-Miskolc
PE Veszprém
17%
63%
3p táv.
MEAFC-Miskolc
PE Veszprém
23%
7%
1p bünt.
MEAFC-Miskolc
PE Veszprém
56%
70%
MEAFC-Miskolc PE Veszprém
Szerzett labda 11 18
Eladott labda 28 17
Lepattanó 33 27
Gólpassz 14 18
Fault 29 19
VAL 77 133
Statisztika
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Dániel
X 5 1 2 50 1 1 100 0 5 0 2 8 25 1 1 100 5 0 5 0 1 4 2 1 0 0 6 28 -15

Béres

Dávid
X 6 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 1 0 1 0 5 3 1 2 0 0 2 25 -18

Lippai

Szabolcs
X 17 8 11 73 0 1 0 0 0 0 8 12 67 1 2 50 1 0 1 0 4 2 3 1 0 0 13 22 -9

Szanyi

Róbert
X 13 2 2 100 0 0 0 3 9 33 5 11 45 0 0 0 1 0 1 2 1 2 0 1 0 0 10 21 -14

Tóth

Bence
X 8 2 4 50 0 1 0 1 2 50 3 7 43 1 1 100 1 3 4 3 2 2 1 2 1 0 13 21 -15

Prophet

Joseph
12 3 7 43 0 0 0 0 2 0 3 9 33 6 8 75 2 2 4 0 2 3 7 1 0 0 14 24 0

Montai

Márton
2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 1 3 2 0 2 0 0 0 15 -6

Orliczki

Bence Barnabás
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 2 0 3 4 7 0 1 4 1 0 0 1 5 12 4

Homoki

Donát László
4 2 3 67 0 2 0 0 0 0 2 5 40 0 2 0 4 1 5 0 2 1 2 0 0 0 4 12 -6

Szepesi

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 1 2 0 1 0 0 3 7 5

Brúgós

Olivér
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 3 2 0 2 0 0 3 7 -3

Orliczki

Mátyás
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 3 3 2 0 1 0 0 4 6 1
Összesen 5 74 24 40 60 1 6 17 5 22 23 30 68 44 9 16 56 22 11 33 11 28 29 17 14 1 1 77 200
PE Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Madár

András Rudolf
X 15 4 8 50 0 1 0 1 5 20 5 14 36 4 4 100 3 0 3 3 3 1 5 5 0 0 19 33 16

Völgyi

Marcell Zoltán
X 12 5 6 83 0 0 0 0 2 0 5 8 63 2 2 100 5 1 6 1 1 4 2 1 0 0 18 31 27

Kovács

Ádám
X 17 5 5 100 2 3 67 0 0 0 7 8 88 3 5 60 3 0 3 2 4 4 4 4 1 0 24 26 17

Szabó

Péter
X 23 5 6 83 2 2 100 0 0 0 7 8 88 9 12 75 2 1 3 3 3 1 9 1 0 1 32 26 20

Pavlovic

Nebojsa
X 10 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 2 2 100 3 0 3 2 1 2 2 2 0 0 16 23 5

Körtélyesi

Gergely
4 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 5 20 2 5 40 6 1 7 4 2 3 5 5 0 0 16 20 5

Kerkai

Ákos
8 3 5 60 1 2 50 0 1 0 4 8 50 0 1 0 0 0 0 1 0 1 2 0 0 0 6 16 11

Helmeczi

András
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 0 0 0 0 13 1

Szűcs

Péter Gergő
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 0 1 0 2 1 1 0 0 0 -1 9 -9

Lógár

Bence
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 3 -1

Schmitz

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 0 -2
Összesen 5 92 28 38 74 5 8 63 1 14 7 34 60 57 23 33 70 23 4 27 18 17 19 30 18 1 1 133 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek