MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019

2018. 10. 19 | 19:15

5. forduló

first teams logo

MTK Törökbálint

2018. 10. 19 | 19:15

61 - 75

Nyíregyháza

second teams logo

(15-23, 16-22, 15-17, 15-13)

Helyszín: Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium

Játékvezetők: Surányi Gábor , Kapusi Gábor , Nepp László Oszkár

Ellenőr: Németh Csaba

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Bódi Ferenc : Rosszul kezdtük a mérkőzést, minek hátrányát toltuk végig magunk előtt. Hol jobban elment az ellenfél gyermeteg hibáink következtében, hol közelebb jöttünk néhány jó periódussal. Rengeteg könnyű kosarat kaptunk az eladott labdáinkból, amivel demoralizáltuk saját magunkat. Közeli befejezéseink pedig katasztrofálisak szinte az egész bajnokság folyamán. Dicséretes, hogy tartásunk a végéig megmaradt. Összességében teljesen megérdemelten nyert a nyíregyházi gárda.

Vendég edző nyilatkozata

Siska János : Örülök hogy végre idegenben is úgy védekeztünk, mint hazai pályán. A mérkőzés elejétől kezdve koncentráltak voltunk és igazi csapatként játszottunk. Gratulálok a csapatomnak a heti teljesítményükhöz!

Statisztika

team logo MTK Törökbálint
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Jakab Péter Jakab Péter * 5 29 1 2 50 0 1 0 0 4 0 3 4 75 3 1 4 1 3 0 6 6 0 0 12 0 0 0 0
0 Baross Kristóf Baross Kristóf * 3 26 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 6 1 7 0 0 4 1 0 0 0 9 0 0 0 0
0 Bognár Mátyás Bognár Mátyás * 6 25 0 0 0 0 1 0 2 6 33.3 0 0 0 1 0 1 2 4 4 0 4 0 0 4 0 0 0 0
0 Bihari Máté Bihari Máté * 15 24 5 6 83.3 2 3 66.7 0 0 0 1 1 100 2 1 3 4 4 5 1 0 0 0 17 0 0 0 0
0 Vámos László Vámos László * 10 24 0 0 0 0 1 0 3 6 50 1 2 50 5 0 5 0 1 3 2 0 0 0 11 0 0 0 0
0 Berneczei László István Berneczei László István 13 27 3 6 50 1 1 100 1 2 50 2 3 66.7 2 1 3 1 3 2 2 0 0 0 11 0 0 0 0
0 Dobos Márk Dobos Márk 2 16 0 3 0 0 0 0 0 3 0 2 2 100 2 0 2 1 0 2 4 1 1 1 5 0 0 0 0
0 Horváth Barnabás Horváth Barnabás 5 15 0 0 0 1 1 100 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 2 0 1 2 0 0 5 0 0 0 0
0 Bagi Donát Bagi Donát 2 14 1 2 50 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 1 0 0 3 0 0 0 0
0 Takács-Varga Bendegúz Takács-Varga Bendegúz 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Kopanecz Tamás Manó Kopanecz Tamás Manó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Kopanecz Márton Botond Kopanecz Márton Botond 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
61 200 11 21 52.4 4 9 44.4 7 26 26.9 10 14 71.4 24 5 29 9 17 22 18 14 1 1 77
team logo Nyíregyháza
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Bus Iván Krisztián Bus Iván Krisztián * 10 36 4 6 66.7 0 0 0 0 4 0 2 2 100 4 0 4 1 5 2 3 8 0 0 15 0 0 0 0
0 Bazsó Brúnó Tamás Bazsó Brúnó Tamás * 13 34 3 3 100 0 0 0 0 4 0 7 8 87.5 10 1 11 2 2 1 7 1 0 0 27 0 0 0 0
0 Locke Kayel Locke Kayel * 14 25 1 2 50 3 6 50 1 3 33.3 3 3 100 1 0 1 1 1 3 7 1 0 0 17 0 0 0 0
0 Locke Kayel Locke Kayel * 14 25 1 2 50 3 6 50 1 3 33.3 3 3 100 1 0 1 1 1 3 7 1 0 0 17 0 0 0 0
0 Fazekas Csaba Balázs Fazekas Csaba Balázs * 5 24 1 1 100 0 2 0 1 3 33.3 0 0 0 1 0 1 3 1 2 0 2 0 0 6 0 0 0 0
0 Czinger Zoltán Czinger Zoltán * 9 23 4 4 100 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 2 0 0 4 2 0 0 0 12 0 0 0 0
0 Czura Attila Czura Attila 13 22 3 4 75 0 2 0 2 4 50 1 4 25 2 1 3 4 1 2 3 4 0 1 18 0 0 0 0
0 Mokánszki Máté Mokánszki Máté 6 17 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 6 0 6 0 2 2 0 0 0 0 10 0 0 0 0
0 Sitku Márton Sitku Márton 2 14 1 1 100 0 2 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 0 0 1 0 -1 0 0 0 0
0 Oláh Zoltán Oláh Zoltán 3 5 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 2 0 0 0 0
0 Demeter Ádám Demeter Ádám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Szondi Ákos Szondi Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Vaskó György Vaskó György 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
89 225 18 23 78.3 6 18 33.3 8 25 32 17 22 77.3 27 3 30 12 16 21 29 17 1 1 123

Dobástérkép

MTK Törökbálint
Nyíregyháza
MTK Törökbálint
Nyíregyháza

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MTK Törökbálint
Nyíregyháza
52%
81%
2p ktáv.
MTK Törökbálint
Nyíregyháza
44%
25%
3p táv.
MTK Törökbálint
Nyíregyháza
27%
32%
1p bünt.
MTK Törökbálint
Nyíregyháza
71%
74%
MTK Törökbálint Nyíregyháza
Szerzett labda 9 11
Eladott labda 17 15
Lepattanó 29 29
Gólpassz 14 16
Fault 22 18
VAL 77 106