Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. október 12. | 18:30
3. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
81 -75
(23-22, 17-16, 21-22, 20-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Minár László Balázs, Balogh Gyula (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Nem volt könnyű mérkőzés számunkra, mert olyan ellenféllel játszottunk, amely végig pariban volt velünk. Fáradtan és enerváltan mozogtunk, ezeket a külső dobásoknál lehetett elsősorban látni, míg a másik oldalon sok dobás bement. A negyedik negyedben volt egy periódusunk, amikor sikerült elhúzni, olyan előnyt kovácsoltunk, amely elégnek bizonyult a végére.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Az Alba a meccs összképét nézve megérdemelten nyert, de mi is sokat tettünk azért, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Volt is erre sanszunk, amit elterveztünk azt három és fél negyeden keresztül végigvittük, de a kritikus pillanatokban, a negyedik negyedben hibáztunk. Nehéz volt, elsősorban fejben, mert az Alba erős, atletikus csapat, és egy kicsit buta módon belekényszerítettek olyan támadásokba, amelyeket gyorsan akartunk befejezni, és nem játszottunk ezekből pontosan. A csapatom tartását jelzi, hogy nem estünk össze.

Hazai játékos nyilatkozata
Jordan Heath : Kemény, küzdős mérkőzést játszottunk, a negyedik negyedig nagyon szoros volt az eredmény. Sajnos a külső dobásaink nem ültek úgy, ahogy korábban, ez megnehezítette a dolgunkat. Örülök a győzelemnek.

Vendég játékos nyilatkozata
Molnár Dániel : Az egyik kulcsemberünk nélkül érkeztünk, ráadásul néhányan betegek voltak a csapatból, ennek ellenére jól kezdtük a mérkőzést, jó mentalitással léptünk pályára. Mind támadásban, mind védekezésben voltak buta hibáink, amit az Alba nagyon jól kihasznált.


Dobástérkép
Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
61%
58%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
0%
13%
3p táv.
Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
19%
38%
1p bünt.
Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
53%
83%
Alba Fehérvár KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 9 1
Eladott labda 4 16
Lepattanó 35 37
Gólpassz 22 18
Fault 21 21
VAL 118 100
Statisztika
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lóránt

Péter
X 17 8 12 67 0 1 0 0 1 0 8 14 57 1 2 50 5 3 8 3 1 2 2 1 1 0 24 29 -7

Cartwright

Kyron
X 5 2 7 29 0 2 0 0 3 0 2 12 17 1 2 50 3 1 4 3 0 4 4 9 0 0 14 28 1

Heath

Jordan
X 19 8 11 73 0 1 0 0 1 0 8 13 62 3 6 50 2 3 5 1 0 3 3 3 3 0 26 28 17

FREEMAN

ALLERIK
X 12 3 4 75 0 1 0 1 6 17 4 11 36 3 3 100 4 0 4 1 1 1 7 1 0 0 17 26 3

Boykins

Jacobi
X 12 3 7 43 0 0 0 2 5 40 5 12 42 0 2 0 4 0 4 0 0 1 3 0 0 0 10 24 7

Keller

Iván
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 2 0 0 5 20 -3

Filipovity

Markó
9 3 4 75 0 1 0 1 3 33 4 8 50 0 0 0 2 2 4 1 0 2 0 2 0 0 12 20 4

Tóth

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 1 3 0 0 2 12 12

Bullock Jr.

Rodney
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 1 3 0 1 0 0 4 9 -1

Peringer

Balázs
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 4 4 -3

Lukács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 30 49 61 0 6 0 4 21 19 34 76 45 9 17 53 24 11 35 9 4 21 21 22 4 0 118 200
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 8 1 2 50 1 2 50 1 9 11 3 13 23 1 2 50 4 1 5 0 2 3 4 2 0 0 6 33 -6

Green

Juan'a Lanier
X 10 2 4 50 0 2 0 1 4 25 3 10 30 3 3 100 4 0 4 0 4 1 5 4 0 1 12 33 -7

Dramicanin

Rastko
X 20 4 6 67 0 1 0 3 5 60 7 12 58 3 3 100 2 1 3 0 1 3 5 1 0 0 23 32 -6

Karahodzic

Kemal
X 12 3 4 75 0 1 0 1 1 100 4 6 67 3 4 75 6 4 10 1 3 3 2 6 0 0 25 31 -7

Dimic

Milos
X 19 1 3 33 0 0 0 4 4 100 5 7 71 5 6 83 10 0 10 0 2 4 4 3 0 1 31 30 -5

Mészáros

Máté
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 1 1 0 1 0 18 -6

Molnár

Márton
6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 3 0 3 0 2 4 0 1 0 1 6 15 2

Molnár

Dániel
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -3 8 5

Kucsera

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Orgona

Gergő Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 14 24 58 1 8 13 10 26 38 25 58 43 15 18 83 30 7 37 1 16 21 21 18 0 4 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek