Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 20. | 19:00
23. forduló
NOVOMATIC Aréna
108 -83
(31-15, 17-25, 26-15, 34-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Török Róbert, Csabai-Kaskötő Brigitta (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Sabáli Balázs : Mindig a kötelező a legnehezebb, ehhez pedig az kell, hogy az egész mérkőzésen teljes energiával játsszon a csapat. Az első negyedben az történt, amit szerettünk volna. Már az első félidőben kilenc embert beforgattunk, hogy megmaradjon a nyomás. A második negyed nem úgy alakult, ahogy elterveztük, de a félidőben megbeszéltük, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen helyzetbe hozzuk saját magunkat, végig kell dolgozni, és ez a második félidőben meg is történt. Feljavult a védekezésünk, amelyből könnyű kosarakat szereztünk, és végül könnyűnek mondható győzelmet arattunk. Remélem, hogy a második negyedből tanulni fogunk. Sok sikert a TF-nek is!

Vendég edző nyilatkozata
Ales Pipan : Gratulálok a hazai csapatnak és az edzőnek a győzelemhez. Nem lehetek elégedett a játékunkkal. Rosszul kezdtünk, sok labdát adtunk el, sok könnyű kosarat hagytunk ki. Ezután valamelyest feljavultunk, fel is jöttünk öt pontra, de aztán újra elvesztettük a koncentrációt, nem csapatként játszottunk, és ez volt a fő oka a mai vereségünknek.

Hazai játékos nyilatkozata
Brynton Lemar : Ma nagyon jól játszottunk. Az első félidőben nagyon jól védekeztünk. Voltak hibáink, de nagy energiával játszottunk, és ez meghozta a győzelmet.

Vendég játékos nyilatkozata
Jonas Bergstedt : Nem tudom, mit mondjak. Láthatják, hogy ez a csapat teljesen padlón van. Nincs energia, nincs erő, nincs motiváció. Mindig agyonvernek minket, és nem tudunk mit tenni ellene. Az elmúlt néhány hétben úgy érzem, azt sem tudom, mit csinálok, hogy mit mondjak. A meccseken odajön a menedzser, és azt mondja, ha kikapsz, az a te hibád. Ki csinál ilyet a játékosaival? Ezzel csak elveszi az önbizalmát, a bizalmat a többiek felé, csak ideges lesz tőle. Már így is utolsók vagyunk, de ki kell találni valamit, mert ha nem, akkor semmi nem fog változni.


Dobástérkép
Sopron KC
Serco - TF-BP
Sopron KC
Serco - TF-BP
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Serco - TF-BP
64%
47%
2p ktáv.
Sopron KC
Serco - TF-BP
38%
43%
3p táv.
Sopron KC
Serco - TF-BP
70%
32%
1p bünt.
Sopron KC
Serco - TF-BP
71%
82%
Sopron KC Serco - TF-BP
Szerzett labda 4 5
Eladott labda 9 7
Lepattanó 35 24
Gólpassz 20 16
Fault 16 23
VAL 151 92
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wiggins

Alan Antony
X 6 2 6 33 0 1 0 0 0 0 2 7 29 2 2 100 4 0 4 0 2 2 4 0 0 0 7 28 15

Gordon

Wesley Jamaal
X 29 13 17 76 0 0 0 0 0 0 13 17 76 3 4 75 9 5 14 1 0 4 5 0 3 1 47 28 14

Lemar

Brynton Jevon
X 20 5 6 83 3 3 100 1 2 50 9 11 82 1 1 100 3 1 4 1 3 0 0 2 0 0 22 28 30

Warner

Angelo Curtis
X 7 1 5 20 0 0 0 0 1 0 1 6 17 5 7 71 1 1 2 0 1 2 5 7 0 0 13 27 2

Takács

Norbert
X 6 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 1 1 0 9 18 1

Fuller

Jc
25 6 9 67 0 2 0 3 3 100 9 14 64 4 6 67 3 2 5 0 1 1 5 4 0 0 31 26 27

Supola

Zoltán
7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 2 50 2 1 3 1 1 0 1 5 0 0 14 16 23

Dénes

Gábor
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 0 1 1 0 3 1 0 0 0 3 12 17

Molnár

Marcell József
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 1 0 5 10 -7

Werner

Viktor
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 5 1

Buzsáki

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 2 2
Összesen 5 108 32 50 64 3 8 38 7 10 70 42 68 62 17 24 71 25 10 35 4 9 16 21 20 5 1 151 200
Serco - TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Clark

Donte Jaquan
X 18 3 4 75 3 6 50 0 2 0 6 12 50 6 6 100 3 0 3 1 2 2 5 4 0 0 23 33 -20

Mclane

Logan Ives
X 9 2 5 40 0 0 0 0 4 0 2 9 22 5 6 83 6 0 6 2 1 3 3 3 0 0 14 33 -21

BERGSTEDT

Jonas
X 12 5 14 36 0 0 0 0 0 0 5 14 36 2 3 67 3 3 6 0 1 1 7 2 0 1 16 27 -13

Krnjajski

Boris
X 4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 1 0 3 17 -19

Szobi

Dániel
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 4 11 -9

Rikalo

Marko
21 4 7 57 0 1 0 4 11 36 8 19 42 1 2 50 0 2 2 1 2 5 1 4 0 2 15 31 -11

Buzás

Bence
8 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 2 0 0 9 29 -16

Beák

Gábor
6 0 3 0 0 0 0 2 3 67 2 6 33 0 0 0 0 2 2 1 0 3 0 0 0 2 5 14 -7

Filipovic

Stefan
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 0 3 5 -9

Meleg

Gergő Zoárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Karosi

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 18 38 47 3 7 43 9 28 32 30 73 41 14 17 82 16 8 24 5 7 23 16 16 1 5 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek