Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. december 23. | 18:00
11. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
89 -83
(20-17, 17-27, 22-17, 30-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Ádám József, Jakab László (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Bencze Tamás : A kulcs az volt, amikor ellépett az Alba 10 ponttal nem roppantunk össze, hanem megpróbáltunk összezárni és a védekezésben nagyon agresszívek voltunk, támadásban pedig üres helyzetekig játszottunk. Vagy ziccert dobtunk, vagy külső üres helyzetek voltak, amiket Peti jó százalékkal értékesített, mert más amúgy nem. Egész meccsen látszott rajtunk a fáradtság és a harmadik negyedben is fásultak voltunk. Amikor visszajöttünk a hátrányból, már láttam a fiúkon, hogy ezt nem veszíthetjük el. Persze biztos nem lehettem benne, de a fiúk bebizonyították, hogy a közönség segítségével nincs lehetetlen küldetés. Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Vendég edző nyilatkozata
Jesus Ramirez : Gratulálok a ZTE-nek, mert a végén sikerült összeszedettebben játszaniuk és ez által megnyerniük a mérkőzést. A végén a védekezésünk nem állt össze és ezért nem tudtuk lezárni a mérkőzést a 10 pontos vezetésünk ellenére sem. De igazából megmutattuk, hogy kellett volna játszanunk, de nem sikerült nyernünk. A kettes mutatója 72 % a ZTE-nek, ami elképesztő arány és ennek is köszönhetik a győzelmüket. Emellett elégedett vagyok a saját csapatommal is, mert elég sok pozitívumot mutattunk a korábbi időszakhoz képest. Ez kellene a folytatásban és akkor talán győzelmek is párosulnak a játékunkhoz.

Hazai játékos nyilatkozata
Papp Péter : Szoros mérkőzés volt, ahol az első negyedet védekezésben jól kezdtük. A másodikban védekezésünk visszaesett és támadásban rossz döntéseket hoztunk és a Fehérvár el is tudott lépni. A folytatásban feljavultunk, agresszívek voltunk és a kulcsszituációkban mindig kosarat tudtunk dobni, ami a győzelmünk egyik fontos eleme volt.

Vendég játékos nyilatkozata
Tóth Péter : Gratulálok a Zalaegerszegnek a győzelemhez. Nagyon nehéz itt nyerni, ezt mindenki tudja. Ettől függetlenül egy jó meccset játszottunk, vezettünk, és de a negyedik negyedben, kulcsfontosságú pillanatokban támadólepattanót szedett a ZTE, mi egy kicsit siettettük a támadásainkat és nem voltunk pontosak. Úgy érzem ezért kaptunk ki.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Alba Fehérvár
76%
59%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Alba Fehérvár
60%
42%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Alba Fehérvár
23%
29%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Alba Fehérvár
78%
73%
Zalakerámia ZTE KK Alba Fehérvár
Szerzett labda 11 8
Eladott labda 11 12
Lepattanó 33 35
Gólpassz 14 8
Fault 19 24
VAL 129 99
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thompson

James Bernard
X 18 4 4 100 2 2 100 1 2 50 7 8 88 3 3 100 2 0 2 3 1 0 4 6 0 0 31 37 7

Agafonov

Andriy
X 22 7 7 100 2 3 67 0 2 0 9 12 75 4 4 100 5 4 9 0 0 2 4 1 2 0 35 36 9

Ware

Dustin Benison
X 18 5 7 71 1 2 50 0 5 0 6 14 43 6 7 86 2 0 2 6 2 0 9 3 0 0 27 36 3

Szabó

Zsolt András
X 15 4 8 50 1 2 50 1 6 17 6 16 38 2 2 100 10 1 11 1 2 3 3 1 0 0 19 32 -3

Gulyás

Milán Róbert
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 1 1 5 0 2 0 0 4 16 8

Papp

Péter
9 0 0 0 0 1 0 3 4 75 3 5 60 0 0 0 1 0 1 0 1 4 0 0 0 0 7 18 16

Durázi

Krisztofer
5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 5 20 2 1 3 0 1 3 3 0 0 0 5 11 8

Doktor

Péter László
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 0 1 1 0 3 1 1 1 0 0 1 10 -5

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -11

Bagó

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 -2

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 22 29 76 6 10 60 5 22 23 33 61 54 18 23 78 26 7 33 11 11 19 24 14 2 0 129 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lóránt

Péter
X 17 6 10 60 0 2 0 1 4 25 7 16 44 2 2 100 4 2 6 3 2 3 5 2 0 1 22 30 4

FREEMAN

ALLERIK
X 17 5 7 71 2 4 50 1 6 17 8 17 47 0 0 0 5 0 5 0 4 1 3 1 0 0 13 27 -6

Heath

Jordan
X 11 4 7 57 0 0 0 1 3 33 5 10 50 0 0 0 6 3 9 2 1 4 0 2 0 0 18 24 -4

Keller

Iván
X 2 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 0 0 0 0 21 6

Tóth

Péter
X 5 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 2 100 1 0 1 0 2 3 1 0 0 0 4 18 -15

Zeno

Martin
14 2 4 50 2 3 67 2 3 67 6 10 60 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 1 0 0 12 24 -8

Bullock Jr.

Rodney
5 1 4 25 0 0 0 1 2 50 2 6 33 0 1 0 2 2 4 1 1 3 2 0 0 1 6 17 -12

Filipovity

Markó
7 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 3 4 75 2 2 4 0 0 3 5 0 0 0 14 16 -8

Cartwright

Kyron
5 1 1 100 1 1 100 0 2 0 2 4 50 1 2 50 1 1 2 2 1 2 2 2 0 0 9 16 8

Peringer

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 1 7 5

Lukács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 22 37 59 5 12 42 7 24 29 34 73 47 8 11 73 23 12 35 8 12 24 19 8 0 2 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek