Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 3. | 18:30
6. forduló
Ludovika Aréna
53 -85
(12-16, 16-19, 11-25, 14-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Pozsonyi László, Csabai-Kaskötő Brigitta (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Mehmedovic Merim : A Pécs jó csapat. Amíg nagyjából egyforma volt a dobószázalék, addig nem alakult ki nagyobb különbség. Jonas Bergstedt leigazolása az első lépés, hogy kicsit megerősítsük a csapatot, várható volt, hogy a trapézban erősebbek leszünk. A mi célunk teljesen más, mint a Pécsé.

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a csapatomnak és a minket elkísérő szurkolóknak is. Az első félidőben nem találtuk a támadásaink ritmusát. A védekezéssel nem volt nagy gond, hiszen csak 28 pontot kaptunk. A harmadik negyedben kellett, hogy betaláljunk néhányszor, ezzel meg tudtuk törni a TF-et. Ellenfelünknél talán el is fáradtak azok, akik több időt töltöttek a pályán.

Hazai játékos nyilatkozata
Filipovic Stefan : Az előző meccshez képest sokkal jobban tudtunk teljesíteni, a csapat is egyben volt. Új légiós jött a héten. Ahogy lehetett, felkészültünk, próbáltunk mindent gyakorolni a pár nap alatt. Az első félidőben tudtuk tartani a PVSK-t, de a másodikban nem.

Vendég játékos nyilatkozata
Demeter Attila : Összességében megérdemelten nyertünk. Az első félidőt kicsit álmosan kezdtük, de a félidőben átbeszéltük a dolgokat, és teljesen más mentalitással jöttünk ki a második félidőre. A kinti dobásaink is jobban ültek, ennek köszönhetjük a győzelmet.


Dobástérkép
Serco - TF-BP
PVSK
Serco - TF-BP
PVSK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Serco - TF-BP
PVSK
65%
59%
2p ktáv.
Serco - TF-BP
PVSK
29%
67%
3p táv.
Serco - TF-BP
PVSK
17%
32%
1p bünt.
Serco - TF-BP
PVSK
61%
70%
Serco - TF-BP PVSK
Szerzett labda 2 11
Eladott labda 20 9
Lepattanó 32 32
Gólpassz 12 20
Fault 22 18
VAL 61 123
Statisztika
Serco - TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mclane

Logan Ives
X 12 6 10 60 0 1 0 0 1 0 6 12 50 0 0 0 7 4 11 0 1 4 1 1 0 1 18 31 -20

Buzás

Bence
X 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 5 0 0 0 0 2 0 2 1 1 3 2 1 0 0 0 31 -27

BERGSTEDT

Jonas
X 15 2 2 100 1 2 50 0 0 0 3 4 75 9 10 90 5 1 6 0 7 2 8 1 2 0 23 30 -27

Beák

Gábor
X 4 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 5 20 1 2 50 5 0 5 0 4 5 2 1 0 0 3 29 -18

Krnjajski

Boris
X 2 1 1 100 0 2 0 0 1 0 1 4 25 0 2 0 2 0 2 0 1 3 1 2 0 1 1 12 -11

Sarenac

Andrija
15 2 4 50 1 2 50 3 10 30 6 16 38 0 0 0 2 0 2 1 4 3 0 3 0 1 7 30 -21

Szobi

Dániel
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 0 2 0 1 0 2 3 0 0 6 16 -11

Filipovic

Stefan
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 2 0 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 -1 10 -5

Meleg

Gergő Zoárd
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 4 9 -12

Kozma

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -8

Adegbite

Dennis Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 53 13 20 65 2 7 29 4 23 17 19 50 38 11 18 61 27 5 32 2 20 22 18 12 2 3 61 200
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Budimir

Veljko
X 10 3 4 75 0 0 0 0 2 0 3 6 50 4 7 57 3 0 3 0 1 2 4 4 0 0 14 27 35

Pongó

Máté
X 14 2 3 67 2 3 67 2 2 100 6 8 75 0 0 0 2 2 4 3 0 2 0 5 2 0 26 27 33

Taylor

Kameron
X 20 5 5 100 3 4 75 0 2 0 8 11 73 4 5 80 5 2 7 5 0 2 6 4 1 0 39 26 33

Ciric

Andrija
X 5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 1 0 1 0 1 3 4 1 0 0 6 17 11

Horti

Bálint
X 2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 2 4 1 0 0 0 -1 11 -5

Kesar

Igor
15 3 5 60 0 0 0 2 4 50 5 9 56 3 4 75 4 1 5 1 3 0 2 3 0 1 18 25 34

Antoni

Csanád Zoltán
5 0 2 0 1 2 50 1 4 25 2 8 25 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 -1 23 8

Dr. Demeter

Attila
9 0 1 0 0 0 0 3 3 100 3 4 75 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 10 17 4

Simon

Kristóf Gábor
1 0 1 0 0 0 0 0 6 0 0 7 0 1 2 50 6 0 6 1 0 2 2 2 0 1 4 15 -3

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 0 1 0 0 0 0 3 5 4

Olasz

Ádám Zsolt
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 5 4 2

Benke

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 3 4
Összesen 5 85 16 27 59 6 9 67 9 28 32 31 64 48 14 20 70 25 7 32 11 9 18 20 20 3 2 123 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek