MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2018/2019

2018. 10. 25 | 18:00

5. forduló

first teams logo

PVSK

2018. 10. 25 | 18:00

79 - 55

Jászberény

second teams logo

(19-15, 12-16, 25-16, 23-8)

Helyszín: Lauber Dezső Sportcsarnok

Játékvezetők: Pálla Zoltán , Jakab László , Goda László

Ellenőr: Valovics István

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Csirke Ferenc : Az első félidőben úgy néztünk ki, mint aki tegnapelőtt kezdett kosarazni. Várható volt, hogy a Jászberény statikus lesz, mi ezt a ritmust átvettük. Túl sokat cipeltük a labdát, keveset passzoltunk. Fordulás után agresszívebbek lettünk, a lerohanásaink végre kosárral végződtek és távolról is betaláltunk.

Vendég edző nyilatkozata

Nikola Lazic : Az első félidő egál volt, pedig mi egész meccsen jól védekeztünk, de rosszul dobtunk. Huszonöt eladott labda sok, idegenben ötvenöt dobott pont kevés.

Hazai játékos nyilatkozata

Horti Bálint : A Jászberény jól kezdte a mérkőzést, nem látszott a játékukon, hogy egy fontos játékosuk hiányzik. A félidőben a vendégek megtorpantak, ami nekünk kedvezett. A gyors indításainkat többnyire kosárral tudtuk befejezni, a dobószázalékunk javult, illetve már nem voltak eladott labdáink.

Vendég játékos nyilatkozata

Brbaklic Aleksa : Jól kezdtük az első félidőben, de a második játékrészben ezt már nem tudtuk megismételni. Az látszott a játékunkon, hogy az irányítónk nagyon hiányzott, ehhez párosult a buta hibáink sokasága.

Statisztika

team logo PVSK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
6 Budimir Veljko Budimir Veljko * 13 32 5 7 71.4 0 1 0 0 4 0 3 4 75 0 2 2 1 0 2 3 2 0 0 13 122.2 81.3 46.4 41.7
7 Taylor Kameron Taylor Kameron * 14 30 4 7 57.1 1 3 33.3 0 2 0 4 4 100 2 4 6 3 1 3 7 6 0 0 28 134 76.8 50 41.7
13 Ciric Andrija Ciric Andrija * 8 28 1 2 50 0 4 0 2 4 50 0 0 0 3 0 3 1 0 2 0 3 0 0 8 93.6 78.2 40 40
21 Pongó Máté Pongó Máté * 5 27 1 3 33.3 0 1 0 1 5 20 0 0 0 3 1 4 4 3 4 1 2 1 0 7 54.5 67.4 27.8 27.8
79 Horti Bálint Horti Bálint * 16 25 2 3 66.7 2 2 100 2 2 100 2 2 100 4 2 6 1 2 2 5 0 0 0 25 138.6 81.5 100 100
10 Antoni Csanád Zoltán Antoni Csanád Zoltán 6 22 0 1 0 1 1 100 1 1 100 1 2 50 0 0 0 4 1 2 1 2 0 0 10 102.6 68.7 75 83.3
3 Simon Kristóf Gábor Simon Kristóf Gábor 8 20 0 1 0 0 2 0 2 2 100 2 2 100 2 0 2 2 0 2 2 1 0 0 12 121.1 58.8 66.7 60
88 Kesar Igor Kesar Igor 9 16 2 3 66.7 1 2 50 1 2 50 0 2 0 4 0 4 0 1 0 1 1 0 0 9 87.5 74.2 56.3 64.3
8 Berkics Bence Berkics Bence 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 Bíró Levente Bíró Levente 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Dr. Demeter Attila Dr. Demeter Attila 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Olasz Ádám Zsolt Olasz Ádám Zsolt 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
79 200 15 27 55.6 5 16 31.3 9 22 40.9 12 16 75 18 9 27 16 8 17 20 17 1 0 112 109.7 77.5 54.8 51.5
team logo Jászberény
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
18 Rakic Miljan Rakic Miljan * 13 31 3 6 50 1 2 50 1 6 16.7 2 2 100 3 1 4 0 5 3 5 5 0 0 13 83.5 111 43.3 39.3
12 Pantelic Djordje Pantelic Djordje * 8 31 3 5 60 1 1 100 0 3 0 0 0 0 4 2 6 0 1 2 0 1 0 0 9 84 106.1 44.4 44.4
32 Aleksandrov Nemanja Aleksandrov Nemanja * 4 29 2 3 66.7 0 1 0 0 3 0 0 0 0 5 0 5 0 5 2 1 2 0 0 2 37.3 104.5 28.6 28.6
24 Coleman Marcus Orlando Coleman Marcus Orlando * 15 27 7 8 87.5 0 1 0 0 1 0 1 2 50 5 1 6 2 4 2 3 2 0 0 20 106.8 104.6 68.2 70
15 Ruják Bence Menyhért Ruják Bence Menyhért * 3 17 0 0 0 0 1 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 3 3 1 1 0 0 2 58.2 103.9 75 75
7 Brbaklic Aleksa Brbaklic Aleksa 2 25 1 1 100 0 1 0 0 1 0 0 0 0 6 1 7 2 2 4 3 1 0 1 11 87.3 81.5 50 50
10 Cseh György Cseh György 4 21 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 3 2 2 0 0 0 6 48.4 101.4 100 100
13 Kerpel-Fronius Balázs Kerpel-Fronius Balázs 6 19 1 2 50 1 1 100 0 1 0 2 2 100 1 0 1 2 0 2 2 0 0 0 9 127.7 95.6 60 50
3 Fekete Viktor Norbert Fekete Viktor Norbert 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Czirbus József Czirbus József 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Szigedi Bence Szigedi Bence 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
55 200 18 26 69.2 4 9 44.4 2 16 12.5 5 6 83.3 27 6 33 6 23 20 17 12 0 1 72 77.5 109.7 52.2 50.0

Dobástérkép

PVSK
Jászberény
PVSK
Jászberény

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK
Jászberény
56%
69%
2p ktáv.
PVSK
Jászberény
31%
44%
3p táv.
PVSK
Jászberény
41%
13%
1p bünt.
PVSK
Jászberény
75%
83%
PVSK Jászberény
Szerzett labda 16 6
Eladott labda 8 23
Lepattanó 27 33
Gólpassz 17 12
Fault 17 20
VAL 112 72