MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2018/2019

2018. 10. 19 | 17:00

4. forduló

first teams logo

DEAC

2018. 10. 19 | 17:00

74 - 70

Serco - TF-BP

second teams logo

(15-22, 25-10, 11-21, 23-17)

Helyszín: Oláh Gábor utcai sportcsarnok

Játékvezetők: Cziffra Csaba , Minár László Balázs , Lengyel Ádám

Ellenőr: Balogh László György

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Berényi Sándor : Ha egy csapat a rájátszásra pályázik, akkor az újonc ellen kötelezően nyernie kell. Sejtettem, hogy a vendégek vért fognak inni, hiszen az előző meccsünk nem sikerült jól, érezhetően elbizonytalanodtunk. Több olyan szituációból nem tudtunk eredményesek lenni, amiből egyébként illene. A hárompontos vonalon túlról sem céloztunk jól. Mindezek ellenére többször is eldönthettük volna a találkozót, de nem volt meg bennünk a gyilkos ösztön. A legfontosabb győzelem, de sokat kell dolgoznunk, hogy kikerüljünk a hullámvölgyből.

Vendég edző nyilatkozata

Mehmedovics Merim : Jó mérkőzést játszottunk egy jó csapat otthonában. Örülök, hogy a fiúk sok mindent megvalósítottak abból, amit a héten edzésen kértem tőlük. A tapasztalat hiánya döntötte el a meccset, hiszen míg a végjátékban a DEAC-nál több rutinos klasszis is a pályán volt, nálunk zömében fiatalok, akik még nincsenek hozzászokva az ilyen kiélezett szituációkhoz.

Hazai játékos nyilatkozata

Kósa Tamás : Az első fordulóban aratott győzelmünk után túlzottan nagy volt az önbizalmunk, ami egy hétre rá Kecskeméten vissza is ütött. A Jászberény ellen összezavarodottan játszottunk, amit meg is büntettek. Tudtuk, hogy ma megtehetjük az első lépést afelé, hogy kilábaljunk a hullámvölgyből. Örülök, hogy ha nehezen is, de sikerült nyernünk.

Vendég játékos nyilatkozata

Meleg Gábor : A végjátékban elkövetett pár hiba abszolút a rutinhiánynak tudható be. Faultgondjaink is voltak, így hiába játszottunk egész mérkőzésen összeszedetten, végül nem sikerült a győzelem.

Statisztika

team logo DEAC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
15 Borisov Milos Borisov Milos * 26 40 4 9 44.4 1 5 20 3 7 42.9 7 8 87.5 12 3 15 3 0 3 8 2 0 1 40 118.4 77.3 54.2 47.5
6 Polyák László Polyák László * 17 26 6 7 85.7 1 1 100 0 2 0 3 4 75 0 2 2 0 3 4 3 3 0 0 18 127.1 103.2 77.3 70
5 Dugat Henry Dugat Henry * 11 25 0 4 0 1 4 25 1 2 50 6 6 100 5 0 5 1 0 4 5 4 0 0 18 121.2 84.9 42.3 25
44 Amigo Daniel Amigo Daniel * 6 22 3 6 50 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 4 8 2 0 3 0 2 2 0 16 123.4 70.9 42.9 42.9
8 Bognár Kristóf Bognár Kristóf * 0 18 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 1 0 1 0 90.9 108.9 0 0
11 Ramstedt Adam Ramstedt Adam 8 22 1 2 50 0 0 0 0 2 0 6 8 75 7 2 9 0 2 4 4 1 3 0 18 89.2 73.2 50 25
23 Omenaka Godwin Ekene Omenaka Godwin Ekene 4 18 2 4 50 0 2 0 0 0 0 0 2 0 3 6 9 0 0 2 2 1 0 1 10 105 105.2 33.3 40
22 Kósa Tamás Kósa Tamás 2 17 1 1 100 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 1 1 0 2 1 0 0 0 0 -3 24.7 99.6 20 20
33 Velkey János Velkey János 0 12 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 1 1 0 0 -2 31.8 90.6 0 0
4 Tóth Bence Miklós Tóth Bence Miklós 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 Opre Roland Opre Roland 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
20 Kozák Márton Kozák Márton 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
74 200 17 35 48.6 3 13 23.1 4 23 17.4 22 28 78.6 33 19 52 6 8 22 24 15 5 3 115 107.2 98.6 46.1 38.2
team logo Serco - TF-BP
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
11 Mclane Logan Ives Mclane Logan Ives * 7 39 2 8 25 0 1 0 1 3 33.3 0 0 0 8 7 15 2 2 1 3 6 1 2 23 120.9 84.3 35 35
35 Sarenac Andrija Sarenac Andrija * 17 37 0 3 0 1 2 50 4 9 44.4 3 4 75 1 0 1 0 3 4 5 4 0 1 14 98.1 100.4 56.7 53.8
0 Тейлор Джозеф Дэниель Тейлор Джозеф Дэниель * 27 32 8 13 61.5 0 0 0 2 4 50 5 5 100 9 3 12 1 1 5 5 0 1 0 38 130.2 85.9 71.1 64.7
13 Beák Gábor Beák Gábor * 12 32 0 3 0 0 0 0 4 13 30.8 0 0 0 0 1 1 0 1 5 0 2 0 0 2 67.2 94.3 37.5 37.5
7 Buzás Bence Buzás Bence * 3 25 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 1 100 6 1 7 1 0 4 3 0 0 0 9 72.6 87.8 25 16.7
12 Krnjajski Boris Krnjajski Boris 4 18 1 2 50 0 3 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 0 1 1 4 2 0 1 2 86.3 94.5 28.6 20
21 Filipovic Stefan Filipovic Stefan 0 7 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 0 2 0 1 1 1 3 82.3 67.8 0 0
15 Meleg Gergő Zoárd Meleg Gergő Zoárd 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 -1 0 113.8 0 0
4 Szobi Dániel Szobi Dániel 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 -1 58.6 114.4 0 0
3 Kozma Gergő Kozma Gergő 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
70 200 12 32 37.5 1 6 16.7 11 35 31.4 11 18 61.1 27 12 39 4 9 24 22 16 3 5 89 98.6 107.2 46.1 43.4

Dobástérkép

DEAC
Serco - TF-BP
DEAC
Serco - TF-BP

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Serco - TF-BP
49%
38%
2p ktáv.
DEAC
Serco - TF-BP
23%
17%
3p táv.
DEAC
Serco - TF-BP
17%
31%
1p bünt.
DEAC
Serco - TF-BP
79%
61%
DEAC Serco - TF-BP
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 8 9
Lepattanó 52 39
Gólpassz 15 16
Fault 22 24
VAL 115 89