MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2018/2019

2018. 10. 18 | 18:00

4. forduló

(15-17, 23-17, 18-15, 18-8)

Helyszín: Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Papp Péter , Frányó Péter , Boros Tamás

Ellenőr: Bodrogváry Iván József

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Bencze Tamás : Minden meccsünk nehéz! A hazai meccseink sincsenek ingyen. Nyílván látszik, mennyit kell érte dolgozni. Ami fontos a védekezésünk rendben volt, támadásban pedig megvoltak a helyzeteink, de rosszul dobtunk. Az hogy miért lett ilyen feszült a meccs, szerintem egyikünk se erre készült. Nem is ilyen a stílusa egyik csapatnak sem. Próbáltunk korrekten és férfiasan játszani, de ez a mai meccs abból a szempontból nem volt jó, hogy a kosárlabdát nem szolgálta.

Vendég edző nyilatkozata

Andjelko Mandic : Gratulálok a ZTE-nek, jobbak voltak és megérdemelten nyerte. Voltak pozitív dolgaink és persze negatívak is. Minden irónia nélkül csak gratulálni tudok a hazaiaknak!

Hazai játékos nyilatkozata

Bernard Thompson : Gratulálnék a Szegednek, mert jól játszottak! Nagyon kemény, fizikális meccs volt számunkra, ahol az első félidőben közel volt egymáshoz a két csapat. A második félidőben a lepattanókat és a védekezést jobban kontrolláltuk és támadásban is jó megoldásokat választottunk, aminek végül a győzelmet köszönhetjük.

Vendég játékos nyilatkozata

Révész Ádám : Gratulálok a Zalaegerszegnek! Jó csapatuk van idén, sok fiatallal, akik sokat játszanak szoros meccseken is. Nehéz mit mondani egy ilyen meccs után. Úgy éreztem, hogy nem csak rajtunk múlott ez a találkozó. Egy feszült meccs volt, presztízs, ami nagyon jó, de nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy miket hibáztunk és miért foglalkoztunk a külső tényezőkkel. Le kell szűrnünk a hibáinkat és menni tovább!

Statisztika

team logo Zalakerámia ZTE KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
24 Gliebov Dmytro Gliebov Dmytro * 12 35 0 0 0 0 0 0 4 11 36.4 0 0 0 1 3 4 1 1 1 0 2 1 0 12 104.9 80.6 54.5 54.5
6 Ware Dustin Benison Ware Dustin Benison * 16 33 2 5 40 0 1 0 2 7 28.6 6 7 85.7 3 0 3 0 2 0 7 2 0 0 16 101.5 87.7 50 38.5
2 Thompson James Bernard Thompson James Bernard * 8 33 2 3 66.7 1 3 33.3 0 3 0 2 2 100 6 1 7 1 1 1 3 4 0 0 16 107.9 66 40 33.3
5 Szabó Zsolt András Szabó Zsolt András * 12 29 3 6 50 0 0 0 0 4 0 6 8 75 9 3 12 2 2 5 7 1 1 0 24 84.5 71 42.9 30
18 Agafonov Andriy Agafonov Andriy * 13 18 4 4 100 0 0 0 1 1 100 2 4 50 3 0 3 0 3 5 3 0 4 0 18 115 69.1 92.9 110
22 Doktor Péter László Doktor Péter László 5 19 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 0 0 0 1 0 4 2 0 0 1 6 159 77.1 83.3 75
11 Papp Péter Papp Péter 6 15 1 1 100 1 2 50 0 2 0 2 2 100 4 0 4 0 1 1 2 2 0 0 10 112.7 66.3 50 40
3 Gulyás Milán Róbert Gulyás Milán Róbert 0 9 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 0 35.2 131.1 0 0
7 Durázi Krisztofer Durázi Krisztofer 2 6 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 1 0 4 66.7 77.5 100 100
8 Bagó Martin Bagó Martin 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 1 0 0 3 200 36.7 0 0
23 Kis Attila Raul Kis Attila Raul 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Farkas Attila Farkas Attila 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
74 200 13 22 59.1 2 6 33.3 8 31 25.8 20 25 80 31 8 39 5 11 22 24 12 7 1 109 102.8 86.4 53.6 46.6
team logo Naturtex-SZTE-Szedeák
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
5 Davis Darell Davis Darell * 8 34 2 6 33.3 0 0 0 1 7 14.3 1 2 50 3 3 6 1 2 1 2 0 0 1 4 50.9 81.8 33.3 31.8
13 Wirth Ádám Wirth Ádám * 14 25 2 6 33.3 0 1 0 3 7 42.9 1 2 50 1 1 2 0 1 1 5 0 0 0 10 91.8 101.5 50 46.4
9 Boltic Marko Boltic Marko * 4 23 0 3 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 5 0 5 0 2 4 3 4 0 0 9 97.3 97 33.3 30
17 Sulovic Nenad Sulovic Nenad * 6 21 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 4 50 4 1 5 1 2 5 8 2 0 2 15 104.6 86.4 60 66.7
8 Juhos Levente Juhos Levente * 0 11 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 3 6 0 1 0 0 -1 24.6 97.6 0 0
6 Green Tyrell Green Tyrell 17 31 3 4 75 0 2 0 3 4 75 2 3 66.7 5 1 6 1 0 3 2 0 0 1 21 163.3 95.9 85 83.3
10 Révész Ádám Révész Ádám 6 19 3 4 75 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 3 6 2 0 2 0 1 1 1 14 178.2 88.9 75 75
2 Kerpel-Fronius Gáspár Kerpel-Fronius Gáspár 2 17 1 3 33.3 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 0 4 3 0 3 0 0 -1 55.2 104.2 16.7 16.7
3 Vágvölgyi Ákos Vágvölgyi Ákos 0 13 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 1 0 1 -1 33.8 95.3 0 0
24 Varga Ákos Varga Ákos 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 150 0 0
7 Bonifert Bendegúz Bonifert Bendegúz 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 150 0 0
20 Mayer Ákos Mayer Ákos 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 0 150 0 0
57 200 13 34 38.2 0 5 0 8 27 29.6 7 13 53.8 28 11 39 5 14 28 20 12 1 7 69 86.4 102.8 44.7 43.1

Dobástérkép

Zalakerámia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
Zalakerámia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeák

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
59%
38%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
33%
0%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
26%
30%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
80%
54%
Zalakerámia ZTE KK Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 11 14
Lepattanó 39 39
Gólpassz 12 12
Fault 22 28
VAL 109 69