Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2017. december 20. | 18:00
12. forduló
Kaposvári Városi Sportcsarnok
76 -60
(23-17, 18-12, 17-13, 18-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pálla Zoltán, Boros Tamás, Kulcsár Tibor (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám: Újra a győzelem útjára léptünk, aminek nagyon örülünk. Igaz a problémáink ugyanúgy megvannak, hiszen többen is sérüléssel vállalták a játékot. A legfontosabb, hogy a szerkezeti változással eredményesebb lett a támadójátékunk. Nagy érték, a kaposvári kosárlabdás közegben a közönségünk, hiszen nem sok helyen lettek volna ennyien hét vereség után, mint itt és nem buzdítottak volna minket így az elejétől a végéig. Ezt a csapaton belül mindenkinek át kell éreznie!

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandics: A negyven percből úgy tízet játszottunk valamilyen szinten elfogadhatóan. Ez kevés. Az első félidőben sem védekezésben, sem támadásban nem voltunk jók. A folytatásban a védelmünk ugyan feljavult, de támadásban hiába próbálkoztunk. Nem is értem, miért választottuk ezeket a megoldásokat. Tiszta helyzeteket is kihagytunk és egyre idegesebbek voltunk. Nehéz meccs vár még ránk a Falco ellen, de remélem az új évben visszaállunk a rendes kerékvágásba.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
59%
56%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
45%
20%
3p táv.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
35%
18%
1p bünt.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
88%
53%
Kaposvári KK Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 14 12
Lepattanó 34 26
Gólpassz 17 11
Fault 18 16
VAL 107 67
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

LEE DUNN

Christopher
X 27 2 5 40 2 3 67 5 7 71 9 15 60 4 4 100 1 1 2 3 3 1 5 4 0 0 32 38 0

EVANS

MONTGOMERY SCOTT
X 16 4 6 67 1 4 25 2 3 67 7 13 54 0 0 0 6 0 6 1 2 3 3 7 0 0 25 36 0

Spica

Marko
X 14 4 8 50 2 3 67 0 0 0 6 11 55 2 2 100 7 1 8 1 2 1 3 1 0 1 20 29 0

Ivosev

Tamás
X 11 5 7 71 0 0 0 0 3 0 5 10 50 1 2 50 3 3 6 1 3 3 4 1 1 0 15 25 0

Baki

Gergely
X 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 1 1 2 1 1 4 1 2 0 0 1 24 0

Hendlein

Roland
6 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 0 0 0 6 1 7 2 2 3 0 2 0 0 12 25 0

Tóth

Péter
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 1 1 1 0 0 0 0 3 17 0

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 5 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Grebenár

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

FILIPOVITY

Péter Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 19 32 59 5 11 45 7 20 35 31 63 49 7 8 88 27 7 34 10 14 18 16 17 1 1 107 200
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boltic

Marko
X 5 2 5 40 0 0 0 0 5 0 2 10 20 1 2 50 1 0 1 2 3 4 2 5 0 0 3 35 0

Ciric

Andrija
X 6 0 4 0 1 3 33 1 6 17 2 13 15 1 2 50 1 0 1 1 3 0 4 1 1 0 -1 35 0

Kovács

Ádám
X 10 4 7 57 0 0 0 0 1 0 4 8 50 2 5 40 4 5 9 0 2 3 5 1 0 0 16 33 0

Sulovic

Nenad
X 17 7 9 78 0 1 0 1 5 20 8 15 53 0 0 0 6 1 7 3 2 1 3 2 0 1 23 30 0

Vágvölgyi

Ákos
X 5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 2 50 1 1 2 0 0 4 1 0 0 0 5 21 0

Wirth

Ádám
15 3 4 75 0 0 0 2 4 50 5 8 63 3 4 75 2 0 2 1 0 1 3 0 0 0 17 24 0

Révész

Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 1 0 0 2 10 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 3 9 0

Bonifert

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 0

Kovács

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mike

János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Meleg

Károly Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 19 34 56 1 5 20 4 22 18 24 61 39 8 15 53 18 8 26 7 12 16 18 11 1 1 67 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek