Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2017. október 11. | 18:30
3. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
91 -72
(29-19, 28-16, 18-16, 16-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Farkas Gábor, Török Róbert, Vida József (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav: Az első félidőben már a lényegesebb kérdések eldőltek. A mi játékunk eléggé hullámzó volt, főleg a negyedik negyedben. Örülök annak, hogy sérült játékosunk, DJ Fenner vállalta a játékot. Elég sok problémával küszködtünk, és ilyen időszakban a játékunk nem olyan szinten van, amilyennek szeretnénk. Ami pozitívum volt azonban, hogy sok lepattanót szedtünk.

Vendég edző nyilatkozata
Berényi Sándor: Az első félidőben nagyon bután játszottunk, sok eladott labdánkból átrobogott rajtunk az Alba, és rengeteg könnyű kosarat szereztek. Innentől kezdve az volt a célunk, hogy tudjuk pihentetni szombatra a játékosokat, másrészt, pedig a különbséget próbáljuk megtartani. A szünet utáni játékunkkal elégedettek lehetünk, igaz kellett hozzá extra dobás is tőlünk, a labdákra is jobban vigyáztunk, és a lepattanózásban is felvettük a versenyt.


Dobástérkép
Alba Fehérvár
DEAC
Alba Fehérvár
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
DEAC
66%
60%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
DEAC
33%
15%
3p táv.
Alba Fehérvár
DEAC
29%
32%
1p bünt.
Alba Fehérvár
DEAC
92%
73%
Alba Fehérvár DEAC
Szerzett labda 10 10
Eladott labda 16 12
Lepattanó 46 31
Gólpassz 20 15
Fault 13 17
VAL 128 90
Statisztika
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Keller

Ákos
X 11 5 5 100 0 1 0 0 0 0 5 6 83 1 1 100 6 4 10 0 1 2 3 0 0 0 22 29 0

Markovic

Luka
X 14 6 8 75 1 2 50 0 3 0 7 13 54 0 0 0 5 3 8 1 2 2 3 4 0 0 22 27 0

Harris

Alandise
X 13 1 4 25 1 2 50 3 6 50 5 12 42 0 0 0 4 0 4 0 2 1 1 1 1 1 11 25 0

Hill

Kasey
X 15 5 8 63 2 5 40 0 3 0 7 16 44 1 2 50 2 1 3 2 5 0 2 6 0 1 13 25 0

Fenner

Derrick
X 10 1 1 100 1 4 25 1 1 100 3 6 50 3 3 100 4 0 4 2 0 1 3 2 0 0 18 21 0

Keller

Iván
9 3 4 75 0 1 0 1 4 25 4 9 44 0 0 0 2 0 2 2 2 3 0 4 0 2 10 23 0

Filipovity

Markó
7 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 2 2 100 4 1 5 1 1 2 1 0 0 0 11 20 0

Kovács

Ákos
4 0 1 0 0 2 0 0 1 0 0 4 0 4 4 100 4 1 5 2 3 2 3 3 0 0 10 18 0

Macon

Elijah
8 3 6 50 1 1 100 0 0 0 4 7 57 0 0 0 3 2 5 0 0 0 1 0 0 0 11 11 0

Varga

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 25 38 66 6 18 33 6 21 29 37 77 48 11 12 92 34 12 46 10 16 13 17 20 1 4 128 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Velkey

János
X 10 1 3 33 1 3 33 2 6 33 4 12 33 0 0 0 2 0 2 2 1 1 1 2 0 0 8 32 0

Jones

Jahmal
X 20 4 5 80 1 2 50 2 2 100 7 9 78 4 5 80 4 1 5 0 3 2 4 3 0 0 26 31 0

Lilov

Ivan
X 8 2 6 33 0 1 0 0 6 0 2 13 15 4 6 67 5 0 5 0 2 3 6 1 0 1 5 30 0

Armwood

Gerald Isaiah
X 8 4 7 57 0 6 0 0 2 0 4 15 27 0 0 0 8 2 10 2 3 1 2 3 2 0 13 28 0

Kósa

Tamás
X 14 1 1 100 0 0 0 4 9 44 5 10 50 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 2 0 0 11 28 0

Omenaka

Godwin Ekene
8 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 0 0 0 3 1 4 2 0 4 0 0 2 0 14 18 0

Lajsz

Gergely
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 1 0 0 6 11 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 1 0 0 2 9 0

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 2 6 0

Kozák

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 1 0 0 0 0 0 2 4 0

Opre

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 3 0
Összesen 5 72 18 30 60 2 13 15 8 25 32 28 68 41 8 11 73 27 4 31 10 12 17 13 15 4 1 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek