MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2017/2018

2017. 10. 11 | 18:00

3. forduló

first teams logo

PVSK

2017. 10. 11 | 18:00

75 - 67

Naturtex-SZTE-Szedeák

second teams logo

(18-13, 16-23, 20-14, 21-17)

Helyszín: Lauber Dezső Sportcsarnok

Játékvezetők: Tőzsér Dénes , Ádám József , Fodor Attila

Ellenőr: Bogárdi János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Csirke Ferenc: Gratulálok a csapatomnak, és gratulálok a szurkolóinknak, nagyon kellettek, hogy a második félidőben megfordítsuk a mérkőzést. Úgy érzem, hogy jól kezdtünk, megcsináltuk védekezésben amiket megbeszéltünk. Jól ment a támadás is, kialakítottunk egy 8-10 pontos előnyt, de utána nem mentek be az üres dobások, és ezzel magunkra húztuk a Szegedet. A második félidőben bejött a taktikánk, ami arra épült, hogy 40 percen keresztül olyan nyomást gyakoroljunk az ellenfelünkre, amit nem bírhatnak végig. Elfáradtak, ez döntött a javunkra. Szombaton a Pakshoz utazunk, remélem minél több szurkolón elkísér minket.

Vendég edző nyilatkozata

Andjelko Mandics: Gratulálok a Pécsnek, nagyon szépen játszottak, főleg a 2. félidőben. Szerintem mindkét csapat nagyot küzdött, és a maximumot adták ki magukból. Sajnos nekünk volt hiányzónk, és olyan játékosunk aki sérülten vállalta a játékot. Négy labdán ment el a mérkőzés, és nagyon gyengén dobtuk a triplákat is. A vereségünk ellenére elégedett voltam a játékkal, mert mindent megtettünk a győzelemért, de ma ez nem volt elég.

Statisztika

team logo PVSK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
4 Durham Jabril Armin Durham Jabril Armin * 29 36 6 8 75 3 5 60 3 3 100 2 4 50 6 1 7 1 5 3 7 4 0 0 37 0 0 0 0
6 Budimir Veljko Budimir Veljko * 18 33 3 4 75 2 2 100 2 5 40 2 2 100 4 1 5 0 3 2 3 2 1 1 22 0 0 0 0
5 Supola Zoltán Supola Zoltán * 5 27 1 2 50 1 3 33.3 0 2 0 1 2 50 2 0 2 0 0 3 3 3 0 0 7 0 0 0 0
10 Antoni Csanád Zoltán Antoni Csanád Zoltán * 3 26 0 0 0 0 0 0 1 6 16.7 0 0 0 3 0 3 1 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0
15 SARLIJA Marino SARLIJA Marino * 8 17 1 1 100 2 3 66.7 0 0 0 2 2 100 3 1 4 0 1 5 1 0 1 1 12 0 0 0 0
31 Dukic Nebojsa Dukic Nebojsa 0 23 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 1 1 0 -2 0 0 0 0
3 Simon Kristóf Gábor Simon Kristóf Gábor 12 22 1 1 100 0 0 0 2 3 66.7 4 6 66.7 2 1 3 3 2 2 4 3 0 0 20 0 0 0 0
7 Bíró Olivér Bíró Olivér 0 8 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -2 0 0 0 0
9 Dr. Demeter Attila Dr. Demeter Attila 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0
14 Harazin Tamás Gábor Harazin Tamás Gábor 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 2 0 0 0 0
13 Dragasevic Veljko Dragasevic Veljko 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Popgyákunik Balázs Popgyákunik Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
75 200 12 16 75 8 14 57.1 8 25 32 11 16 68.8 22 4 26 5 12 24 19 15 3 2 99 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo Naturtex-SZTE-Szedeák
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
8 Juhos Levente Juhos Levente * 16 38 1 2 50 6 8 75 0 2 0 2 2 100 7 4 11 1 1 2 4 2 2 1 30 0 0 0 0
11 Kovács Ádám Kovács Ádám * 13 37 3 4 75 2 3 66.7 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 2 4 2 1 0 0 10 0 0 0 0
17 Sulovic Nenad Sulovic Nenad * 19 36 2 4 50 5 8 62.5 0 0 0 5 6 83.3 5 1 6 1 0 3 7 3 0 0 30 0 0 0 0
5 Boltic Marko Boltic Marko * 13 32 3 4 75 3 4 75 0 0 0 1 3 33.3 5 2 7 2 5 3 7 9 0 1 29 0 0 0 0
31 Fortune Josh Fortune Josh * 0 21 0 3 0 0 2 0 0 6 0 0 0 0 3 0 3 1 0 1 1 1 0 0 -5 0 0 0 0
13 Wirth Ádám Wirth Ádám 5 26 0 0 0 0 0 0 1 5 20 2 2 100 0 0 0 0 1 4 1 0 0 0 1 0 0 0 0
3 Vágvölgyi Ákos Vágvölgyi Ákos 1 10 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 2 0 0 2 2 0 0 1 2 0 0 0 0
10 Révész Ádám Révész Ádám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
24 Varga Ákos Varga Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Kerpel-Fronius Gáspár Kerpel-Fronius Gáspár 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 Goldring József Bence Goldring József Bence 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 Bonifert Bendegúz Bonifert Bendegúz 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 200 9 18 50 16 25 64 2 18 11.1 11 15 73.3 21 9 30 5 9 19 24 16 2 3 97 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

PVSK
Naturtex-SZTE-Szedeák
PVSK
Naturtex-SZTE-Szedeák

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK
Naturtex-SZTE-Szedeák
75%
50%
2p ktáv.
PVSK
Naturtex-SZTE-Szedeák
57%
64%
3p táv.
PVSK
Naturtex-SZTE-Szedeák
32%
11%
1p bünt.
PVSK
Naturtex-SZTE-Szedeák
69%
73%
PVSK Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 12 9
Lepattanó 26 30
Gólpassz 15 16
Fault 24 19
VAL 99 97