Férfi NB I. A csoport- 2016/2017
2017. március 19. | 18:00
24. forduló
NOVOMATIC Aréna
74 -77
(17-16, 20-17, 17-21, 20-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Ádám József, Kovács Nimród

Hazai edző nyilatkozata
Dragan Alekszics: Nagy nyomás alatt játszottuk a mai mérkőzést, mely nagyon hullámzóra sikeredett. Először tíz pont hátrányunk, majd tíz pont előnyünk lett. Ezek után érthetetlen módon elkezdtünk kapkodni, ahelyett, hogy lépésről-lépésre haladtunk volna, hogy megszerezzük a győzelmet. Megérdemelten nyert a vendégcsapat, melyhez gratulálok nekik.

Vendég edző nyilatkozata
Bencze Tamás: Gratulálok csapatomnak, nagyszerűen játszottunk, taktikailag éretten küzdöttünk, tudtuk mit akarunk játszani. Nagy lépést tettünk álmaink felé, de még nem értünk célba. Továbbra is így kell küzdenünk és akkor odaérhetünk az első ötbe.


Dobástérkép
Sopron KC
Zalakerámia ZTE KK
Sopron KC
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Zalakerámia ZTE KK
57%
65%
2p ktáv.
Sopron KC
Zalakerámia ZTE KK
31%
22%
3p táv.
Sopron KC
Zalakerámia ZTE KK
31%
33%
1p bünt.
Sopron KC
Zalakerámia ZTE KK
72%
83%
Sopron KC Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 11 10
Lepattanó 35 36
Gólpassz 12 16
Fault 19 21
VAL 92 105
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ross Mills

Julien
X 16 2 2 100 1 2 50 3 7 43 6 11 55 1 1 100 6 2 8 2 1 3 3 0 0 0 23 30 0

Johnson

Brandon
X 12 0 4 0 1 2 50 2 6 33 3 12 25 4 4 100 5 1 6 2 5 3 6 6 0 0 18 29 0

Myles

Anthony
X 17 3 4 75 1 3 33 2 5 40 6 12 50 3 4 75 2 1 3 0 3 2 5 1 0 0 16 27 0

Spica

Marko
X 11 3 6 50 0 2 0 0 0 0 3 8 38 5 7 71 3 1 4 0 0 1 5 2 0 0 15 24 0

Dénes

Gábor
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 1 0 0 0 0 0 2 11 0

Ruják

András Baldvin
0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 6 0 0 0 0 2 1 3 0 1 2 0 1 0 1 -3 25 0

Lee Dufault

Austin
7 2 3 67 0 2 0 1 4 25 3 9 33 0 0 0 1 2 3 0 0 2 1 2 0 1 7 21 0

Takács

Norbert
9 1 1 100 2 2 100 1 3 33 4 6 67 0 0 0 3 0 3 1 0 3 0 0 0 0 11 19 0

Tóth

Gergely
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 2 0 0 2 2 1 0 3 1 0 0 0 3 14 0

KÁNTOR

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Élő

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lakosa

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 12 21 57 5 16 31 9 29 31 26 66 39 13 18 72 25 10 35 6 11 19 21 12 0 2 92 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Norfleet

Julian Vincent
X 10 1 3 33 1 2 50 2 5 40 4 10 40 0 0 0 5 1 6 1 2 2 2 6 0 0 17 34 0

Ubilla

Emmanuel
X 15 4 5 80 0 1 0 1 4 25 5 10 50 4 4 100 4 1 5 0 2 2 5 6 0 0 24 33 0

Benke

Szilárd
X 11 2 3 67 0 2 0 2 6 33 4 11 36 1 2 50 2 1 3 2 3 5 5 0 0 0 10 32 0

Szabó

Zsolt András
X 12 5 5 100 1 1 100 0 5 0 6 11 55 0 0 0 5 1 6 1 0 3 1 1 0 0 16 25 0

Drungilas

Adomas
X 8 3 7 43 0 1 0 0 3 0 3 11 27 2 2 100 5 2 7 0 1 2 2 2 1 0 11 23 0

Dr. Mohácsi

Máté
20 0 0 0 0 0 0 6 9 67 6 9 67 2 2 100 3 1 4 0 0 3 2 0 0 0 23 26 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 1 0 0 0 14 0

Wright

Jerrel Lamont
1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 4 0 4 0 1 3 1 0 1 0 4 13 0

Czinger

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gáll

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 15 23 65 2 9 22 11 33 33 28 65 43 10 12 83 29 7 36 4 10 21 19 16 2 0 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek