MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2016/2017

2017. 01. 22 | 16:00

14. forduló

first teams logo

Vasas Budapest

2017. 01. 22 | 16:00

74 - 81

KTE-Duna Aszfalt

second teams logo

(15-19, 17-25, 19-15, 23-22)

Helyszín: Sport 11 Sportcentrum

Játékvezetők: , Kulcsár Tibor

Ellenőr: Hartyáni Zsolt

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Sárosi Bulcsú, a Vasas vezetőedzője: A méreg és a csalódottság keveredik bennem. Abszolút tisztelve a kecskeméti csapatot, és természetesen nem vagyok szereptévesztésben, de nekünk ezt a meccset meg kellett volna nyerni. Nekünk erre meg is volt a lehetőségünk a feldobás pillanatában, az azt következő 5-6 percben viszont annyira felénk nőtt a vendég csapat, hogy végig futnunk kellett az eredmény után. Ellenfelünk jól felkészült és széttördelte a játékunkat. Emellett pedig nagyon jól dobtak a triplavonalon túlról. A második félidőben leegyszerűsítettük a játékunkat, ebből a maximumot kihoztuk, de sajnos az első félidő gyengébb teljesítménye miatt megérdemelten szenvedtünk vereséget, vagy mondhatom úgy is, hogy megérdemelten nyert a Kecskemét.

Vendég edző nyilatkozata

Forray Gábor, a Kecskemét vezetőedzője: Nagyon koncentráltan és kemény védekezéssel kezdtük el a mérkőzést. Támadásban nagyon kollektíven játszottunk, senki nem vállalta túl magát, megtaláltuk mindig a megfelelő helyzetben lévő, üres embereinket. Jó dobásokat vállaltunk el, és ez megadta a mérkőzés alaphangját. Elején szereztünk egy 11 pontos előnyt, amit végig tudtunk tartani. A mérkőzés végére a Vasas nagy energiával visszajött a meccsbe, de a kritikus pillanatokban mindig akadt nálunk valaki, aki fölvállalta a megoldást, és jó döntést hozott, ezzel pedig visszavertük a Vasast. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk. Meggyőződésem, hogy nem sok csapat fog itt nyerni a Vasas otthonában.

Statisztika

team logo Vasas Budapest
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
12 THOMPSON Sam THOMPSON Sam * 18 36 3 4 75 3 6 50 1 4 25 3 4 75 3 2 5 0 1 2 4 2 0 0 20 0 0 0 0
0 TAYLOR Ronnie TAYLOR Ronnie * 12 36 4 5 80 1 3 33.3 0 3 0 2 4 50 7 0 7 0 3 3 5 5 0 0 18 0 0 0 0
4 Vrajt Rajan Brejdli Vrajt Rajan Brejdli * 10 35 4 5 80 0 1 0 0 0 0 2 4 50 8 2 10 5 2 4 3 0 2 0 24 0 0 0 0
23 PACHER A.J. PACHER A.J. * 11 32 2 3 66.7 0 3 0 0 2 0 7 7 100 6 1 7 1 3 3 7 1 0 1 18 0 0 0 0
1 Horváth Ákos Horváth Ákos * 13 25 2 4 50 2 5 40 1 4 25 2 2 100 2 0 2 0 0 1 4 4 0 0 15 0 0 0 0
5 Katona Róbert Katona Róbert 8 20 1 1 100 0 1 0 2 4 50 0 0 0 0 1 1 1 0 2 0 0 0 0 7 0 0 0 0
6 Moravcsik Áron Moravcsik Áron 2 13 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 0 2 0 1 4 2 2 0 0 5 0 0 0 0
9 FARAGÓ Péter FARAGÓ Péter 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
30 Kozma Norbert Kozma Norbert 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 Völgyi Marcell Zoltán Völgyi Marcell Zoltán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
18 Peringer Balázs Peringer Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Boros Márk Boros Márk 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
74 200 16 23 69.6 6 19 31.6 4 18 22.2 18 23 78.3 28 6 34 7 10 19 25 14 2 1 107 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo KTE-Duna Aszfalt
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
14 Ivosev Tamás Ivosev Tamás * 21 36 5 8 62.5 1 4 25 2 7 28.6 3 3 100 6 1 7 0 2 3 6 1 1 0 23 0 0 0 0
8 Derasimovic Marko Derasimovic Marko * 19 34 2 4 50 1 3 33.3 2 6 33.3 7 9 77.8 6 1 7 1 0 3 5 9 0 1 31 0 0 0 0
5 Đukanovic Milutin Đukanovic Milutin * 11 30 1 1 100 0 1 0 3 9 33.3 0 0 0 2 1 3 2 4 4 1 6 0 0 12 0 0 0 0
11 Karahodzic Kemal Karahodzic Kemal * 7 28 2 5 40 0 1 0 0 0 0 3 7 42.9 5 2 7 1 2 3 5 4 0 1 14 0 0 0 0
10 Pongó Martin Pongó Martin * 8 21 1 1 100 0 1 0 2 3 66.7 0 0 0 2 1 3 1 1 4 1 0 0 0 10 0 0 0 0
13 Mészáros Máté Mészáros Máté 6 20 3 3 100 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 6 0 0 0 0
9 Pongó Máté Pongó Máté 3 18 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 0 4 0 3 0 0 5 0 0 0 0
6 Molnár Márton Molnár Márton 6 11 3 5 60 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 1 0 3 1 1 0 0 9 0 0 0 0
15 Hegedűs Gergely Ferenc Hegedűs Gergely Ferenc 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
18 Dobos László Gábor Dobos László Gábor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 PÁLINKÁS Tibor PÁLINKÁS Tibor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
19 Fehér Péter József Fehér Péter József 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
81 200 17 27 63 2 12 16.7 10 29 34.5 13 19 68.4 23 8 31 7 9 25 19 25 1 2 110 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

Vasas Budapest
KTE-Duna Aszfalt
Vasas Budapest
KTE-Duna Aszfalt

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Budapest
KTE-Duna Aszfalt
70%
63%
2p ktáv.
Vasas Budapest
KTE-Duna Aszfalt
32%
17%
3p táv.
Vasas Budapest
KTE-Duna Aszfalt
22%
34%
1p bünt.
Vasas Budapest
KTE-Duna Aszfalt
78%
68%
Vasas Budapest KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 10 9
Lepattanó 34 31
Gólpassz 14 25
Fault 19 25
VAL 107 110