MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2016/2017

2016. 11. 06 | 13:00

6. forduló

first teams logo

KTE-Duna Aszfalt

2016. 11. 06 | 13:00

71 - 79

Kaposvári KK

second teams logo

(18-24, 17-22, 18-18, 18-15)

Helyszín: Messzi István Sportcsarnok

Játékvezetők: Földházi Tamás

Ellenőr: Várhalmi Zsolt

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Forray Gábor: Gratulálok a Kaposvárnak. Abban látom a mérkőzés kimenetelének az okát, hogy nagyon puhán védekeztünk. Nem szabadott volna elengedni őket, a játékosaim maximálisan küzdöttek, emiatt nem érheti őket kritika, a mérkőzés végén visszajöttünk 6 pontra is. A tábla alatt bizonytalanok voltunk. Előre tudtuk, hogy ez egy olyan bajnokság ahol bárki bárhol nyerhet. Úgy gondolom, hogy a következő mérkőzésen tudunk javítani. A hazai vereség után idegenben is szükség van egy győzelemre.

Vendég edző nyilatkozata

Fekete Ádám: Első negyedben kellő önbizalommal indultunk. Utána olyan mérkőzést játszottunk, hogy stabilan tudtuk tartani a megszerzett előnyt. Voltak extra megoldások is, amivel tovább erősítettük az előnyt, ami miatt a Kecskemét kicsit görcsössé vált. Nagyon örültünk, mert a nyolcba kerülés miatt minden győzelemnek fontos szerepe van.

Statisztika

team logo KTE-Duna Aszfalt
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
8 Derasimovic Marko Derasimovic Marko * 16 35 5 5 100 1 3 33.3 1 2 50 1 2 50 3 2 5 0 2 2 4 2 0 0 21 0 0 0 0
5 MIDDLETON Lamont MIDDLETON Lamont * 11 33 0 0 0 0 2 0 2 4 50 5 7 71.4 1 3 4 2 4 1 4 1 0 0 12 0 0 0 0
9 Pongó Máté Pongó Máté * 5 28 1 1 100 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 2 0 2 3 0 4 2 2 0 0 12 0 0 0 0
6 Molnár Márton Molnár Márton * 2 11 1 1 100 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 1 -1 0 0 0 0
4 Jakab Péter Jakab Péter * 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
14 Ivosev Tamás Ivosev Tamás 12 33 3 3 100 2 10 20 0 3 0 2 2 100 4 1 5 1 0 4 4 3 0 0 14 0 0 0 0
11 Karahodzic Kemal Karahodzic Kemal 15 22 3 3 100 3 9 33.3 0 0 0 3 6 50 4 1 5 0 0 3 5 1 0 1 17 0 0 0 0
13 Mészáros Máté Mészáros Máté 9 21 1 1 100 2 3 66.7 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 1 3 2 0 0 1 11 0 0 0 0
10 Pongó Martin Pongó Martin 1 14 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 2 50 4 0 4 0 0 1 2 0 0 0 4 0 0 0 0
15 Hegedűs Gergely Ferenc Hegedűs Gergely Ferenc 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Molnár Dániel Molnár Dániel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
19 Fehér Péter József Fehér Péter József 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
71 200 14 14 100 8 31 25.8 5 14 35.7 12 19 63.2 19 8 27 7 8 21 23 9 0 3 90 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo Kaposvári KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
10 Cooke Malik Rashad Cooke Malik Rashad * 18 33 5 5 100 1 4 25 2 4 50 0 0 0 3 1 4 2 1 4 0 0 2 0 20 0 0 0 0
DUREN Javier Renez DUREN Javier Renez * 11 26 2 2 100 1 4 25 1 3 33.3 2 2 100 4 1 5 0 2 2 3 3 0 0 15 0 0 0 0
8 FODOR Márton FODOR Márton * 8 25 1 1 100 3 4 75 0 2 0 0 0 0 3 0 3 1 0 4 5 0 0 0 14 0 0 0 0
4 Papp Péter Papp Péter * 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 Kocsis Zalán Kocsis Zalán * 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 Hendlein Roland Hendlein Roland 16 33 4 4 100 3 5 60 0 0 0 2 2 100 4 1 5 1 1 0 2 1 1 0 23 0 0 0 0
14 Simms Kenny Simms Kenny 15 29 4 4 100 1 3 33.3 0 0 0 5 8 62.5 4 1 5 0 5 4 5 2 0 0 17 0 0 0 0
33 Wisseh Jaytornah Wisseh Jaytornah 8 28 1 1 100 0 1 0 2 3 66.7 0 0 0 2 0 2 1 2 4 5 5 0 0 17 0 0 0 0
15 Baki Gergely Baki Gergely 3 18 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 3 0 0 0 0
23 Grebenár Péter Grebenár Péter 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0
79 200 17 17 100 9 22 40.9 6 14 42.9 9 12 75 21 4 25 5 11 23 21 11 3 0 109 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
100%
100%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
26%
41%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
36%
43%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
63%
75%
KTE-Duna Aszfalt Kaposvári KK
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 8 11
Lepattanó 27 25
Gólpassz 9 11
Fault 21 23
VAL 90 109