Férfi NB I. A csoport- 2016/2017
2017. március 8. | 18:00
21. forduló
Kaposvári Városi Sportcsarnok
75 -84
(22-25, 20-16, 17-31, 16-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pálla Zoltán, Kulcsár Tibor (Szabadvári János)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám: – Kevesebb hibával játszott a ZTE, mint mi. Ma abban vallottunk kudarcot, amiben eddig jók voltunk. Nem támadtunk csapatként és türelmesen. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, de továbbra is harcolunk a felsőházért. Köszönjük a szurkolóknak, hogy kitartottak mellettünk. Eddig kiválóan teljesítettünk, sokat dolgoztunk, azzal teremtettünk lehetőséget magunknak, hogy itt tartunk. Ezúttal gyengén játszottunk, ezért elnézést kérünk.

Vendég edző nyilatkozata
Bencze Tamás: – Látszott, hogy miért jöttünk ide. Nagyon motiváltan, nagy akarással kosárlabdáztunk. A harmadik negyedtől uraltuk a meccset. Minden célunkat megvalósítottuk. Elsősorban győztünk, ráadásul olyan különbséggel, hogy előnybe is kerültünk az egymás elleni harcban. Ennél többet nem lehetett kihozni a meccsből. Óriási köszönet a minket elkísérő szurkolóknak, akik hazai hangulatot teremtettek a csarnokban.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
61%
55%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
14%
7%
3p táv.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
14%
34%
1p bünt.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
80%
67%
Kaposvári KK Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 5 13
Eladott labda 15 13
Lepattanó 42 47
Gólpassz 12 17
Fault 24 26
VAL 105 118
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hendlein

Roland
X 24 6 6 100 0 1 0 1 6 17 7 13 54 9 9 100 6 1 7 0 2 4 5 1 3 0 32 37 0

Cooke

Malik Rashad
X 19 4 4 100 0 1 0 2 5 40 6 10 60 5 7 71 7 5 12 2 1 3 7 3 3 0 39 36 0

Wisseh

Jaytornah
X 10 3 8 38 1 3 33 0 3 0 4 14 29 2 3 67 3 1 4 2 2 2 3 5 0 1 11 32 0

FRAZIER

WINSOME
X 6 2 4 50 0 3 0 0 3 0 2 10 20 2 2 100 5 0 5 1 3 4 2 1 1 0 5 27 0

Simms

Kenny
X 11 3 6 50 1 3 33 0 0 0 4 9 44 3 5 60 3 3 6 0 2 4 4 1 0 1 13 20 0

Baki

Gergely
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 1 2 0 0 0 0 3 18 0

FODOR

Márton
3 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 5 0 3 4 75 1 0 1 0 3 2 5 0 0 0 0 17 0

Grebenár

Péter
0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 3 4 0 1 3 0 1 1 0 2 13 0

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Papp

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balázs

Bodó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 19 31 61 2 14 14 3 21 14 24 66 36 24 30 80 28 14 42 5 15 24 26 12 8 2 105 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Zsolt András
X 12 0 2 0 0 1 0 4 9 44 4 12 33 0 0 0 12 3 15 1 0 3 1 1 1 1 23 35 0

Benke

Szilárd
X 16 4 7 57 1 3 33 1 4 25 6 14 43 3 4 75 4 3 7 2 1 3 3 4 0 0 22 32 0

Norfleet

Julian Vincent
X 6 0 1 0 0 4 0 1 4 25 1 9 11 3 6 50 5 0 5 2 2 4 6 3 0 1 9 31 0

Ubilla

Emmanuel
X 13 1 2 50 0 4 0 3 5 60 4 11 36 2 2 100 2 2 4 5 7 3 1 6 1 0 16 30 0

Drungilas

Adomas
X 22 7 12 58 0 2 0 0 0 0 7 14 50 8 13 62 5 8 13 1 3 4 10 0 0 4 31 25 0

Kerpel-Fronius

Balázs
5 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 0 0 0 0 1 1 2 0 4 1 2 0 1 6 27 0

Wright

Jerrel Lamont
10 4 4 100 0 1 0 0 0 0 4 5 80 2 2 100 2 0 2 0 0 4 2 1 0 0 14 15 0

Dr. Mohácsi

Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 -3 5 0

Gáll

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czinger

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 17 31 55 1 15 7 10 29 34 28 75 37 18 27 67 30 17 47 13 13 26 24 17 2 8 118 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek