MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2016/2017

2016. 12. 14 | 18:30

11. forduló

first teams logo

Falco KC

2016. 12. 14 | 18:30

88 - 73

MAFC

second teams logo

(23-16, 23-13, 19-24, 23-20)

Helyszín: Arena Savaria

Játékvezetők: , Söjtöry Tamás

Ellenőr: Gencsev Plámen

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Srecko Sekulovic: Ahogy a mérkőzés előtt is elmondtam, nem szeretek olyan csapatok ellen játszani, mint a MAFC, nagyon veszélyesek. Hazai pályán ráadásul mindenki nagy különbséget vár el tőlünk, mi pedig tudtuk, hogy nem rossz csapat az ellenfél. Végig kontrolláltuk a meccset, ami illett is, hiszen - nem megbántva ellenfelünket - azért jobb kerettel rendelkezünk náluk. Idén ez volt az utolsó meccsünk, hoztuk itthon a kötelező győzelmet. Voltak periódusok, amikor nagyon jól játszottunk, voltak, amikor nagyon rosszul, de a lényeg, hogy sikerült.

Vendég edző nyilatkozata

Garai Péter: Egy zalaegerszegi győzelemből érkeztünk, és féltünk, hogy jóllakottak leszünk, ami az első félidőben be is bizonyosodott. Úgy éreztem, a csapat nem hisz abban, hogy itt komoly lehetőségünk lenne. Az első félidő erre sajnos rá is ment, ki kellett zökkentenünk a játékosokat ebből a helyzetből. Sőt, végül a Falcot is sikerült, akit nem csak mi öten, hanem a körülmények is kibillentettek a jó ritmusból. A második félidőben úgy gondolom, vállalható teljesítményt produkáltunk, 1 ponttal meg is nyertük. Nagy eredmény számunkra, hogy a Falconak szinte végig a legjobb ötösét kellett pályán tartania. Ezen kívül több kérdésre is választ kerestünk a mai mérkőzésen, ezekre meg is kaptuk a választ, ennek megfelelően fogunk lépni a szünetben. Gratulálok a Falconak, szépen játszott és extrán dobott, amire készültünk ugyan, de nem tudtuk megfogni őket.

Statisztika

team logo Falco KC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
40 Govens Darrin Anthony Govens Darrin Anthony * 18 39 2 5 40 1 2 50 4 10 40 0 0 0 6 1 7 0 3 3 4 5 0 0 21 0 0 0 0
55 Medford Jr Lester Fezell Medford Jr Lester Fezell * 15 37 2 3 66.7 1 1 100 3 7 42.9 0 0 0 3 0 3 2 2 1 2 12 0 0 27 0 0 0 0
10 Váradi Benedek Váradi Benedek * 18 35 2 3 66.7 1 2 50 4 6 66.7 0 0 0 4 1 5 1 2 2 1 3 0 0 22 0 0 0 0
34 Pustahvar Aliaksandr Pustahvar Aliaksandr * 18 28 3 4 75 1 1 100 3 8 37.5 1 1 100 5 1 6 1 2 2 1 1 0 0 19 0 0 0 0
30 ZIGERANOVIC Ivan ZIGERANOVIC Ivan * 5 17 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 3 4 1 3 4 1 2 3 0 11 0 0 0 0
Turner Ray Turner Ray 8 20 3 5 60 1 2 50 0 1 0 0 0 0 3 2 5 0 1 3 4 0 1 0 13 0 0 0 0
11 Kovács Péter Kovács Péter 4 12 1 1 100 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 0 4 1 3 0 0 7 0 0 0 0
13 Tóth Norbert Péter Tóth Norbert Péter 2 9 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 3 1 1 2 1 2 0 0 6 0 0 0 0
6 Simon Kristóf Gábor Simon Kristóf Gábor 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
12 Hódi Patrik Hódi Patrik 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Kozma Gergő Kozma Gergő 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
88 200 16 25 64 5 8 62.5 14 33 42.4 4 7 57.1 23 10 33 6 15 21 15 28 4 0 125 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo MAFC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
24 SIHOTA Rajvarinder Singh SIHOTA Rajvarinder Singh * 23 40 2 4 50 1 5 20 4 6 66.7 5 5 100 6 3 9 3 0 2 2 2 0 1 31 0 0 0 0
2 Poscic Matija Poscic Matija * 13 28 3 5 60 0 2 0 1 1 100 4 6 66.7 4 3 7 0 1 2 5 2 0 1 20 0 0 0 0
10 Misek Levente Henrik Misek Levente Henrik * 5 28 0 3 0 0 0 0 1 3 33.3 2 4 50 1 0 1 0 0 3 3 2 0 1 4 0 0 0 0
11 Kovács Ádám Kovács Ádám * 8 27 3 8 37.5 1 3 33.3 0 0 0 0 1 0 0 1 1 0 2 3 1 1 0 0 1 0 0 0 0
3 SMITH Marquavius Mark SMITH Marquavius Mark * 5 21 2 5 40 0 0 0 0 3 0 1 2 50 3 1 4 2 4 0 5 8 0 1 13 0 0 0 0
6 Polyák László Polyák László 11 26 3 6 50 0 0 0 1 4 25 2 2 100 2 1 3 0 5 1 2 1 0 0 6 0 0 0 0
5 Lakits András Lakits András 4 20 2 3 66.7 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 1 0 3 1 3 0 0 10 0 0 0 0
21 Pápai Máté Barnabás Pápai Máté Barnabás 4 5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 5 0 0 0 0
16 Kucsora Csaba Ákos Kucsora Csaba Ákos 0 5 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 1 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
20 Siklós Olivér Balázs Siklós Olivér Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Molnár Marcell József Molnár Marcell József 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Bordács Gábor Soma Bordács Gábor Soma 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
73 200 17 36 47.2 2 10 20 7 19 36.8 14 20 70 20 11 31 7 13 15 19 19 0 4 91 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

Falco KC
MAFC
Falco KC
MAFC

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
MAFC
64%
47%
2p ktáv.
Falco KC
MAFC
63%
20%
3p táv.
Falco KC
MAFC
42%
37%
1p bünt.
Falco KC
MAFC
57%
70%
Falco KC MAFC
Szerzett labda 6 7
Eladott labda 15 13
Lepattanó 33 31
Gólpassz 28 19
Fault 21 15
VAL 125 91