Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2015. október 7. | 18:00
2. forduló
77 -76
(21-10, 22-20, 17-28, 17-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Boros Tamás, Kulcsár Tibor (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Gratulálok a csapatomnak. A meccset nagyon nagy energiákkal kezdtük és ez a harmadik negyedben megbosszulta magát. Ekkor ugyanis sok könnyű kosarat, közte zsinórban három triplát is engedtünk az ellenfélnek. Teljesen fordítva játszottuk ezt a meccset, mint ahogy szoktuk. Mindig a harmadik negyed számunkra a legerősebb, most pedig ez sikerült a leggyengébbre. Ugyanakkor azt látni kell, hogy egy olyan csapat sincs Európában, amelyik a bajnokság kezdetére tökéletesen kész állapotban lenne. Mi sem vagyunk még abban, sok edzés, és gyakorlás vár ránk. Örülök a győzelemnek, és annak, hogy 2-0-al állunk a bajnokságban. Szombaton újra fontos meccsünk van, amit szintén meg akarunk nyerni.

Vendég edző nyilatkozata
Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez. Semmi rosszat nem tudok mondani a csapatomra, mert a harmadik negyedben megmutatták, hogy milyen szívvel-lélekkel tudnak játszani. Olyan periódust teremtettünk, hogy a borzalmas kezdés után még győzelmi esélyünk is volt. Ha kicsit okosabbak vagyunk a végjátékban, akkor nyerhettünk is volna.


Dobástérkép
Egis Körmend
TLI-Alba Fehérvár
Egis Körmend
TLI-Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
TLI-Alba Fehérvár
59%
68%
2p ktáv.
Egis Körmend
TLI-Alba Fehérvár
22%
29%
3p táv.
Egis Körmend
TLI-Alba Fehérvár
36%
29%
1p bünt.
Egis Körmend
TLI-Alba Fehérvár
75%
75%
Egis Körmend TLI-Alba Fehérvár
Szerzett labda 10 13
Eladott labda 13 18
Lepattanó 31 35
Gólpassz 11 13
Fault 22 20
VAL 95 108
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

DICKERSON

Cole
X 16 6 8 75 0 0 0 1 4 25 7 12 58 1 2 50 3 1 4 2 4 3 1 0 0 1 13 32 0

Perry

Kendrick
X 21 3 8 38 0 3 0 3 8 38 6 19 32 6 6 100 6 1 7 1 3 3 8 3 0 2 24 32 0

Ferencz

Csaba
X 7 2 2 100 0 0 0 1 5 20 3 7 43 0 0 0 1 0 1 2 0 2 0 1 0 0 7 28 0

Katura

Luka
X 8 1 2 50 0 1 0 2 5 40 3 8 38 0 0 0 4 1 5 1 2 2 3 1 0 0 11 28 0

Duinker

Josh
X 6 2 2 100 1 2 50 0 2 0 3 6 50 0 0 0 3 0 3 0 0 3 1 0 0 0 7 22 0

CHANNELS

Wesley Major
13 1 4 25 0 1 0 3 4 75 4 9 44 2 2 100 5 1 6 3 3 3 4 5 0 2 23 22 0

Tóth

Norbert Péter
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 1 0 3 1 0 0 0 4 20 0

Lakosa

Zsolt
6 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 0 2 0 1 1 2 0 1 3 1 1 0 0 6 16 0

Molnár

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Németh

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

FARKAS

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sömenek

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 17 29 59 2 9 22 10 28 36 29 66 44 9 12 75 24 7 31 10 13 22 19 11 0 5 95 200
TLI-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Spurlock

Tristan
X 22 2 3 67 1 1 100 5 10 50 8 14 57 1 4 25 11 2 13 2 1 1 5 4 3 0 39 38 0

Myles

Anthony
X 19 6 6 100 0 1 0 1 10 10 7 17 41 4 4 100 3 2 5 4 0 0 2 1 2 0 23 32 0

Lóránt

Péter
X 8 2 5 40 0 1 0 0 2 0 2 8 25 4 4 100 4 1 5 1 4 5 5 2 1 0 12 24 0

SIMON

Balázs
X 5 0 0 0 1 2 50 1 1 100 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 1 3 1 1 0 0 6 18 0

Markovic

Luka
X 5 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 2 100 0 1 1 0 4 0 2 0 0 0 3 13 0

Fred Chery

Kenny
6 0 3 0 0 2 0 2 5 40 2 10 20 0 0 0 4 4 8 1 2 3 2 3 0 0 10 23 0

Supola

Zoltán
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 2 3 3 1 0 0 0 0 20 0

Csorvási

Milán
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 0 0 0 1 2 4 4 0 0 0 7 18 0

Tóth

Péter
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 1 1 1 2 0 0 8 14 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Filipovity

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czirbus

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 15 22 68 2 7 29 10 34 29 27 63 43 12 16 75 25 10 35 13 18 20 23 13 6 0 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek