Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2016. február 13. | 19:00
19. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
110 -89
(27-22, 29-22, 37-13, 17-32)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál, Gál János, Rácz Zsolt (Bernáth András)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav: — Jól játszottunk, minden elismerésem a fiúké. Nagyon jó volt a hozzáállásunk, örülök annak, hogy sikerült huszonnégy gólpasszt adnunk, és harminchat lepattanót gyűjtenünk. A lepattanózásban látszott a legjobban, hogy a fiúk igazán odatették magukat. Az utolsó negyed igazán nem bosszantott, addigra már eldőlt a meccs, mi nem akartunk leállni, de azt el kell ismerni, hogy ebben a tíz percben nagyon jó volt a Jászberény

Vendég edző nyilatkozata
Szrecsko Szekulovics: — Nagyon jól játszott az Alba, minőségi játékot nyújtottak. Mi nem vagyunk ilyen erősek, és nem tudunk ilyen erős iramban játszani még negyven percig. A negyedik negyedben a zónával kicsit megállítottuk őket, de mindkét oldalon nem tudtunk egyszerre jól teljesíteni.


Dobástérkép
TLI-Alba Fehérvár
Jászberény
TLI-Alba Fehérvár
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TLI-Alba Fehérvár
Jászberény
81%
67%
2p ktáv.
TLI-Alba Fehérvár
Jászberény
20%
46%
3p táv.
TLI-Alba Fehérvár
Jászberény
37%
48%
1p bünt.
TLI-Alba Fehérvár
Jászberény
83%
79%
TLI-Alba Fehérvár Jászberény
Szerzett labda 16 5
Eladott labda 10 15
Lepattanó 34 23
Gólpassz 24 10
Fault 21 16
VAL 160 105
Statisztika
TLI-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Myles

Anthony
X 19 3 3 100 0 0 0 3 8 38 6 11 55 4 4 100 1 0 1 3 5 3 2 0 2 1 17 28 0

Fred Chery

Kenny
X 15 2 2 100 1 1 100 3 6 50 6 9 67 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 3 0 0 18 25 0

Lóránt

Péter
X 17 7 9 78 0 2 0 1 2 50 8 13 62 0 0 0 6 3 9 1 1 3 1 1 1 0 24 23 0

Spurlock

Tristan
X 19 3 3 100 0 0 0 3 6 50 6 9 67 4 6 67 5 1 6 3 1 1 5 5 0 0 32 23 0

Supola

Zoltán
X 5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 2 0 2 3 1 3 0 3 0 0 12 21 0

Pearson

Ryan
14 7 9 78 0 1 0 0 1 0 7 11 64 0 0 0 7 2 9 2 0 4 2 4 0 0 27 23 0

Markovic

Luka
12 4 4 100 0 1 0 0 1 0 4 6 67 4 4 100 0 0 0 0 1 1 2 3 0 1 14 15 0

SIMON

Balázs
3 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 1 100 0 1 1 1 1 2 1 1 0 0 4 15 0

Filipovity

Markó
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 3 0 3 1 0 2 0 3 0 0 3 13 0

Csorvási

Milán
6 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 3 67 1 2 3 0 0 2 2 0 0 0 8 11 0

Tóth

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 3 0

Czirbus

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 110 30 37 81 1 5 20 11 30 37 42 72 58 15 18 83 25 9 34 16 10 21 16 24 3 2 160 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dramicanin

Rastko
X 6 2 3 67 1 2 50 0 2 0 3 7 43 0 0 0 5 0 5 1 0 4 2 1 1 0 12 37 0

SHERMAN

Garrick
X 21 6 6 100 0 0 0 0 0 0 6 6 100 9 11 82 4 2 6 2 3 1 7 0 1 3 32 32 0

טראוויס כוהן

X 14 3 6 50 2 2 100 1 2 50 6 10 60 1 2 50 7 0 7 0 5 2 2 3 0 0 16 31 0

SOÓS

Gábor
X 13 1 1 100 1 3 33 3 5 60 5 9 56 0 0 0 0 0 0 0 1 3 3 0 0 0 11 29 0

Horváth

Ákos
X 10 0 1 0 2 5 40 2 4 50 4 10 40 0 0 0 1 0 1 0 5 0 3 1 0 0 4 23 0

Kefi

Michael
25 4 7 57 0 0 0 4 7 57 8 14 57 5 6 83 1 1 2 2 1 2 4 4 0 0 29 30 0

Cseh

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 8 0

Szögi

Ádám Pál
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 1 0 0 3 7 0

BLASKOVITS

László
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 3 0

Buzsáki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ruják

Bence Menyhért
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bános

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 16 24 67 6 13 46 10 21 48 32 58 55 15 19 79 20 3 23 5 15 16 21 10 2 3 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek