Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2016. február 14. | 18:30
19. forduló
57 -88
(9-25, 18-27, 12-23, 18-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pálla Zoltán, Szabó Gergő, Vida Béla (Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc (PVSK): Maximálisan gratulálok a Kaposvárnak, szépen játszottak. A legfőbb problémánk, hogy fizikálisan nagyon le vagyunk robbanva. Ennek több összetevője van: pl. az edzetlenség, illetve a sérüléseink. Próbálunk ezen változtatni, de nem lesz könnyű, mert három-négy naponként játszunk. Elnézést kérek a szurkolóktól, nem ilyen mérkőzést érdemeltek, mert Ők folyamatosan a csapat mellett állnak.

Vendég edző nyilatkozata
Kmézics Zorán (Kaposvár) - Magabiztosan és pontosan játszottunk. A közönségünk velünk volt, ami számunkra nagyon nagy dolog, és ez mindig plusz motiváció a játékosoknak. Mondhatom, hogy összeálltunk és vannak a csapatban olyan tehetséges játékosok, akik most kiegészítik egymást. Ez lehetne még jobb, de nem mondhatom, hogy nem vagyok megelégedve. Annyit játszottunk három negyeden keresztül amennyit kellett. Keményen és jól védekeztünk. Készültünk a Pécsből és mindent maximálisan megcsináltunk, amit előre megbeszéltünk. Ez a mai győzelmünk titka.


Dobástérkép
PVSK
Kaposvári KK
PVSK
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK
Kaposvári KK
31%
64%
2p ktáv.
PVSK
Kaposvári KK
36%
40%
3p táv.
PVSK
Kaposvári KK
30%
43%
1p bünt.
PVSK
Kaposvári KK
50%
73%
PVSK Kaposvári KK
Szerzett labda 5 3
Eladott labda 7 12
Lepattanó 25 48
Gólpassz 15 14
Fault 13 23
VAL 66 121
Statisztika
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Budimir

Veljko
X 15 4 8 50 0 0 0 2 5 40 6 13 46 1 2 50 1 0 1 1 3 1 4 4 0 0 14 28 0

WALKER

William
X 7 1 3 33 2 4 50 0 3 0 3 10 30 1 2 50 4 1 5 1 0 0 5 2 1 0 13 27 0

Popadic

Marko
X 2 0 0 0 1 3 33 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 1 0 0 -1 22 0

NELSON

Anthony
X 6 0 3 0 0 0 0 1 3 33 1 6 17 3 4 75 0 0 0 2 0 0 4 2 0 1 8 21 0

Horti

Bálint
X 6 2 4 50 1 1 100 0 1 0 3 6 50 0 0 0 0 1 1 0 0 2 2 0 0 0 6 19 0

Bíró

Olivér
6 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 6 33 0 2 0 4 2 6 0 1 2 3 2 0 1 10 26 0

Harazin

Tamás Gábor
5 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 3 6 50 4 2 6 1 1 4 4 0 0 0 8 20 0

Antoni

Csanád Zoltán
6 0 0 0 0 1 0 2 6 33 2 7 29 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 3 18 0

Czukor

Bence
0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 3 1 4 0 0 3 0 2 0 0 2 11 0

Popgyákunik

Balázs
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 4 4 0

Dr. Demeter

Attila
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0

Kővágó-Laska

Márk
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 57 8 26 31 4 11 36 8 27 30 20 64 31 9 18 50 18 7 25 5 7 13 23 15 1 2 66 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Puljko

hervoje
X 22 1 2 50 0 0 0 6 12 50 7 14 50 2 2 100 4 0 4 0 1 2 1 2 0 0 21 33 0

Hendlein

Roland
X 4 2 4 50 0 1 0 0 2 0 2 7 29 0 0 0 9 6 15 0 4 1 0 2 1 0 13 32 0

Ubilla

Emmanuel
X 13 3 4 75 1 2 50 1 5 20 5 11 45 2 3 67 8 1 9 0 2 3 2 1 0 1 16 26 0

Spica

Marko
X 13 3 5 60 2 3 67 0 0 0 5 8 63 3 4 75 3 3 6 0 0 5 6 1 0 0 22 20 0

Baki

Gergely
X 3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 1 16 0

Benke

Szilárd
12 3 4 75 0 0 0 2 3 67 5 7 71 0 0 0 3 0 3 2 1 2 2 2 1 0 19 24 0

FODOR

Márton
7 2 3 67 0 0 0 1 1 100 3 4 75 0 0 0 2 0 2 0 1 4 1 2 0 0 10 21 0

JAZVIN

Ermin
9 4 5 80 0 1 0 0 0 0 4 6 67 1 2 50 4 2 6 1 3 0 1 3 0 0 14 19 0

Grebenár

Péter
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0

Papp

Péter
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 3 0

Szönyi

Dániel
2 0 0 0 1 2 50 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 88 18 28 64 4 10 40 12 28 43 34 66 52 8 11 73 36 12 48 3 12 23 13 14 2 1 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek