Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2016. február 6. | 18:00
17. forduló
77 -68
(20-20, 12-14, 24-7, 21-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Boros Tamás, Praksch Péter (Németh Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Másfél hónap után az elmúlt héten tudott a csapat végre együtt edzeni. De ez még mindig elég kevés időnek bizonyult. A csapat egyébként nagyon kemény héten van túl. A fáradság pedig meglátszott a dobószázalékunkon. A Jászberény a harmadik negyedre elfáradt, mi pedig föléjük tudtunk kerekedni. Azt a fajta játékot kellene kitolulnunk egy teljes mérkőzésre. Köszönjük a szurkolók bíztatását. A holnap délutáni edzésen, már a Sopron ellen fogunk készülni.

Vendég edző nyilatkozata
Az első félidőben jól játszott a csapat. Jól használtuk ki a Körmend hibáit. A harmadik negyedben főleg mentálisan fáradtunk el és nem tudtuk már ezt a teljesítményt folytatni. Főleg a dobószázalékunk romlott el. Egy erős Körmend ellen játszottunk és végig olyan kiemelkedő teljesítményre lett volna szükségünk, mint amit az első félidőben nyújtottunk.


Dobástérkép
Egis Körmend
Jászberény
Egis Körmend
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Jászberény
50%
50%
2p ktáv.
Egis Körmend
Jászberény
17%
17%
3p táv.
Egis Körmend
Jászberény
25%
33%
1p bünt.
Egis Körmend
Jászberény
65%
47%
Egis Körmend Jászberény
Szerzett labda 14 11
Eladott labda 19 19
Lepattanó 54 34
Gólpassz 15 16
Fault 18 19
VAL 106 81
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

CHANNELS

Wesley Major
X 21 3 8 38 0 1 0 3 9 33 6 18 33 6 9 67 10 0 10 3 2 1 8 5 0 2 30 37 0

Jones

Trey
X 10 2 5 40 0 0 0 2 5 40 4 10 40 0 0 0 7 3 10 2 4 2 4 1 0 0 17 31 0

Duinker

Josh
X 10 5 9 56 0 2 0 0 3 0 5 14 36 0 0 0 3 3 6 2 3 3 0 1 0 0 7 29 0

Petty

Perry
X 12 3 6 50 0 0 0 1 5 20 4 11 36 3 4 75 3 2 5 1 4 4 3 4 0 0 13 29 0

Ferencz

Csaba
X 5 0 0 0 1 2 50 1 5 20 2 7 29 0 0 0 2 1 3 1 2 2 0 2 0 0 4 22 0

Tóth

Norbert Péter
14 6 10 60 0 1 0 0 1 0 6 12 50 2 4 50 7 4 11 4 1 4 3 1 0 0 24 30 0

DICKERSON

Cole
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 8 9 1 3 1 0 1 1 0 12 15 0

Lakosa

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 7 0

Molnár

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Németh

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0

FARKAS

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bordács

Gábor Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 20 40 50 1 6 17 8 32 25 29 78 37 11 17 65 33 21 54 14 19 18 19 15 1 2 106 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dramicanin

Rastko
X 8 1 1 100 1 2 50 1 6 17 3 9 33 1 2 50 4 1 5 1 2 3 3 1 0 0 9 37 0

טראוויס כוהן

X 26 4 6 67 0 0 0 5 10 50 9 16 56 3 4 75 4 2 6 6 7 3 3 6 1 0 33 37 0

Petty

Perry
X 14 6 12 50 0 0 0 0 0 0 6 12 50 2 4 50 13 3 16 0 3 3 6 2 0 0 27 37 0

Kefi

Michael
X 5 1 4 25 0 1 0 1 4 25 2 9 22 0 2 0 1 1 2 3 2 5 3 3 0 0 5 34 0

Horváth

Ákos
X 2 0 1 0 0 2 0 0 6 0 0 9 0 2 5 40 2 0 2 1 1 1 2 3 0 0 -3 27 0

SOÓS

Gábor
13 2 3 67 0 0 0 3 4 75 5 7 71 0 0 0 0 2 2 0 4 4 1 1 0 0 11 19 0

Cseh

György
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

BLASKOVITS

László
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 3 0

Ruják

Bence Menyhért
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bános

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Buzsáki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szögi

Ádám Pál
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 14 28 50 1 6 17 10 30 33 25 64 39 8 17 47 24 10 34 11 19 19 18 16 1 1 81 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek