Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2016. január 23. | 20:00
15. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
88 -72
(23-21, 25-8, 18-20, 22-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Török Róbert, Pozsonyi László (Gincsai János)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav: Ez a győzelem csapatmunka volt! Nagyon összeszedetten védekeztünk, a második negyedben sikerült olyan előnyt kovácsolnunk, amely meghatározó volt a későbbiekben. Nagyon jó ellenfelet győztünk le, egyáltalán nem véletlen, hogy ott állnak a tabella első felében.

Vendég edző nyilatkozata
Teo Cizmic: Nagyon jó mérkőzést játszottunk, amelyben a Fehérvár fölénk nőtt. Kiemelném, hogy nagyon rossz dobószázalékunknak is köszönhető ez a vereség, és a lepattanókkal is problémáink voltak. Meg kell jegyeznem azonban, hogy az Alba védekezése nagyon jól működött, amely ellen nem volt ellenszerünk. Ilyen hibákkal és ilyen problémákkal elég nehéz mérkőzést nyerni.


Dobástérkép
TLI-Alba Fehérvár
Egis Körmend
TLI-Alba Fehérvár
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TLI-Alba Fehérvár
Egis Körmend
67%
52%
2p ktáv.
TLI-Alba Fehérvár
Egis Körmend
25%
40%
3p táv.
TLI-Alba Fehérvár
Egis Körmend
28%
24%
1p bünt.
TLI-Alba Fehérvár
Egis Körmend
76%
89%
TLI-Alba Fehérvár Egis Körmend
Szerzett labda 11 8
Eladott labda 14 15
Lepattanó 41 28
Gólpassz 18 10
Fault 24 28
VAL 135 88
Statisztika
TLI-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Spurlock

Tristan
X 8 2 2 100 1 3 33 0 3 0 3 8 38 2 3 67 6 0 6 1 2 3 3 5 1 0 16 32 0

Myles

Anthony
X 12 1 1 100 0 0 0 3 9 33 4 10 40 1 2 50 4 1 5 2 2 3 4 0 2 0 16 25 0

Lóránt

Péter
X 11 5 6 83 0 2 0 0 1 0 5 9 56 1 2 50 3 3 6 0 0 4 5 3 0 0 20 25 0

Fred Chery

Kenny
X 13 2 5 40 1 2 50 1 4 25 4 11 36 4 5 80 6 0 6 2 2 1 3 5 0 0 19 23 0

Supola

Zoltán
X 5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 18 0

Pearson

Ryan
16 5 6 83 0 1 0 1 2 50 6 9 67 3 4 75 4 1 5 2 2 3 5 0 0 0 22 20 0

SIMON

Balázs
6 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 4 4 100 0 1 1 1 3 3 3 3 0 0 11 17 0

Csorvási

Milán
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 3 1 4 0 1 3 1 1 1 0 10 17 0

Markovic

Luka
8 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 4 5 80 5 1 6 1 1 0 3 1 1 0 14 14 0

Filipovity

Markó
5 1 4 25 0 0 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 1 1 2 2 1 2 0 0 0 0 4 9 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czirbus

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 22 33 67 2 8 25 7 25 28 31 66 47 19 25 76 32 9 41 11 14 24 27 18 5 0 135 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Norbert Péter
X 15 3 4 75 0 1 0 2 4 50 5 9 56 3 3 100 4 0 4 1 0 4 2 1 0 1 19 33 0

Petty

Perry
X 5 1 5 20 0 0 0 0 1 0 1 6 17 3 3 100 2 1 3 3 3 4 6 1 0 1 10 29 0

CHANNELS

Wesley Major
X 7 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 5 5 100 3 2 5 2 5 3 6 3 0 1 15 28 0

Jones

Trey
X 13 3 5 60 0 1 0 1 3 33 4 9 44 4 4 100 1 1 2 0 4 4 2 2 0 1 10 28 0

Katura

Luka
X 2 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 2 3 67 3 0 3 0 0 1 1 1 0 0 2 24 0

Duinker

Josh
11 1 4 25 2 2 100 1 3 33 4 9 44 2 4 50 7 1 8 0 1 3 3 0 0 1 14 20 0

Ferencz

Csaba
5 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 2 17 0

FARKAS

Attila
4 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 2 2 100 2 0 2 0 0 5 1 0 0 0 4 9 0

Lakosa

Zsolt
9 2 2 100 0 1 0 1 1 100 3 4 75 2 2 100 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 9 9 0

Németh

Ákos
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 3 3 0
Összesen 5 72 13 25 52 2 5 40 6 25 24 21 55 38 24 27 89 23 5 28 8 15 28 22 10 0 5 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek