Férfi NB I. A csoport- 2014/2015
2015. január 17. | 18:00
17. forduló
95 -83
(19-18, 21-25, 31-18, 24-22)
 

Hazai edző nyilatkozata
A Jászberény komoly ellenállásra kényszerített minket. Az utolsó negyedben végül eldöntöttük a meccset. Gratulálok a Jászberénynek, mert igazán jól küzdöttek. Mi egy erős edzés periódusban vagyunk, egy kicsit érezni lehetett a fáradt lábakat. A külső dobásaink is rosszul sültek az első félidőben ez is hozzájárult a szoros eredményhez. Ferencz Csaba sajnos hőemelkedéssel jött a mai meccsre, ezért tudtam csak keveset játszatni. Minden esetre örülök a győzelemnek, annak pedig duplán, hogy 9 pontnál többel sikerült ma nyernünk.

Vendég edző nyilatkozata
Gratulálok a Körmendnek a győzelemhez. A meccs nagy részében azt játszottuk amit szerettünk volna, teljes erőbedobásra kényszerítettük ellenfelünket. Az idő múlásával elég sok koncentrációs hibát vétettünk, ami javarészt a fáradság rovására írható. Amikor bírtuk még türelemmel, akkor végigvitt támadásokat tudtunk vezetni. Bár veszítettünk, emelt fővel tudunk távozni Körmendről, hiszen jó csatát vívtunk és megnehezítettük a hazaiak dolgát.

CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Jászberény
71%
59%
2p ktáv.
Egis Körmend
Jászberény
46%
50%
3p táv.
Egis Körmend
Jászberény
32%
44%
1p bünt.
Egis Körmend
Jászberény
56%
70%
Egis Körmend Jászberény
Szerzett labda 11 5
Eladott labda 7 11
Lepattanó 36 24
Gólpassz 20 13
Fault 17 19
VAL 129 100
Dobástérkép
Egis Körmend
Jászberény
Egis Körmend
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Jászberény
71%
59%
2p ktáv.
Egis Körmend
Jászberény
46%
50%
3p táv.
Egis Körmend
Jászberény
32%
44%
1p bünt.
Egis Körmend
Jászberény
56%
70%
Egis Körmend Jászberény
Szerzett labda 11 5
Eladott labda 7 11
Lepattanó 36 24
Gólpassz 20 13
Fault 17 19
VAL 129 100
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

WALKER

William
X 19 5 6 83 0 0 0 2 5 40 7 11 64 3 5 60 4 1 5 4 0 2 4 9 0 1 35 40 0

Richards

Ryan
X 33 10 11 91 1 2 50 3 7 43 14 20 70 2 3 67 7 5 12 1 4 4 6 1 0 0 42 38 0

Heny Burgess

Charles
X 9 1 1 100 1 3 33 1 5 20 3 9 33 2 4 50 2 2 4 2 1 2 5 3 0 0 14 34 0

Torok

Rolland
X 8 3 6 50 1 1 100 0 2 0 4 9 44 0 0 0 2 3 5 0 0 2 1 0 0 2 9 14 0

Ferencz

Csaba
X 0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 0 0 -2 10 0

Latinovic

Momcilo
16 1 3 33 2 3 67 3 5 60 6 11 55 1 2 50 3 1 4 2 0 0 1 3 0 0 20 27 0

Tóth

Norbert Péter
9 2 3 67 1 1 100 1 3 33 4 7 57 0 0 0 2 0 2 1 0 4 0 1 0 0 10 21 0

Popadic

Marko
1 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 5 0 1 2 50 2 0 2 1 1 1 1 3 0 0 1 16 0

Molnár

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

FARKAS

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sonyák

Béla Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 95 22 31 71 6 13 46 10 31 32 38 75 51 9 16 56 23 13 36 11 7 17 18 20 0 3 129 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dramicanin

Rastko
X 16 4 6 67 1 1 100 0 3 0 5 10 50 6 9 67 2 2 4 2 3 2 6 3 1 0 21 36 0

Horváth

Ákos
X 23 4 5 80 1 2 50 3 6 50 8 13 62 4 4 100 2 1 3 0 0 3 3 2 0 0 26 36 0

Kerpel-Fronius

Balázs
X 11 1 2 50 1 1 100 1 5 20 3 8 38 4 5 80 3 1 4 0 0 2 5 2 0 0 16 36 0

Cseh

György
X 12 3 5 60 0 1 0 2 3 67 5 9 56 0 0 0 5 1 6 1 0 6 0 1 2 0 18 29 0

Ware

Dustin Benison
X 18 1 3 33 2 5 40 4 6 67 7 14 50 0 0 0 4 1 5 2 6 2 2 1 0 0 15 28 0

MLADENOVIC

DEJAN
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 3 0 0 5 20 0

Nárai

Bence Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 1 0 1 1 1 1 0 0 0 9 0

Fekete

Viktor Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 0

RÉPÁSI

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

SZAPPANOS

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szögi

Ádám Pál
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 13 22 59 5 10 50 11 25 44 29 57 51 14 20 70 17 7 24 5 11 19 17 13 3 0 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek