MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Felsőház- 2013/2014

2014. 04. 16 | 18:15

3. forduló

first teams logo

Szolnoki Olaj KK

2014. 04. 16 | 18:15

85 - 60

Kaposvari KK

second teams logo

(21-19, 23-18, 23-7, 18-16)

Helyszín:

Játékvezetők:

Ellenőr:

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Aleksic, Dragan: Az első félidőben kiválóan játszott a Kaposvár, mely bizonyította, hogy nem véletlenül tartozik az élvonalhoz. A fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltunk, jól használtuk ki ellenfelünk hibáit, és magabiztos győzelmet arattunk.

Vendég edző nyilatkozata

Fekete Ádám: Az első játékrészben még lépést tudtunk tartani a szolnoki csapattal, a nagyszünet után azonban az eladott labdáinknak köszönhetően komoly hátrányba kerültünk, és fejben föl is adtuk a mérkőzést. Úgy érzem, hogy a csapat már a pénteki, Kecskemét elleni rangadóra is gondolt, a szolnoki csapatnak pedig nagyon sok sikert kívánok a EuroChallenge kupa négyes döntőjében.

Statisztika

team logo Szolnoki Olaj KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Pilcevic Radenko Pilcevic Radenko * 6 26 0 0 0 1 3 33.3 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 2 5 1 5 0 0 7 0 0 0 0
0 BÁDER Márton BÁDER Márton * 12 22 3 8 37.5 0 1 0 0 0 0 6 7 85.7 4 2 6 0 1 1 4 1 0 1 15 0 0 0 0
0 HOLIDAY J HOLIDAY J * 17 20 2 3 66.7 0 0 0 3 4 75 4 6 66.7 0 1 1 4 1 3 4 2 0 0 23 0 0 0 0
0 Milosevic Strahinja Milosevic Strahinja * 9 20 2 6 33.3 1 1 100 0 0 0 3 6 50 6 2 8 4 2 0 3 2 0 1 17 0 0 0 0
0 Rakic Miljan Rakic Miljan * 2 19 0 0 0 1 1 100 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 0 5 1 2 0 0 4 0 0 0 0
0 Vojvoda Dávid Vojvoda Dávid 8 24 4 7 57.1 0 1 0 0 4 0 0 1 0 4 0 4 1 0 3 3 3 0 1 10 0 0 0 0
0 Lóránt Péter Károly Lóránt Péter Károly 10 20 4 6 66.7 1 2 50 0 2 0 0 0 0 2 4 6 2 0 2 1 3 1 1 18 0 0 0 0
0 Keller Ákos Keller Ákos 12 17 5 8 62.5 0 0 0 0 0 0 2 3 66.7 3 4 7 2 0 1 2 0 0 0 19 0 0 0 0
0 Ivosev Tamás Ivosev Tamás 5 13 1 4 25 0 0 0 1 1 100 0 0 0 4 0 4 1 0 2 0 1 0 0 8 0 0 0 0
0 SIMON Balázs SIMON Balázs 4 13 1 2 50 0 0 0 0 1 0 2 3 66.7 2 0 2 1 0 1 3 3 0 1 10 0 0 0 0
0 Berkics Máté László Berkics Máté László 0 6 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0
0 TROTTER Obadiah Nelson TROTTER Obadiah Nelson 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
85 200 22 44 50 4 9 44.4 5 18 27.8 18 28 64.3 28 13 41 16 7 23 22 23 1 5 131
team logo Kaposvari KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
8 FODOR Márton FODOR Márton * 10 29 1 3 33.3 1 1 100 2 5 40 0 0 0 3 0 3 1 3 3 3 1 1 0 11 0 0 0 0
11 Hendlein Roland Hendlein Roland * 16 28 3 5 60 0 0 0 2 3 66.7 4 6 66.7 6 1 7 1 1 1 3 2 2 1 25 0 0 0 0
0 DAVIS Bennet DAVIS Bennet * 4 26 0 3 0 0 4 0 1 1 100 1 2 50 5 1 6 1 4 0 1 2 2 0 4 0 0 0 0
7 Puljko hervoje Puljko hervoje * 12 25 0 0 0 1 2 50 2 6 33.3 4 4 100 1 0 1 0 1 3 3 2 0 0 12 0 0 0 0
4 HINNANT Louis HINNANT Louis * 3 18 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 0 1 2 5 1 3 4 0 0 5 0 0 0 0
9 Kovács Gergely Soma Kovács Gergely Soma 2 20 1 1 100 0 0 0 0 3 0 0 0 0 7 2 9 1 0 2 1 1 0 0 11 0 0 0 0
10 Jancikin Branislav Jancikin Branislav 4 19 1 1 100 0 0 0 0 3 0 2 4 50 2 0 2 0 1 4 5 3 0 0 8 0 0 0 0
Drahos Gábor Drahos Gábor 6 18 3 4 75 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 0 3 2 1 1 0 0 5 0 0 0 0
5 Benke Szilárd Benke Szilárd 2 11 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 1 1 0 0 4 0 0 0 0
0 Horváth Márton Horváth Márton 1 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 1 1 0 0 4 1 0 0 0 2 0 0 0 0
33 Papp Péter Papp Péter 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0
60 200 11 20 55 2 9 22.2 7 23 30.4 13 20 65 28 6 34 7 19 22 22 18 5 1 88

Dobástérkép

Szolnoki Olaj KK
Kaposvari KK
Szolnoki Olaj KK
Kaposvari KK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olaj KK
Kaposvari KK
50%
55%
2p ktáv.
Szolnoki Olaj KK
Kaposvari KK
44%
22%
3p táv.
Szolnoki Olaj KK
Kaposvari KK
28%
30%
1p bünt.
Szolnoki Olaj KK
Kaposvari KK
64%
65%
Szolnoki Olaj KK Kaposvari KK
Szerzett labda 16 7
Eladott labda 7 19
Lepattanó 41 34
Gólpassz 23 18
Fault 23 22
VAL 131 88