Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Alsóház- 2013/2014
2014. április 11. | 18:30
12. forduló
84 -62
(20-17, 23-10, 19-17, 22-18)
 

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc: - Gratulálok a fiúknak! Úgy érzem, nagyjából végig uraltuk a mérkőzést, nagyobb energiákat mozgosítottunk védekezésben és támadásban is. Szerintem a védekezésünk ma is extra volt. Folytattuk a megkezdett utunkat, és jó lenne holna már a nyolcba kerülni, de ehhez az is kell, hogy a Körmend megverje a Szegedet. Nem állunk meg, dolgozunk tovább, várjuk a holnap esti meccs eredményét, de úgy érzem, hogy van bennünk annyi erő, hogy a hátralevő mérkőzéseket is meg tudjuk nyerni. Köszönjük a szurkolóknak a buzdítást, remélem, hogy velük együtt tudjuk folytatni a sorozatot, hiszen ők is fontos részei a csapatnak! A mai mérkőzés számunkra azért is volt különleges, mert ünnep is volt, bár ezt a játékosoknak külön nem említettem. 95 éves a PVSK és 25 éve elnöke Czerpán István az egyesületnek. Nagyon remélem, hogy ez egy méltó ajándék volt az egyesület felé és az elnök úr felé is, és pláne nagyon jó lenne, ha a holnapi napon ez már egy play-offot érne!

Vendég edző nyilatkozata
Andelko Mandic: - Nem szaporítanán nagyon a szót, gratulálok a Pécsnek, nem csak a mai győzelemhez, hanem az egész szezonbeli játékukhoz, igazi csapat. Mi vagyunk, ahogy vagyunk, valószínű ez volt az utolsó meccsem a Falconál...

CSAPAT %
2p köz.
PVSK-PANNONP.
Falco KC
71%
57%
2p ktáv.
PVSK-PANNONP.
Falco KC
40%
55%
3p táv.
PVSK-PANNONP.
Falco KC
38%
22%
1p bünt.
PVSK-PANNONP.
Falco KC
64%
62%
PVSK-PANNONP. Falco KC
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 14 13
Lepattanó 35 26
Gólpassz 17 12
Fault 19 20
VAL 121 76
Dobástérkép
PVSK-PANNONP.
Falco KC
PVSK-PANNONP.
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK-PANNONP.
Falco KC
71%
57%
2p ktáv.
PVSK-PANNONP.
Falco KC
40%
55%
3p táv.
PVSK-PANNONP.
Falco KC
38%
22%
1p bünt.
PVSK-PANNONP.
Falco KC
64%
62%
PVSK-PANNONP. Falco KC
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 14 13
Lepattanó 35 26
Gólpassz 17 12
Fault 19 20
VAL 121 76
Statisztika
PVSK-PANNONP.
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

NELSON

Anthony
X 11 4 10 40 0 0 0 1 3 33 5 13 38 0 1 0 6 2 8 6 1 1 5 7 0 2 27 35 0

Csabay

Ádám
X 11 1 1 100 0 0 0 3 7 43 4 8 50 0 1 0 4 0 4 0 3 4 1 1 0 0 9 34 0

Bíró

Olivér
X 11 4 4 100 0 1 0 1 4 25 5 9 56 0 1 0 5 0 5 1 0 1 1 3 0 0 16 31 0

Budimir

Veljko
X 23 6 7 86 0 1 0 3 5 60 9 13 69 2 2 100 3 2 5 2 0 2 5 3 0 0 34 30 0

SARLIJA

Marino
X 19 6 7 86 1 1 100 0 0 0 7 8 88 5 7 71 5 2 7 0 2 2 6 0 1 0 28 28 0

Nagy

Krisztián Attila
3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 1 15 0

Halász

Ákos
4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 2 100 4 0 4 1 6 1 2 2 0 0 6 15 0

BÖDÖR

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 1 5 0

Délity

Bence
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0

Tiberiu Pascu

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 2 0

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 2 0

TÓTH

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 0 0
Összesen 5 84 22 31 71 2 5 40 9 24 38 33 60 55 9 14 64 28 7 35 10 14 19 20 17 1 2 121 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Váradi

Benedek
X 9 0 1 0 0 0 0 3 8 38 3 9 33 0 0 0 3 0 3 2 1 3 1 2 1 0 11 32 0

Zagorac

Zeljko
X 10 4 5 80 0 2 0 0 5 0 4 12 33 2 2 100 4 0 4 1 0 3 2 1 0 0 10 25 0

Timberlake

Chad
X 6 2 4 50 1 3 33 0 2 0 3 9 33 0 3 0 2 1 3 1 3 0 4 5 0 1 7 25 0

WILL

Tamás
X 6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 3 1 4 0 2 2 0 0 0 0 7 20 0

Szabo

Miklos
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 2 1 4 1 0 0 0 6 19 0

Mitchell

Jonathan
14 2 3 67 4 4 100 0 3 0 6 10 60 2 4 50 6 2 8 0 3 4 4 0 1 0 18 28 0

Perl

Zoltán
9 0 2 0 1 1 100 1 3 33 2 6 33 4 4 100 1 0 1 1 2 1 3 3 0 0 11 28 0

SIMON

László
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 -2 13 0

Simon

Kristóf Gábor
4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 0 1 1 0 0 0 3 0 0 0 6 5 0

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 0 0 0 2 5 0

Harazin

Tamás Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bakk

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 12 21 57 6 11 55 6 27 22 24 59 41 8 13 62 20 6 26 8 13 20 19 12 2 1 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek