Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Alsóház- 2013/2014
2014. április 2. | 18:00
9. forduló
81 -70
(18-13, 22-23, 26-17, 15-17)
 

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc: - Nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg, nehéz negyven percet játszani zóna ellen, nem találtuk meg a ritmust. A második félidőben már nem forgott veszélyben a győzelmünk, de azokat a hibákat, amiket elkövettünk a második félidőben, azokat redukálnunk kell. Nagyon fontos győzelem volt, kijavítjuk a hibákat, és készülünk a következő meccsre! Sok utazás és nehéz meccsek állnak mögöttünk, a játékosok is kicsit ki vannak zsigerelve, ezért jól jön, hogy most pihenhetünk egy kicsit és ezerrel készülhetünk a Zalaegerszegre.

Vendég edző nyilatkozata
Sitku Ernő: - Gratulálok a Pécsnek, jól játszották meg a hibáinkat. Szomorú vagyok, mert hagytuk elúszni a lehetőségeket és nem azzal az önbizalommal játszunk idegenben, mint amivel otthon tudunk játszani. Sajnos nem tudjuk végrehajtani azokat a feladatokat, amiket a mérkőzés előtt kitűzünk. Ennek ellenére nem játszottunk nagyon rosszul, igaz jól se. Ha rugalmasabbak, kreatívabbak vagyunk, akkor szorosabb lehetett volna.

CSAPAT %
2p köz.
PVSK-PANNONP.
Nyiregyházi KK
63%
68%
2p ktáv.
PVSK-PANNONP.
Nyiregyházi KK
33%
29%
3p táv.
PVSK-PANNONP.
Nyiregyházi KK
37%
8%
1p bünt.
PVSK-PANNONP.
Nyiregyházi KK
70%
85%
PVSK-PANNONP. Nyiregyházi KK
Szerzett labda 4 4
Eladott labda 8 8
Lepattanó 29 31
Gólpassz 21 13
Fault 15 13
VAL 105 90
Dobástérkép
PVSK-PANNONP.
Nyiregyházi KK
PVSK-PANNONP.
Nyiregyházi KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK-PANNONP.
Nyiregyházi KK
63%
68%
2p ktáv.
PVSK-PANNONP.
Nyiregyházi KK
33%
29%
3p táv.
PVSK-PANNONP.
Nyiregyházi KK
37%
8%
1p bünt.
PVSK-PANNONP.
Nyiregyházi KK
70%
85%
PVSK-PANNONP. Nyiregyházi KK
Szerzett labda 4 4
Eladott labda 8 8
Lepattanó 29 31
Gólpassz 21 13
Fault 15 13
VAL 105 90
Statisztika
PVSK-PANNONP.
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

NELSON

Anthony
X 15 5 8 63 0 0 0 1 3 33 6 11 55 2 2 100 2 1 3 1 1 2 4 6 0 1 23 36 0

Csabay

Ádám
X 14 0 0 0 1 2 50 4 9 44 5 11 45 0 0 0 3 0 3 1 0 2 0 3 0 0 15 34 0

Budimir

Veljko
X 24 7 8 88 1 2 50 2 5 40 10 15 67 2 3 67 3 0 3 1 2 0 3 4 0 0 27 31 0

Bíró

Olivér
X 13 2 5 40 0 1 0 3 6 50 5 12 42 0 0 0 9 1 10 0 2 1 0 1 0 0 15 30 0

SARLIJA

Marino
X 8 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 0 0 0 2 2 4 0 1 4 1 1 0 1 12 22 0

Nagy

Krisztián Attila
5 2 6 33 0 0 0 0 2 0 2 8 25 1 3 33 3 0 3 0 0 3 3 2 1 0 6 24 0

Halász

Ákos
2 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 2 0 2 1 2 1 2 4 0 0 7 17 0

Délity

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

BÖDÖR

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0

Tiberiu Pascu

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

TÓTH

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 20 32 63 2 6 33 10 27 37 32 65 49 7 10 70 25 4 29 4 8 15 13 21 1 2 105 200
Nyiregyházi KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

WALKER

William
X 22 8 13 62 0 1 0 0 3 0 8 17 47 6 7 86 2 2 4 1 3 1 6 4 0 0 24 38 0

DOYNE

Jara Rubin
X 11 3 4 75 2 8 25 0 3 0 5 15 33 1 2 50 8 0 8 0 1 1 2 1 0 1 10 32 0

Hall

Derek
X 6 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 7 29 2 2 100 6 0 6 1 0 2 3 1 1 0 13 29 0

Poscic

Matija
X 16 6 7 86 2 3 67 0 1 0 8 11 73 0 0 0 3 1 4 1 1 3 2 2 0 0 21 28 0

Jakab

Péter
X 5 1 2 50 0 1 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 2 0 2 1 0 0 1 2 0 0 9 25 0

Cseh

György
10 4 5 80 0 0 0 0 3 0 4 8 50 2 2 100 3 1 4 0 1 3 1 0 1 0 11 30 0

Molnár

Marcell József
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 2 0 1 3 0 3 0 0 3 12 0

Czura

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 6 0

Skorcov

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kósa

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 23 34 68 5 17 29 1 13 8 29 64 45 11 13 85 25 6 31 4 8 13 15 13 2 1 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek