Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Alsóház- 2013/2014
2014. március 22. | 18:00
6. forduló
86 -82
(16-19, 21-12, 19-25, 30-26)
 

Hazai edző nyilatkozata
Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Nagyon örülök a győzelemnek, ez egy igazi vasi El Clásico volt, nagy küzdelemmel, de sok hibával. Ennek ellenére mindkét oldalon voltak szép kosarak. A védekezésünkkel ma sem lehetek elégedett, de azért most már jobban ment, mint Szegeden. Ezúttal inkább támadásban láttam nagyobb problémát, néha ritmustalanok voltunk. Volt, hogy gyorsan és szépen tudtunk kosárlabdázni, de olyan is volt, amikor szinte csak szenvedtünk a pályán. Zsarko személyében volt egy extra teljesítményünk, sokat köszönhetünk neki, illetve szurkolóinknak is, akiknek köszönjük a biztatást. Végezetül szeretnék gratulálni a Szolnoknak, hogy idén is bejutott az EuroChallenge négyes döntőjébe, ahol sok sikert kívánunk nekik!

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandics, a Falco edzője: Igazi rangadó volt. Volt, amikor mi játszottunk jobban, de sajnos a Körmendnek ma több jó periódusa volt. Azzal, hogy küzdöttünk, akartunk, hajtottunk, meg vagyok elégedve, de 16 eladott labdával idegenben nagyon kevés esélye van egy csapatnak nyernie. Szerintem a fordulópont az volt, amikor a negyedik negyedben négy pontos előnyünknél kihagytunk egy ziccert és eladtuk a labdát. Utána már hiába próbáltunk visszajönni, sajnos a végén szerencsénk sem volt. Egyáltalán nem akarom a játékvezetőket kritizálni, de most, hogy ránéztem a statisztikára, a 36-18-as büntetőarány eléggé meglepett. Tényleg nem akarom a bírókra fogni a vereséget, de ez azt mutatja, hogy a Körmend egyáltalán nem védekezett semmit, mi pedig nagyon durvák voltunk. Most lesz három kemény idegenbeli meccsünk – arról is megvan a véleményem, hogy hogyan lehet ilyen sorsolást készíteni –, nem vagyunk irigylésre méltó helyzetben, de természetesen nem adjuk fel.

CSAPAT %
2p köz.
Körmend
Falco KC
60%
61%
2p ktáv.
Körmend
Falco KC
11%
18%
3p táv.
Körmend
Falco KC
36%
35%
1p bünt.
Körmend
Falco KC
75%
72%
Körmend Falco KC
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 12 16
Lepattanó 32 36
Gólpassz 12 20
Fault 22 32
VAL 123 112
Dobástérkép
Körmend
Falco KC
Körmend
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Körmend
Falco KC
60%
61%
2p ktáv.
Körmend
Falco KC
11%
18%
3p táv.
Körmend
Falco KC
36%
35%
1p bünt.
Körmend
Falco KC
75%
72%
Körmend Falco KC
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 12 16
Lepattanó 32 36
Gólpassz 12 20
Fault 22 32
VAL 123 112
Statisztika
Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wisseh

Jaytornah
X 21 5 7 71 0 0 0 0 0 0 5 7 71 11 11 100 2 1 3 2 3 3 7 5 0 0 33 36 0

Ferencz

Csaba
X 11 0 0 0 0 1 0 3 6 50 3 7 43 2 2 100 6 0 6 0 0 4 2 0 0 0 15 36 0

RAKOCEVIC

Marko
X 24 11 16 69 0 0 0 0 0 0 11 16 69 2 5 40 10 5 15 0 0 5 5 1 4 0 41 35 0

EL-AMIN

Muhammad
X 20 3 10 30 0 3 0 1 3 33 4 16 25 11 16 69 1 1 2 5 3 4 14 2 0 1 23 34 0

FARKAS

Attila
X 5 1 1 100 1 3 33 0 3 0 2 7 29 1 2 50 1 1 2 1 2 1 1 1 0 0 2 22 0

Grebenár

Péter
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 2 4 0 2 3 2 1 0 0 7 13 0

Sonyák

Béla Ádám
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 10 0

KUTASI

Gergely
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 1 0 0 3 10 0

Sömenek

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 1 4 0

KOCSIS

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 21 35 60 1 9 11 5 14 36 27 58 47 27 36 75 22 10 32 10 12 22 31 12 4 2 123 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vlahovic

Aleksandar
X 9 1 8 13 0 0 0 1 3 33 2 11 18 4 5 80 2 2 4 5 4 3 8 3 0 3 15 40 0

Perl

Zoltán
X 14 6 7 86 0 0 0 0 6 0 6 13 46 2 2 100 2 3 5 0 3 4 3 8 1 0 21 32 0

Szabo

Miklos
X 5 1 4 25 1 1 100 0 0 0 2 5 40 1 4 25 5 4 9 1 2 4 4 2 0 1 13 25 0

Mitchell

Jonathan
X 17 3 3 100 1 3 33 2 4 50 6 10 60 3 3 100 6 1 7 0 0 4 3 3 1 0 27 25 0

SIMON

László
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 -3 8 0

WILL

Tamás
22 2 2 100 0 1 0 6 10 60 8 13 62 0 0 0 2 0 2 0 1 5 0 1 1 1 20 27 0

Zagorac

Zeljko
10 4 5 80 0 4 0 0 1 0 4 10 40 2 2 100 6 1 7 1 3 5 2 3 0 0 14 26 0

Váradi

Benedek
5 2 2 100 0 1 0 0 2 0 2 5 40 1 2 50 2 0 2 1 1 5 2 0 0 0 5 17 0

Harazin

Tamás Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bognár

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bakk

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 19 31 61 2 11 18 9 26 35 30 68 44 13 18 72 25 11 36 8 16 32 22 20 3 5 112 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek