Férfi NB I. A csoport- 2013/2014
2014. január 18. | 18:00
17. forduló
73 -63
(14-20, 24-18, 21-14, 14-11)
 

Hazai edző nyilatkozata
Sitku Ernő, a Marso-Nyíregyháza KK vezetőedzője: Nagyon örülök neki, hogy újra tudok gratulálni a játékosaimnak. Nagyon szépen, és keményen dolgoztak egész héten, és az ilyen kemény munkának meg is van a gyümölcse. Azt kell elérnünk, hogy ez a tűz, ami a pályán kint volt ma, ez állandósuljon, mert ahogyan korábban is mondtam, nem csodákat kell tenni a pályán, hanem az alapvető dolgokat kell megcsinálni pontosan. Azért is örülök ennek a győzelemnek különösen, mert a rossz kezdés ellenére tudtunk fordítani, és a játékosaim hittek a fordításban. Legnagyobb erényünk a harcosság volt, és ilyen játékkal úgy gondolom, nagyon kicsi az esélye, hogy elveszítsünk egy mérkőzést. Nagyon köszönöm mindenkinek újból, aki bármit is hozzá tudott tenni a mai találkozóhoz, nagyon jó érzés volt újra a kispadon ülni.

Vendég edző nyilatkozata
Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: Gratulálok a hazai csapatnak, mindent megtettek a győzelemért. És pontosan az a legnagyobb hiányunk, annak ellenére, hogy jól kezdtük a mérkőzést, de nem volt meg bennünk az a tűz, amely a sikerhez elég lehet. Igazából nem volt kiemelkedő játékos a csapatunkból. A Nyíregyházánál pedig ott volt Doyne, aki extra teljesítményt nyújtott. Sok olyan hibát követtünk el, amelyet könnyű kosarakkal tudtak büntetni. Látványos eladott labdáink voltak, illetve a ziccerekkel és a büntetőkkel is voltak problémáink. Azt gondolom, a fejekben rendet kell tenni, és az utolsó fordulókra úgy odaállni, hogy ne romboljuk le, amit eddig felépítettünk.

CSAPAT %
2p köz.
Nyiregyházi KK
Sopron KC
74%
67%
2p ktáv.
Nyiregyházi KK
Sopron KC
42%
25%
3p táv.
Nyiregyházi KK
Sopron KC
26%
32%
1p bünt.
Nyiregyházi KK
Sopron KC
53%
63%
Nyiregyházi KK Sopron KC
Szerzett labda 14 9
Eladott labda 17 16
Lepattanó 39 23
Gólpassz 12 10
Fault 22 24
VAL 111 75
Dobástérkép
Nyiregyházi KK
Sopron KC
Nyiregyházi KK
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Nyiregyházi KK
Sopron KC
74%
67%
2p ktáv.
Nyiregyházi KK
Sopron KC
42%
25%
3p táv.
Nyiregyházi KK
Sopron KC
26%
32%
1p bünt.
Nyiregyházi KK
Sopron KC
53%
63%
Nyiregyházi KK Sopron KC
Szerzett labda 14 9
Eladott labda 17 16
Lepattanó 39 23
Gólpassz 12 10
Fault 22 24
VAL 111 75
Statisztika
Nyiregyházi KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dr. Mohácsi

Máté
X 10 4 5 80 0 2 0 0 3 0 4 10 40 2 4 50 6 2 8 2 0 3 6 2 0 0 20 38 0

DOYNE

Jara Rubin
X 28 2 3 67 3 6 50 5 7 71 10 16 63 3 6 50 4 3 7 3 4 5 10 3 0 0 38 32 0

Poscic

Matija
X 12 6 6 100 0 1 0 0 1 0 6 8 75 0 1 0 6 4 10 4 4 4 1 1 1 1 22 28 0

Hall

Derek
X 8 2 3 67 2 3 67 0 0 0 4 6 67 0 0 0 3 2 5 0 1 3 0 0 0 0 10 24 0

Polyák

László
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 1 3 1 3 3 2 1 0 0 4 22 0

WALKER

William
9 4 6 67 0 0 0 0 4 0 4 10 40 1 2 50 2 0 2 4 4 1 3 4 0 0 11 32 0

Molnár

Marcell József
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 1 0 -2 13 0

Cseh

György
4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 2 100 3 0 3 0 0 2 1 1 0 0 8 11 0

Jakab

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czura

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kósa

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 20 27 74 5 12 42 5 19 26 30 58 52 8 15 53 27 12 39 14 17 22 23 12 2 1 111 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Borisov

Milos
X 9 1 1 100 1 4 25 1 5 20 3 10 30 2 2 100 6 2 8 3 4 3 6 0 0 0 15 36 0

Thomas

Jermaine
X 16 1 1 100 1 4 25 4 6 67 6 11 55 0 0 0 2 0 2 0 3 4 1 1 0 0 12 32 0

Thompson

Jonathon
X 10 3 3 100 0 3 0 0 1 0 3 7 43 4 7 57 0 1 1 0 2 1 4 3 0 0 9 22 0

Barovic

Filip
X 8 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 0 4 0 3 1 4 2 1 3 5 2 0 0 14 21 0

Tóth

Gergely
X 5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 2 4 1 1 0 1 6 17 0

Ruják

András Baldvin
11 2 4 50 1 1 100 1 2 50 4 7 57 2 2 100 2 0 2 2 1 2 2 2 1 0 16 27 0

Dénes

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 2 3 0 0 0 1 -1 17 0

Trepák

Zoltán
2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 0 0 0 2 0 2 1 1 0 0 4 16 0

MOLNÁR

András
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 2 7 0

Takács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -2 5 0

Bus

Iván Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Torok

Balazs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 12 18 67 3 12 25 7 22 32 22 52 42 12 19 63 18 5 23 9 16 24 22 10 1 2 75 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek