MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2013/2014

2013. 12. 21. | 18:00

14. forduló

first teams logo

Falco KC

2013. 12. 21 | 18:00

90 - 87

Jaszberény

second teams logo

(23-21, 19-18, 17-21, 31-27)

Helyszín:

Játékvezetők:

Ellenőr:

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Andelko Mandic: Nagyon nehéz mérkőzés volt, ahogy arra számítottunk is. A Jászberény nagyon erős csapat, jó és tapasztalt játékosokból áll, EuroChallenget is játszottak, nagyon komoly erőt képviselnek. Mi, ahogy eddig is, nagy oszcillációkkal játszottunk. Felmentünk 10 pontra, majd a saját hibáinkból adtuk le az előnyt, nem az ellenfél kényszerített hibákra, ezzel tudtak visszajönni a meccsbe, ettől pedig nagyon stresszes lesz a játékunk. A végén a védekezésünk katasztrofális volt, nem használtuk ki a mezőnyfaultot 2 alkalommal sem, Timberlake-nek is, Robinsonnak is a tripladobás előtt kellett volna faultolni. Így nem lehet mérkőzést nyerni! Nekünk most sikerült, mert a támadásunk már alakul, a 90 dobott pont nagyon jó, de javítanunk kell mindenképp a védekezésen, mert az még gyenge.

Vendég edző nyilatkozata

Földi Sándor: Gratulálok a Falconak, de úgy érzem, hogy lejtett a pálya. Sokszor hatan voltak a pályán, itt beleértve az edzőt is! Sokszor a pályán volt, mégsem kapott egy technikait sem. Ugyanígy be lehet menni a másik edzőnek is védekezni! Az utolsó kosarat szeretném megnézni, kikockázni még egyszer, érvényes volt-e, de nem ez volt a mérkőzés döntő pillanata. Ott dőlt el a mérkőzés, amikor a támadó elrántotta a védőt, és mégis védőfaultot fújtak. A Falco megérdemelte a győzelmet, de úgy érzem, mi legalább annyira megérdemeltük volna! Elégedetlen voltam a bíráskodással is!

Statisztika

team logo Falco KC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Robinson Justin Robinson Justin * 19 40 4 4 100 1 6 16.7 1 2 50 6 8 75 2 0 2 1 2 2 7 4 0 0 23 0 0 0 0
0 Timberlake Chad Timberlake Chad * 18 36 6 7 85.7 1 2 50 0 2 0 4 7 57.1 6 1 7 1 3 3 5 2 0 0 23 0 0 0 0
0 Zagorac Zeljko Zagorac Zeljko * 11 36 2 5 40 0 3 0 1 2 50 4 4 100 7 4 11 0 0 3 5 2 0 1 22 0 0 0 0
0 WILL Tamás WILL Tamás * 8 27 0 0 0 1 1 100 2 3 66.7 0 0 0 3 0 3 1 1 4 1 3 0 0 14 0 0 0 0
0 Szabo Miklos Szabo Miklos * 7 22 3 4 75 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 1 2 1 3 3 2 0 0 1 6 0 0 0 0
0 Perl Zoltán Perl Zoltán 11 17 2 2 100 0 0 0 1 2 50 4 4 100 0 0 0 0 2 1 2 1 0 0 11 0 0 0 0
0 Harazin Tamás Gábor Harazin Tamás Gábor 8 15 3 3 100 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 0 2 2 1 0 0 10 0 0 0 0
0 Bognár Kristóf Bognár Kristóf 8 7 4 4 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 9 0 0 0 0
0 Bakk Krisztián Bakk Krisztián 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Váradi Benedek Váradi Benedek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 SIMON László SIMON László 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Simon Kristóf Gábor Simon Kristóf Gábor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
90 200 24 29 82.8 3 13 23.1 5 11 45.5 21 30 70 20 6 26 5 11 19 25 13 0 2 118 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo Jaszberény
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Dramicanin Rastko Dramicanin Rastko * 24 35 8 10 80 1 1 100 1 5 20 3 4 75 6 2 8 3 1 1 3 1 1 0 32 0 0 0 0
0 MARKOVIC Milos MARKOVIC Milos * 6 34 3 4 75 0 0 0 0 2 0 0 2 0 3 5 8 1 2 5 3 4 0 0 15 0 0 0 0
0 Dukic Nebojsa Dukic Nebojsa * 26 30 6 6 100 1 1 100 3 5 60 3 3 100 2 0 2 0 0 3 2 0 0 0 28 0 0 0 0
0 SOÓS Gábor SOÓS Gábor * 10 27 2 2 100 0 0 0 1 5 20 3 5 60 1 0 1 0 1 5 4 0 0 0 8 0 0 0 0
0 Savic Brane Savic Brane * 6 25 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 4 5 5 1 5 0 0 10 0 0 0 0
0 MLADENOVIC DEJAN MLADENOVIC DEJAN 7 24 2 2 100 0 0 0 0 7 0 3 3 100 0 0 0 0 1 3 2 3 0 0 4 0 0 0 0
0 Szögi Ádám Pál Szögi Ádám Pál 6 10 0 1 0 0 1 0 1 2 50 3 4 75 2 0 2 0 1 2 3 0 0 0 6 0 0 0 0
0 Horti Bálint Horti Bálint 2 9 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 5 0 0 0 0
0 Lazar Laszlo Emil Lazar Laszlo Emil 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 BENNET Robert BENNET Robert 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 KELEMEN Kristóf KELEMEN Kristóf 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 VARGA István VARGA István 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
87 200 24 28 85.7 2 3 66.7 6 28 21.4 17 23 73.9 15 8 23 8 11 25 19 14 2 0 109 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

Falco KC
Jaszberény
Falco KC
Jaszberény

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
Jaszberény
83%
86%
2p ktáv.
Falco KC
Jaszberény
23%
67%
3p táv.
Falco KC
Jaszberény
45%
21%
1p bünt.
Falco KC
Jaszberény
70%
74%
Falco KC Jaszberény
Szerzett labda 5 8
Eladott labda 11 11
Lepattanó 26 23
Gólpassz 13 14
Fault 19 25
VAL 118 109