MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2013/2014

2013. 12. 12 | 18:00

12. forduló

first teams logo

Nyiregyházi KK

2013. 12. 12 | 18:00

86 - 99

Atomerőmű SE

second teams logo

(15-31, 20-24, 31-25, 20-19)

Helyszín:

Játékvezetők:

Ellenőr:

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Horváth Imre, az NYKK szakmai igazgatója: Az azért összességében nem vitás, hogy a Paks jobb csapat, de ez nem az első eset, hogy úgy kezdünk, és játszunk végig mérkőzést, hogy nem hajtunk és küzdünk. És akkor még nem beszéltem arról, miként kellene megvalósítani támadó- és védekezőtaktikát. Pozitívum, hogy a második félidőre ebben változást tudtunk elérni.

Vendég edző nyilatkozata

Dzunics Braniszlav, az ASE edzője: Az első félidőben, főleg az első negyedben sikerült azt a játékot nyújtanunk, amit elterveztünk. Végig komolyan vettük a mérkőzést, de a második félidőben több elemi hibát vétettünk és sok könnyű kosarat kaptunk. A győzelem a legfontosabb, ami idegenben mindig értékes.

Statisztika

team logo Nyiregyházi KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
20 Poscic Matija Poscic Matija * 21 36 5 6 83.3 2 3 66.7 0 1 0 7 10 70 4 4 8 2 2 4 5 1 1 0 30 0 0 0 0
7 EDWARDS Dyricus EDWARDS Dyricus * 28 34 8 12 66.7 3 3 100 0 4 0 6 6 100 2 1 3 2 2 1 7 1 0 0 31 0 0 0 0
0 DOYNE Jara Rubin DOYNE Jara Rubin * 13 32 4 5 80 1 2 50 0 3 0 3 3 100 2 0 2 3 2 3 5 5 0 0 21 0 0 0 0
21 Hall Derek Hall Derek * 9 31 1 2 50 0 0 0 1 3 33.3 4 4 100 5 0 5 1 0 2 2 2 0 0 16 0 0 0 0
14 Polyák László Polyák László * 4 19 1 1 100 0 1 0 0 3 0 2 2 100 1 1 2 1 1 1 1 4 0 0 7 0 0 0 0
13 Dr. Mohácsi Máté Dr. Mohácsi Máté 5 22 1 3 33.3 0 1 0 1 3 33.3 0 1 0 0 0 0 2 1 4 0 1 0 0 1 0 0 0 0
9 Jakab Péter Jakab Péter 2 15 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 2 1 0 0 0 4 0 0 0 0
15 Cseh György Cseh György 4 11 2 2 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 1 1 2 1 0 0 1 7 0 0 0 0
0 Czura Attila Czura Attila 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Kósa Tamás Kósa Tamás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Molnár Marcell József Molnár Marcell József 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
86 200 23 32 71.9 6 10 60 2 18 11.1 22 27 81.5 18 6 24 13 9 19 22 14 1 1 117 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo Atomerőmű SE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
6 Kovács Ákos Kovács Ákos * 9 29 2 2 100 2 3 66.7 0 1 0 1 1 100 0 0 0 3 6 3 2 7 0 1 13 0 0 0 0
15 Tóth Ádám Tóth Ádám * 15 28 4 5 80 2 2 100 0 0 0 3 4 75 2 3 5 1 2 3 3 2 0 0 22 0 0 0 0
7 Eilingsfeld János Eilingsfeld János * 20 24 6 7 85.7 2 2 100 1 1 100 1 1 100 6 1 7 0 1 2 1 4 0 0 30 0 0 0 0
10 Medve Máté Medve Máté * 8 18 1 1 100 0 0 0 2 4 50 0 0 0 3 1 4 1 0 0 2 0 0 0 13 0 0 0 0
4 Körtélyesi Gergely Körtélyesi Gergely * 5 11 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 2 5 1 1 0 0 3 0 0 0 0
14 VAUGHN Deonta Thomas VAUGHN Deonta Thomas 19 31 0 1 0 1 1 100 5 9 55.6 2 2 100 5 0 5 1 1 3 4 4 1 0 28 0 0 0 0
0 McGruder Rodney McGruder Rodney 13 27 5 6 83.3 1 3 33.3 0 2 0 1 2 50 2 1 3 1 1 1 3 1 0 0 14 0 0 0 0
11 Jones Jarrod Jones Jarrod 7 23 3 7 42.9 0 2 0 0 0 0 1 4 25 3 1 4 2 1 3 2 2 0 0 7 0 0 0 0
0 Baki Gergely Baki Gergely 3 9 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 0 1 0 0 2 1 1 0 0 4 0 0 0 0
13 Kerpel-Fronius Balázs Kerpel-Fronius Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Antoni Csanád Zoltán Antoni Csanád Zoltán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 Illés Máté Csongor Illés Máté Csongor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
99 200 23 31 74.2 8 14 57.1 9 20 45 10 16 62.5 22 7 29 9 14 22 19 22 1 1 134 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

Nyiregyházi KK
Atomerőmű SE
Nyiregyházi KK
Atomerőmű SE

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Nyiregyházi KK
Atomerőmű SE
72%
74%
2p ktáv.
Nyiregyházi KK
Atomerőmű SE
60%
57%
3p táv.
Nyiregyházi KK
Atomerőmű SE
11%
45%
1p bünt.
Nyiregyházi KK
Atomerőmű SE
81%
63%
Nyiregyházi KK Atomerőmű SE
Szerzett labda 13 9
Eladott labda 9 14
Lepattanó 24 29
Gólpassz 14 22
Fault 19 22
VAL 117 134