MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2013/2014

2013. 10. 04 | 18:15

1. forduló

first teams logo

Alba Fehervár

2013. 10. 04 | 18:15

75 - 68

Sopron KC

second teams logo

(16-20, 27-13, 19-16, 13-19)

Helyszín:

Játékvezetők:

Ellenőr:

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Carlos Frade Centeno: Úgy gondolom csapat ma jól vizsgázott egy erős ellenféllel szemben. A felkészülési időszak alatt is láttuk hogy kiegyensúlyozott keretünk van ezt ma élesben is bebizonyítottuk. A védekezésünk jól működött bár az első negyedben kicsit nehezen találtuk a megfelelő ritmust, ezt ki is használta ellenfelünk és ennek köszönhetően vezetett is. A második negyedben már megtaláltuk a ritmusunkat és csapatként játszottunk. Természetesen voltak hibáink is amiket a jövőben szeretnénk javítani. Nagyon örülök hogy győzelemmel kezdtük a bajnokságot.

Vendég edző nyilatkozata

Sabáli Balázs: Az első negyedben nem volt gond, de a másodikban sajnos valami megváltozott. Ebben a szakaszban öt labdát adtunk el, s kihagytunk több tiszta ziccert. Összesen 18 labdát adtunk el, s 11 lepattanót engedtünk ellenfelünknek a mi palánkunk alatt. Bosszantó, mert készültünk a fehérváriak negyven percen át tartó letámadásra, s mégis ennyi könnyű ponthoz engedtük jutni őket. Nincs idő azonban keseregni, szerdán következik az újabb forduló.

Statisztika

team logo Alba Fehervár
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
8 Juhos Levente Juhos Levente * 18 28 3 4 75 1 1 100 3 5 60 1 2 50 6 1 7 4 1 4 2 3 1 0 30 0 0 0 0
11 Tóth Péter Tóth Péter * 6 26 3 5 60 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 2 3 0 1 5 0 0 10 0 0 0 0
10 Moore Ramone Moore Ramone * 12 22 1 2 50 1 4 25 2 6 33.3 2 2 100 1 0 1 1 1 2 1 1 0 0 7 0 0 0 0
12 SOMOGYI Gergely SOMOGYI Gergely * 8 22 4 5 80 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 1 5 0 3 2 0 0 2 0 11 0 0 0 0
5 SZANATI Mátyás SZANATI Mátyás * 0 11 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 1 0 0 0 0
6 HOBBS BRAYDON HOBBS BRAYDON 9 25 0 1 0 2 3 66.7 1 2 50 2 2 100 2 2 4 2 5 2 2 2 0 1 11 0 0 0 0
13 Tóth Norbert Péter Tóth Norbert Péter 6 22 2 6 33.3 0 3 0 0 0 0 2 2 100 3 4 7 0 2 3 3 0 0 0 7 0 0 0 0
4 Kemp Maurice Kemp Maurice 11 20 4 4 100 1 3 33.3 0 0 0 1 2 50 0 2 2 0 0 0 4 0 0 1 14 0 0 0 0
15 Supola Zoltán Supola Zoltán 3 16 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 2 50 3 0 3 1 0 1 2 2 1 0 8 0 0 0 0
7 OLAH Anthony OLAH Anthony 2 8 1 1 100 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0
22 Koncz Péter Koncz Péter 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
75 200 19 29 65.5 5 18 27.8 6 16 37.5 9 12 75 21 11 32 10 16 14 15 16 4 2 100 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo Sopron KC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Thompson Jonathon Thompson Jonathon * 18 37 7 8 87.5 1 2 50 0 3 0 2 3 66.7 4 0 4 4 3 1 2 1 0 1 20 0 0 0 0
0 Thomas Jermaine Thomas Jermaine * 19 34 3 4 75 2 4 50 2 2 100 3 4 75 0 1 1 1 4 3 4 2 0 0 19 0 0 0 0
0 Barovic Filip Barovic Filip * 6 25 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 4 4 100 1 2 3 0 4 4 6 1 1 3 11 0 0 0 0
0 Tóth Gergely Tóth Gergely * 2 20 1 1 100 0 0 0 0 3 0 0 0 0 4 2 6 0 3 1 0 0 0 0 2 0 0 0 0
0 MOLNÁR András MOLNÁR András * 2 20 1 1 100 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 2 1 2 0 1 0 0 3 0 0 0 0
0 Dénes Gábor Dénes Gábor 10 24 1 5 20 0 0 0 2 4 50 2 2 100 3 1 4 1 2 0 1 2 1 0 11 0 0 0 0
0 Ruják András Baldvin Ruják András Baldvin 8 23 1 5 20 0 2 0 2 3 66.7 0 0 0 1 1 2 3 0 3 0 2 0 0 8 0 0 0 0
0 Trepák Zoltán Trepák Zoltán 3 12 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 0 2 0 0 1 1 0 0 0 5 0 0 0 0
0 Takács Norbert Takács Norbert 0 5 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 Molnár Márton Molnár Márton 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Bus Iván Krisztián Bus Iván Krisztián 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Torok Balazs Torok Balazs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
68 200 16 28 57.1 3 8 37.5 6 19 31.6 12 15 80 17 8 25 12 17 16 14 9 2 4 80 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

Alba Fehervár
Sopron KC
Alba Fehervár
Sopron KC

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehervár
Sopron KC
66%
57%
2p ktáv.
Alba Fehervár
Sopron KC
28%
38%
3p táv.
Alba Fehervár
Sopron KC
38%
32%
1p bünt.
Alba Fehervár
Sopron KC
75%
80%
Alba Fehervár Sopron KC
Szerzett labda 10 12
Eladott labda 16 17
Lepattanó 32 25
Gólpassz 16 9
Fault 14 16
VAL 100 80