A magyar női kosárlabdázás egyik legsikeresebb fiatal belső posztos játékosa, Sitku-Varga Alíz a mögöttünk hagyott bravúros pécsi bajnoki cím után Olaszország felé vette az irányt. A Serie A-ban és a nemzetközi porondon is menetelő Derthona játékosával érintettük a soproni alapokat, a légióssors mentális kihívásait, a nemzeti csapat előtt álló Eb- és olimpiai feladatokat, illetve a külföldön pattogtató magyar kosarasok egyre népesebb táborát.

A soproni alapoktól a pécsi áttörésen át, egészen Olaszországig

Ugyan fiatalon már belekóstoltál, milyen egy másik országban kosarazni – hisz az angliai kitérőre talán kevesebben emlékeznek –, de kifejezetten rutinosként, Euroliga-győztesként és friss magyar bajnokként döntöttél úgy, hogy ebben a szezonban az olasz élvonalban szerepelsz légiósként. Mi motivált ebben leginkább, illetve miért pont most tetted meg ezt a lépést?

Mindig is motoszkált a fejemben, hogy szeretném magamat kipróbálni külföldön. A Sopronban eltöltött hat év meglehetősen meghatározta a karrierem elejét. Amikor Sopronból eljöttem, az ügynökömmel már beszélgettünk róla, hogy jó lenne majd egyszer kipróbálni a légióskodást, de abban a pillanatban, a hat év után még nem éreztem azt, hogy ez egyből egy jó lépés lenne. Ekkor keresett meg a Pécs, és igazából egy nagyon-nagyon szép szezont zártunk együtt. Egyrészről sajnálom is, hogy nem tudtuk folytatni, másrészről viszont már más szerepem volt Pécsen, így ez egy tökéletes ugródeszkát jelentett ahhoz, hogy most meglépjem a külföldre igazolást.

Mennyi ideje kezdted, kezdtétek az ügynököddel tervezni, hogy külföldön is kipróbálod magad egy magasan jegyzett európai bajnokságban? Amikor ez először megfogalmazódott benned, mit vártál, reméltél a nemzetközi karriertől?

Ahogy említettem, a soproni évek alatt is szóban volt már a dolog, csak akkor még nem éreztem magam készen arra, hogy ez biztosan jó döntés legyen. Amikor megszületett a döntés, számomra a legfontosabb szempont az volt, hogy olyan csapathoz szerződjek, amely nemcsak a saját bajnokságában szerepel, hanem nemzetközi szinten is játszik, azaz Európa-kupás együttesről legyen szó. Ez akkor is elvárás volt részemről, mint szempont, ha Magyarországon maradok, de a külföldi csapat kiválasztásánál is ez lebegett a szemünk előtt az első helyen. Így lett végül egy kifejezetten ideálisnak tűnő választás a Derthona gárdája. S hogy mit vártam ettől? Szerettem volna kipróbálni magam, hogy meg tudom-e lépni ezt a szintet, milyen egy teljesen más kosárlabda-kultúrába kerülni, és hogyan tudom felvenni azt a ritmust. Egyfajta kíváncsiság és izgatottság volt bennem, hogy ez miként fog alakulni: milyenek lesznek a csapattársak, az edzők és a mögöttünk álló teljes stáb.



A Serie A ritmusa és a légiósszerep elvárásai

Pár mérkőzés ment le eddig a Serie A-ban és az Európa-kupában is, eddig egyetlen meccset vesztettetek. Idén is úgy fest, hogy a két olasz klubóriás, a Reyer Venezia és a Schio mögött nyitott szinte a teljes mezőny. Hova várod, várjátok magatokat a 12 csapatos ligában a Derthona Basket Scriviával?

Kifejezetten kimondva nem lett helyezésbeli cél. Tavaly a klub harmadik lett a bajnokságban, úgyhogy ebből nyilvánvalóan nem akarunk lejjebb adni. Szeretnénk természetesen elkapni a két topcsapatot is, akikről mindenki tudja, hogy a legjobbak Olaszországban. Az Európa-kupa kapcsán ez a klub első szezonja a nemzetközi porondon, de eddig veretlenül állunk, úgyhogy ott is szeretnénk minél tovább jutni. Egy nagyon fiatal csapatról van szó, mellesleg sok potenciállal, amit az edzők is látnak. Bőven össze kell még kovácsolódnunk, hiszen rajtam kívül is jópár új érkező volt, de szerintem sokra vihetjük.

Kikerülhetetlen a kérdés, hogy miután a Vasas Akadémia neveltjeként korán vidékre kerültél és a Sopron Basket kiegészítőembereként próbáltál érdemi tapasztalatot szerezni a legmagasabb szinten, tavaly már a Željko Djokić edzette, végül bajnoki címet szerző NKA Universitas Pécsben is nagyobb szerepet kaptál, légiósként pedig más is az elvárás egy játékostól a legtöbb esetben. Az olasz klubodnál mit kommunikáltak feléd, milyen szerepet szántak neked? Illetve ehhez mérten, hogy látod, mennyire tudsz, tudtál átállni mentálisan arra, hogy felelősségben talán nagyobb terheket kell vállalnod?

Ez egy nehéz kérdés, hiszen ez egy teljesen új szerepkör. Ezért is volt az én szempontomból értékes a tavalyi pécsi szezon, mert ott már vállaltam egy olyan nagyobb szerepet, ami közelebb állt ahhoz, amit légiósként elvárnak az embertől. Azt hozzá kell tennem, hogy a klubnál az elejétől fogva nagyon megértőek voltak, tekintve, hogy egy bokasérülésből érkeztem. Ez nem a legelőnyösebb kezdés egy légiós számára egy olyan csapatban, ahol semmit nem tudnak rólad személyesen, csak highlight videókat vagy statisztikákat néztek. Ehhez képest rendkívül pozitívak voltak velem szemben. Elvárások persze bőven vannak: elvárják azt, amit tudok, és ha olyan szituáció adódik, merjek előrelépni, és húzzam magammal a csapatot, mert látják bennem, hogy képes vagyok rá. Nagy a felelősségvállalás, de folyamatosan biztatnak és nyitottak.



Címeres mez, légióssors és a magyar kosárlabda jövője

A válogatott vb-kijutásában te is szerepet vállaltál, majd sajnos sérülés miatt nem játszhattál a világbajnokságon. Ugyanakkor jön a következő két nagy feladat, az Eb-re, illetve adott esetben az olimpiára kijutás kiharcolása. Maga a légióskodás véleményed szerint mit adhat neked abban, hogy egy olyan poszton, ahol szerencsére egyre nagyobb a verseny, fontos szereped lehessen a jelen, illetve a jövő nemzeti együttesében?

A felelősségvállalás az a kulcstényező, ami véleményem szerint egyénileg engem is, és ezen keresztül csapatszinten a válogatottat is a leginkább előreviheti. Kifejezetten ezt tudom kiemelni.

Hogy látod a többi légióskodó válogatott csapattárs helyzetét jelenleg Európa-szerte? Juhász Dorka személyében az Euroliga regnáló MVP-jét is Magyarország adja, de Böröndy Vivien is szembe fog jönni veled a bajnokságban, Takács-Kiss Virág a Valenciával már nyert is spanyol Szuperkupát, de az olasz másodosztályban is szerepel magyar játékos, méghozzá a Milánóban pattogtató Juhász Angéla, valamint Papp Klaudia is most kezdett külföldi karrierbe Franciaországban, míg Lelik Réka robbantott az Euroligában török csapatával...

Szerintem ez egy nagyon jó dolog, hogy egyre többen próbáljuk ki magunkat külföldön, mert válogatott szinten ez rengeteget fog adni. Vivivel már találkoztam kint, játszottunk is egy edzőmeccset egymás ellen, nagyszerű volt, hogy van még egy magyar az olasz első osztályban. Angi csapatával is játszott a Derthona, igaz, akkor én még nem voltam itt. Összességeben ezt rendkívül pozitív folyamatnak tartom. Több kosárlabda-kultúra megismerése csak jót jelenthet a nemzeti csapat szempontjából.

Egyetértesz azzal, hogy a jelenlegi trendek alapján jó eséllyel még több és több magyar kosaras fog mindkét nemben a légióskarrier mellett dönteni, legalább a kipróbálás szintjén?

Igen, egyetértek. A magyar bajnokság is kifejezetten jó bajnokságnak számít, viszont az említett játékosok többsége nemzetközi szinten is szerepel. Jelenleg Magyarországon nincs túl sok olyan csapat, ahol még egy nemzetközi ligában is meg tudnánk mutatni magunkat. Úgyhogy kifejezetten jó dolognak tartom, ha a magyar kosarasok kipróbálják magukat külföldön.

Család Olaszországban és a jövőbeli célok

Kint él veled a férjed, Sitku Márton, aki nagyon tudatosan építi az aktív játék abbahagyása után a civil, de szorosan a kosárlabdához kötődő életét. Hogy néz ki a gyakorlatban, amikor két fiatal sportoló, illetve akként szocializálódó pár tagjai közösen vágnak bele a külföldön létbe? Marci átmenetét ezen a területen te hogyan látod, és ezen az úton egymás támogatását röviden hogyan írnád le?

Marci nagyon gyorsan bele tudott kezdeni a civil életbe, ami a jellemének köszönhető: rendkívül nyitott, és az adódó lehetőségeket azonnal megragadja. A kosárlabda mellett most a kerékpársportban is benne van, amit nagyon szeret. Szerencsére a munkája olyan, hogy Olaszországból, itthonról is tudja végezni, csak meghatározott időszakokban kell hazautaznia Magyarországra. Hatalmas segítség és könnyebbség, hogy itt van velem, mert amikor hazamegyek az edzésről, vár a férjem, és magyarul beszélgethetünk, ami szerintem nagyon fontos. Mindig is a fejemben volt a külföldi szereplés, Marci ezt tudta, és mindig támogatott is benne. Korábban nehezebb lett volna megoldani a közös költözést, mert ő is kosarazott, de most az élet úgy hozta, hogy a civil munkáját külföldről is tudja végezni, nem szükséges például nyolc órát egy irodában ülnie. Így nem kellett a távkapcsolattal bajlódnunk.

Ilyen csapatsikerek után a klubkosárlabdában mik a legfőbb céljaid a jövőre nézve? Inkább egyfajta kísérletként tekintesz erre az idényre, vagy hosszabb távon is külföldön képzeled el a pályafutásodat?

Csapatszinten minél jobban szeretnénk teljesíteni. Most álltunk össze igazán, hiszen voltak sérültek, akik csak nemrég tértek vissza. Személy szerint próbálom keresni a kihívásokat, megküzdeni velük és élvezni az olasz életet, valamint a kosárlabdát. A hosszabb távú jövőn még nem gondolkoztam, szeretnék napról napra haladni. Majd meglátjuk, a klub miként lát engem, és nekem hogyan válik be a légióskodás. Mindkét opcióra nyitott vagyok, mert ez egy nagyszerű élmény és tapasztalatszerzés, úgyhogy egyáltalán nem zárkózom el a folytatástól sem.



Fotó: Girgász Péter / MKOSZ, BCC Derthona Basket, FIBA EuroCup