A Női NB I. A csoport 5. fordulójának záró mérkőzésén az ETO Basket 80-65-re legyőzte az NKA Universitas Pécs gárdáját.
 
A mérkőzés első találatát Török Ági szerezte, ezt követően azonban 7-2-re fordított a Győr. Azóta pedig már tudjuk, hogy a folytatásban egyszer sem tudta visszavenni a kezdeményezést a Pécs. A vendégek 12-12-nél még egyenlítettek, innen azonban az első negyedet 11-2-es sorozattal zárták a győriek. Ebben a nagy futásban Sarengbe Sanogo és Delaynie Byrne agilis játéka mellett Gálos Hanna és Pusztai Petra is egy-egy triplát vállalt. 10 perc után egészen pontosan 23-14-re mentek a hazaiak. A második etap elején felváltva estek a találatok. Ez egyben azt is jelentette, hogy a 10-12 pontos határon állandósult a differencia a felek között.
 
Kifejezetten küzdős, fizikális meccs kerekedett. Bár a játékot büntetők tették töredezetté, de remek megmozdulások után nem egyszer emelkedtek vastapsra a kezek a győri lelátón. A félidő utolsó öt percébe 31-21-ről érkeztek a csapatok. A hajrá nagy fordulatokat tartogatott. A pécsieknek 33-25-nél több labdájuk és esélyük nyílt, hogy még szorosabbá tegyék a csatát. Ezzel ekkor nem tudtak élni, így amikor Dúl Terka hármasa utat talált a gyűrűbe, 36-25-nél visszaállt a kétszámjegyű differencia.
 
A sérülésektől tizedelt Pécs azonban rendkívül szívósan küzdött és Török Ági vezetésével 36-30-ra szépített. A különbség a nagyszünetig nem változott, 20 perc játékot követően 40-34-es állást rögzíthettünk jegyzetinkbe. Győri oldalon a 9-9 pontos Sarengbe Sanogo és Gálos Hanna voltak a legeredményesebbek, a pécsieknél a 11 egységnél járó Zada Williams. A harmadik negyed Delayine Byrne két triplájával indult. Időt kért a Pécs, Török Ági ismét megvillant, de erre két Pusztai Petrától érkezett két hármas válaszul.
 
Az első félidőben öt triplát értékesített a Győr, a harmadik negyedben négy és fél perc alatt négyet. Amikor a negyedik célt ért, 52-36-ra módosult az eredmény. A folytatásban a 20 pontot is elérte a győri előny. Az NKA a harmadik etap hajrájában 10-4-es futással igyekezett zárkózni. Összességében azonban kulcspillanatokban a vendégek minden felkapaszkodási kísérletére volt válasza a Győrnek. A lélektani 10 ponton belülre mindössze egyetlen alkalommal engedte riválisát. A 62-46-ről induló negyedik szakaszban is folytatódtak a pécsi rohamok. A legszorosabb állást Nadia Smailbegovic hármasa után 64-55-nél regisztrálhattuk. Ekkor még három és fél perc volt hátra.
 
Időkérés után visszaállította nagyobb előnyét a Győr. Ebben komoly szerepe volt Zsebe-Weninger Virág és Dúl Panka hármasainak. A hajrában újra elérte a 17 pontot a győri előny. A győztes kiléte ekkor már nem lehetett kérdés. A vége 80-65-ös hazai siker lett.
 
 
 
Fotó - dr. Németh-Csigai Krisztina