A magyar női kosárlabda-válogatott pénteken megkezdi világbajnoki szereplését Berlinben. Első ellenfelünk Franciaország lesz, másnap Nigériával csapunk össze, majd egy szünnapot követően, hétfőn Dél-Korea lesz a harmadik és egyben utolsó csoportellenfelünk. Az ázsiai ország igen gazdag női kosárlabdamúltra tekinthet vissza - lássuk, mit kell tudni a koreai csapatról.
Ázsia uralkodói 23 éven keresztül, egy olimpiai ezüst és állandó vb-részvétel
Dél-Korea női válogatottja formálta a női kosárlabdát a térségben - mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az első 12 Ázsia-bajnokságból 9-et megnyertek, hármon pedig második helyezést szereztek 1965 és 1988 között. 1990-től kezdve négy ezüstérem következett, majd a 90-es évek végén kétszer újra felültek a trónra. Az ezredforduló hozott egy újabb kisebb visszaesést: két bronz után egy ezüst, egy újabb arany és még három ezüst volt a sorminta 2013-ig. Mindmáig utolsó érmüket a kontinenstornán 2015-ben, Kínában szerezték - azóta öt Áb-n négy negyedik és egy ötödik helyet tudnak felmutatni. Ebben a korszakban került be a tornára Új-Zéland és Ausztrália, Kína és Japán pedig egyre komolyabb játékerőt képviseltek, így csúsztak vissza a rangsorban.
Olimpián már 7 alkalommal is szerepeltek - több mint a felén ott voltak az eddigi női kosártornáknak. 1984-ben ezüstérmesek lettek Los Angelesben, majd 2000-ben, Sydney-ben is sikerült megcsípniük a negyedik helyet. Utána volt egy 12. és egy 8. helyük, és Tokióban tudtak még tizedikek lenni az ezredforduló óta.
A világbajnokságoknak viszont gyakorlatilag állandó szereplői: az 1953-as és az 1957-es tornára még nem neveztek, 1959 óta viszont nem volt olyan vb, amin ne lettek volna ott - ez még akkor is nagy szó, ha tudjuk, hogy nekik Ázsiából kellett kijutniuk. 1967-ben és a hazai rendezésű 1979-es tornán begyűjtötték az ezüstérmet, és háromszor voltak negyedikek is (1971, 1983, 2002). 2010-ben Csehországban (8.) és legutóbb, 2022-ben, Ausztráliában tudtak még a Top10-be kerülni (10.).
Lyonban legyőzték Nigériát is az idei világbajnokságért

Miután a legutóbbi Ázsia-bajnokságon csak negyedikek lettek, így a selejtezőn kellett kiharcolniuk a kijutást a berlini vb-re. Ahogyan másik két csoportellenfelük, a franciák és a nigériaiak, úgy Korea is Lyonban lépett pályára idén márciusban. Rögtön kezdésnek nagy vereségbe futottak bele Németország ellen (49-76), másnap viszont meglepetést okoztak Nigériával szemben (77-60), és innentől már csak a kötelezőt kellett hozniuk. Kolumbia (82-52) és a Fülöp-szigetek (105-74) sem okozott nekik gondot, és bár Franciaország túl nagy falat volt számukra (62-89), 3-2-es mérleggel így is simán, a csoport harmadik helyén kvalifikálták magukat.
A felkészülés során kétszer kikaptak Japántól, de egy nagyon sima zakó (57-77) mellett volt egy szoros meccsük is, amit egy, az összecsapás legvégén kapott kosárral buktak el (77-78).
Egy teljesen más felépítésű keret
A koreaiak szövetségi kapitánya Park Soo-ho, aki 2024 májusában vette át a gárda irányítását. A 2010-es évek elején még férfi csapatoknál dolgozott, 2014-ben lett segédedző a női bajnokságban, de 2016 óta középiskolai csapatokat irányít. Volt az U19-es világbajnokságon szereplő koreai együttes kapitánya is, amellyel kilencedik lett a tornán - épp a mieinket győzték le a helyosztón.

An Hye-ji (Busan BNK Sum)
Choi Yi-sam (Busan BNK Sum)
Heo Ye-eun (Cheongju KB Stars)
Hong Yu-sun (Incheon Shinhan Bank S-Birds)
Jin An (Bucheon Hana 1Q)
Kang Yi-seul (Asan Woori Bank Wibee)
Kang Yu-rim (Yongin Samsung Life Blueminx)
Lee Hae-ran (Yongin Samsung Life Blueminx)
Lee So-hee (Busan BNK Sum)
Park Ji-hyun (Los Angeles Sparks, WNBA)
Park So-hee (Bucheon Hana 1Q)
Jeong Hyun (Bucheon Hana 1Q)

Az ázsiai együttes 12-es keretéből hiányzik az egyik legnagyobb név, Park Ji-Su, aki lehúzott négy évet a WNBA-ben, és volt a Galatasaray kosarasa is - májusban műtötték a 198 centis center bokáját, így nem lesz ott a vb-n. Távollétében a két legnagyobb név Park Ji-hyun és Kang Yi-seul lesznek. Előbbi a jelenlegi keret legmagasabb játékosa 185 centivel, ennek ellenére hátvéd, és a Los Angeles Sparksnál játszik a tengerentúlon a 26 esztendős kosaras, míg utóbbi az alapvetően sok triplára építő koreai gárda legjobb kinti dobója. A 32 éves, 180 centis csatár a gárda csapatkapitánya is egyben.
Kang a koreai bajnok Cheongju KB Starstól most nyáron igazolt az elődöntőben pont a Cheongju ellen söpréssel alulmaradó Asan Woori Bank Wibee-hez. A Cheongju ettől függetlenül ad játékost a válogatottba: a 25 éves, 167 centis Heo Ye-eun érkezik a bajnoktól a nemzeti csapatba. A 2025-ös koreai bajnok Busan BNK Sum három emberrel képviselteti magát a vb-n. Egyik legjobbjuk a 2025-ös döntő MVP-je, a 164 centis An Hye-ji, aki kifejezetten a játékszervezésben erős. Fontos szerepet tölthet be a 26 éves, 171 centis Lee So-hee is, aki a Busan legjobb pontszerzője volt idén (18.5 pont), és letaszította a trónról a koreai All-Star gálán Kang Yi-seult a tripladobó versenyen. Az Incheon Shinhan Bank S-Birdstől érkezett májusban a csapathoz Choi Yi-sam (egykori nevén Choi Eun-sil), aki válogatott szinten is meghatározó - a 183 centis, 32 éves csatár a rutinos húzóemberek közé tartozik.

Choi előző csapatából, az Incheonból is van egy ember a 12-es keretben - a mindössze 179 centivel is magasembert játszó Hong Yu-sun a fiatalságot képviseli 21 évével. Az idei koreai döntő másik érintettje a Yongin Samsung Life Blueminx együttese volt - innen ketten kerültek be a válogatottba, mindketten a két csatárposztokon kaphatnak szerepet, és innen hiányzik egyébként az elején említett Park Ji-Su is. A 29 éves, 175 centis Kang Yu-rim hasznos tagja volt idén klubcsapatának (10.7 pont, 4.9 lepattanó, 0.9 blokk), nagyban az ő 20 pontos teljesítményének köszönhetően került be a gárda a bajnoki fináléba. Szintén volt nagy meccse az elődöntőben a 23 éves, 179 centis Lee Hae-rannak is.
A Yongin az elődöntőben a Bucheon Hana 1Q-t ejtette ki, és ez a csapat adja a keret további három emberét. A 30 éves, 183 centis magasember, Jin An, a 22 éves, 175 centis hátvéd, Park So-hee és a 20 éves, 180 centis Jeong Hyun egészítik még ki a többieket.

Nagyon nehéz lemodellezni egy ilyen ellenfelet, mert rengeteg kinti dobással, gyors kisemberrel és igazi magasember nélkül állnak fel, ehhez hasonló kosárlabdával ritkán találkozik egy európai együttes - a vb-selejtezőn pedig Nigéria ellen megmutatták, hogy kifejezetten eredményesen képesek végigvinni a taktikájukat náluk jóval jobb fizikai adottságú csapatokkal szemben is. Mi azonban az elmúlt két és fél évben kétszer is láttuk testközelből az ázsiai kosárlabdát, és mind a 2024-es olimpiai selejtezőn, mind az idei vb-selejtezőn le tudtuk győzni Japánt. Egy szünnap után, hétfőn csapunk majd össze a koreaiakkal - addigra az is világos lesz, hogy miről dönt ez a mérkőzés.
A szeptember 7-én, hétfőn délután 14:30-kor kezdődő Magyarország - Dél-Korea női világbajnoki csoportmérkőzésre ezen a linken tudtok még jegyet vásárolni:
Hajrá, lányok, veletek vagyunk!
Fotók - FIBA