- Először is köszönöm a lehetőséget, és köszöntöm a kedves olvasókat! Közel nyolc éve már, hogy a Megyeri Tigrisekhez kerültünk a bátyámmal. Egy szezon közbeni váltásról volt szó, miután akkoriban elváltak az útjaink a Salgótarjántól. Egy pici, de abszolút céltudatos klubhoz kerültünk ide, ahol első célként az NB II-ből az NB I B-be való feljutást kellett teljesíteni. Ez még játékosként, az első szezonban sikerült is. Utána egy ideig még a zöld csoportban is játszottam, majd 2019 novemberében súlyos térdsérülést szenvedtem. A visszatérés érdekében rendkívül komoly munkát végeztem, ám a rehabilitáció végéhez közeledve jött a Covid. A bajnokság félbeszakadt. Ez kellőképpen el is vette a kedvemet akkoriban a játéktól és magától a visszatéréstől. Ezzel párhuzamosan a Megyeri Tigrisek tulajdonosi körétől kaptam egy megtisztelő felkérést, hogy én legyek a csapat menedzsere. Én pedig ezt örömmel elfogadtam.  

 

 

- Ez az egyesület a kezdetektől fogva teli volt tervekkel, és céltudatosnak is bizonyult. Pont emiatt is érkeztünk ide, hiszen jómagam is ilyen vagyok. Rólam köztudott, hogy nem szeretem az állóvizet. Vagy csinálunk valamit vagy semmit! Köztes állapot nincs! Mindig jobbra és jobbra vágyom, s fejlődni szeretek minden téren. Innentől kezdve, mivel közös volt a cél, egyértelmű, hogy a munka is könnyebben zajlott. 

 

 

- Rendkívül tanulságos volt az elmúlt hét év. Ez nem is kérdés. És itt nem csak erre az említett kudarcra - mert hogy az kudarc volt - gondolok, amiben komoly felelősségem is volt. Számos más hátráltató avagy éppenséggel nehezítő körülménnyel is meg kellett küzdenünk az évek során. Ha engem kérdezel, legalább annyira fájt nekem az, amikor a feljutást nézve nagyon jó pozícióban álltunk, aztán érkezett a Covid, és vége lett a bajnokságnak. Egy olyan tehetetlen helyzetet kreált ez számomra, hogy a következő évet/éveket nem biztos, hogy minden más sportvezető elkezdte volna. Én mindig azt vallom: "Nem az a dicsőség, ha sohasem bukunk el, hanem az, ha mindannyiszor felállunk". Nos, ez jellemző rám és magára a klubra is, azt gondolom. Egyébként milyen érdekes az élet. Természetesen tanulva a hibáimból, a rá következő évben jóval szerényebb "kivitelben" és játékoskerettel, viszont sikerült kivívni az NB I B piros csoportba jutást.

 

 

- Amikor feljutottunk az NB I B piros csoportba, előtte Fót városa pont keresett egy együttműködő partnert, akivel építeni kívánt volna egy kosárlabda csarnokot, s akikkel Fót városának a sportkoncepcióját közösen kidolgozva véghez is viszik. Itt leltek egymásra a felek, és a tárgyalásokat követően egy abszolút win-win szituáció alakult ki. Megjegyzem, ez nekünk, a felnőtt csapatunknak különösen jó, hogy így alakult, hiszen a Bajza-csarnok, ami a korábbi otthonunk volt a IV. kerületben, piros csoportos mérkőzés megrendezésére már pici lett volna. Tehát a fótiakkal való együttműkődés időzítése jobban nem is alakulhatott volna. 

 

 

 - Nyilván ez egy összetett dolog. Engem, aki mindig nyerni akarok, és a maximalizmusom vezérel, szomorúsággal töltött el akkor, abban a pillanatban a második hely. Viszont emlékszem, ahogy éjfélt ütött az óra, már egészen másképp éltem meg ezt. Utólag pedig jó szívvel ki tudom jelenteni, hogy mi tavaly megnyertük az ezüstérmet, nem pedig aranyat veszítettünk. A mindenáron nyerni akarásom és céltörekvéseim ellenére próbálok reális maradni minden szituációban. Így be kellett látnom, az akkori döntőbeli ellenfelünk, a Kometa Kaposvári KK nem a mi ligánk volt - ha érthető, mire gondolok. Arról nem beszélve, hogy a somogyi gárda - akiknek ezúton is gratulálok - idei NB I A-csoportos teljesítményét látva csakis megerősíti bennem az előbbi okfejtésem. Azt csak szintén érdekességképpen teszem hozzá, hogy az idei csapatunk jobb alapszakasz mérleget produkált, mint a tavalyi Kaposvár, illetve összesen ugyanannyi vereséggel zártunk, mint ők. Szám szerint néggyel. A piros csoportos, huszonkét mérkőzésből álló győztes sorozat csúcsról nem is beszélve, amit elértünk idén. 

 

 

- Az idei szezonban, ha csak a végeredményt nézzük, kétségtelenül úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt megálmodtam. De globálisan megvizsgálva a teljes szezont, nehézkesen indult nagyon ez is. Ott kezdődik, hogy szezon előtt közvetlenül kénytelen voltam egy magyar játékost cserélni, Tóth Balázs helyett Boka-Magó Áron érkezett. Aztán elindult a bajnokság, következett a második forduló, amikor is nem várt vereséget szenvedtünk otthon a Jászberénytől. A nyolcadik fordulóban pedig újabb hazai vereség következett. Azt azért el kell, hogy mondjam, csapatkapitányunk, aki a játékunk alappillére, Juhos Levente egyik mérkőzésen sem tudott pályára lépni egészségügyi probléma miatt. Időközben pedig ahogy említetted, légióst is cseréltem, valamint egy meghatározó fiatal játékosom, Békési Benedek sajnálatos módon egész szezonra szóló sérülés miatt kiszállt. Őt ráadásul csak februárban lett lehetőségem pótolni. A külföldi játékost illetően sajnos nyomós okom volt váltani, de ennél többet most sem lenne etikus részemről kifelé kommunikálni. Azonban ha már úgy alakult, alaposan átgondolva és elemezve csapatom addigi játékát, a szerkezetváltás mellett döntöttem. Valamint minden addigi korábbinál jobban igyekeztem ügyelni a következő játékos személyiségére. Shereef Mitchell személyében pedig megtaláltam mindent, amire szükségünk volt. Nem kis kockázatot vállaltam vele, hiszen, fogalmazzunk úgy, közel sem százszázalékos állapotban került hozzánk. Ám az élet engem, vagyis a döntésemet visszaigazolta, hiszen bajnokok lettünk vele! Továbbá itt volt még a téli átigazolási szezon vége előtt nem sokkal megtörténő Garamvölgyi eligazolás is. Egyfelől büszke voltam, hogy újabb játékost adtunk fel az NB I A csoportba, másfelől pedig kevés időm maradt ezt orvosolni. Ám az érkező Kis Raul személyében, ha a teljes képet nézzük, ebben az esetben is jobban jöttem ki a játékoscserét illetően. 

 

 

- Ez is egy érdekes téma és felvetés. Mert ha globálisan nézzük ezt is, akkor egyrészt egyetértek veled, soha rosszabbat, ha az egész szezont és a playoffot nézzük. Ám sokan azt hiszik, hogy mivel mi kifelé nem "nyavalygunk", ezért nálunk minden a legnagyobb rendben. Nos ez nem így van, volt. Nem is nagyon szeretnék ezekbe belemenni, bár azt hiszem, bajnokként még bele is állhatnék a témába. De egy példa csak: a Kaszások elleni negyeddöntő mindhárom meccsét úgy játszottuk le, s nyertük meg végül, hogy a legmeghatározóbb játékosaim közül kettő is sérülten és/vagy betegen játszott. Persze tudom, az emberek kívülről itt is csak azt látták, hogy Fót-Kaszások 3-0. De ha már említetted Juhos Leventét. Képzeld, megannyi kérdést kaptam ezzel kapcsolatban sok sok embertől már mióta Levente nálunk kosárlabdázik. "Gabo, mit csinálsz a Juhossal, hogy ilyen formában van, és nem sérült?". Nincs ebben nagy ördöngösség, szerintem a lényeg, hogy tudni kell bánni a játékosokkal. Jómagam sokat fordítok a játékosaimmal való őszinte kommunikációra és a rájuk történő figyelemre. Levente esetében ez kiemelten igaz. És még mielőtt bárki is azt hinné, hogy neki esetleg ne kellett volna edzenie, vagy kivételezés van vele, nem erről van szó. Levente elsőként érkezik, és utoljára hagyja el a csarnokot. Egy vérbeli profi, aki rendkívül jó példát mutat a csapattársaknak. Nem véletlenül ő a csapatkapitányom, de mondhatnánk azt is, hogy a jobbkezem. Az csak külön boldogsággal tölt el, hogy sokadvirágzását éli nálunk, és gyakorlatilag első osztályú performanszt hozott hétről hétre a csapatnak. Nagyon sokat köszönhetek neki, és egymásnak is! Életem egyik, ha nem a legjobb döntése volt őt leigazolnom anno. Akkor, amikor már a legtöbben lemondtak róla, az ominózus vállműtétje során. Soha nem felejtem el az első találkozást vele, mielőtt idecsábítottam volna őt.  

 

 

- Arra törekszem, mint csapatvezető, hogy előteremtsem azokat a feltételeket, amik lehetővé teszik, hogy Fótnak első osztályú kosárlabda csapata legyen. Ahogy kérdezed, természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az NB I A csoport már egy egészen más kávéház. De rendkívül optimistává tesz, hogy a szponzoraink, és kiemelten a névadó szponzorunk, a Phoenix Pharma Zrt., továbbá Fót Városa, annak Önkormányzata teljes mértékben mellettünk áll. Ezúton is köszönöm nekik a támogatásukat, és mindenkinek, aki picit is kivette a részét a feljutásunkból! Különösen a feleségemnek, a családomnak és a szurkolóinknak. Nélkülük ez a hétéves kőkemény és tudatos munka nem érett volna be arannyá. A siker tehát teljes mértékben közös. A keretet illetően hivatalos konkrétumokról még nem tudok beszámolni. Egy biztos: az a célom, hogy a piros csoportos, bajnoki címet szerző magyar magom jelentős részét megtartsam. Itt persze megint előjöhet az "Ember tervez, isten végez" ismert közmondás, amit már annyiszor tapasztaltam az elmúlt években. És igen, idegenlégiósokban is gondolkodunk, ez nem kérdés. De csakis olyanokban, akik valós erősítést jelentenek a csapatunknak. Izgatottan várom a folytatást!