Hétvégén került sor az U12-es, tehát a gyermek kupa országos döntőire.
 
A fiúk Pasaréten gyűltek össze, ahol az egyik esélyes a házigazda Vasas Akadémia volt. A hazaiak meg is nyerték a B csoportot három sima győzelemmel - mögöttük a MAFC Gabányi lett a második, amely a Kecskemétet 12 (58-46), az NKA Pécset pedig 8 (62-70) ponttal múlta felül. A harmadik a pécsi együttes, a negyedik pedig a kecskeméti gárda lett.
 
Az A csoportban a Körmendi Törpördögök két nagyarányú siker mellett a Honvédet is le tudta gyűrni 7 ponttal (56-63), így megnyerte a kvartettet. A Honvéd szoros mérkőzésen, a csoport utolsó találkozóján verte a Cívis KK Debrecent (70-76), ezzel szerezte meg a második helyet - a harmadik a hajdúsági együttes, a negyedik pedig az Óbudai Kaszások lett.
 
A szombati keresztjáték során az alsóházban a két csoportharmadik győzött, majd a Vasas és a Körmend is 15 pont fölötti győzelmet aratott a két elődöntőben, így jutottunk el a helyosztókig.
 
A 7. helyért a Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás az Óbudai Kaszások/A-t (60-61), az 5. helyért pedig a Cívis KK Debrecen/A a nagyot hajrázó NKA Pécs u12 fiú/A-t (67-68) tudta egyetlen ponttal felülmúlni. A bronzmeccs közel 30 pontos Honvéd-diadalt hozott a MAFC ellen (75-46) Horváth Marcell Márk (17 pont), Polgár Dániel (12 pont) és Nwatu Daniel (11 pont) vezetésével. A fináléban a Csók Bence (25 pont) és Szakály Csongor (19 pont) vezette Vasas szoros találkozón aratott diadalt a Déri Máté (27 pont) és Klobetz Marcell (12 pont) fémjelezte Körmendi Törpördögök ellen (67-62) - Novák Judit csapata nyerte az aranyérmet.
 
 
 
 
 
A lányoknál Sopron adott otthont az országos döntőnek. Az A csoportban a Csata Csillagok nem okoztak meglepetést: a házigazda Soproni Darazsak Akadémia elleni 16 pontos sikert (56-40) leszámítva csak kiütéses győzelmük volt a csoportkörben, ők végeztek az első helyen. A második a DVTK Akadémiát 9 ponttal (44-53) felülmúló Sopron lett, a kvartett harmadik helyén pedig a miskolciak zártak, akik 7 ponttal tudták legyőzni a Vasas Amazonokat (49-56).
 
A B csoport első mérkőzésén a Kaszás Boszorkák 3 ponttal verték a BEAC Újbuda KA-t (47-44), és ez el is döntötte az első hely sorsát - az óbudai együttes nyerte a csoportot a BEAC előtt. A Kecskeméti KA U12 Amazonok ezt követően 50-33-ra nyert az NKA Pécs U12 Leány ellen, ez pedig a harmadik helyről döntött, mint később kiderült.
 
A keresztjáték az 5-8. helyért a Kecskemét 9 pontos győzelme volt a legszorosabb találkozó a Vasas ellen (46-37), a másik három találkozón 20-30 pontos különbségek alakultak ki - a Kaszások a Sopront (44-24), a Csata pedig a BEAC-ot (56-22) múlta felül könnyedén, így ez a két gárda vívhatta a finálét.
 
A vasárnapi helyosztók szorosabban alakultak: a Vasas a Pécset győzte le a hetedik helyért (52-44), a Kecskemét pedig a DVTK-t az ötödik helyért (57-53). A bronzmérkőzésen a Sopron Palla Zsófia (18 pont), Vadász Viktória (13 pont) és Spanraft Panni (10 pont) vezetésével 20 ponttal győzött a BEAC ellen, leginkább 22-6-os harmadik negyedének köszönhetően (62-42). A fináléban pedig 20 pontos előnyt alakított ki 20 perc alatt, és Román Szofia Sára (14 pont) és Czinkos Anna (10 pont) vezetésével végül nagyobb izgalmak nélkül győzött a Csata (33-49).
 
 
 
 
 
 
Fotók - Tóth Zsófi, Gazsovics Krisztián